NAPLÓK: Második felvonás Legutóbbi olvasó: 2026-06-13 08:25 Összes olvasás: 7562| 3. | [tulajdonos]: hanguatlíra | 2007-05-20 06:43 | Törött tükör szilánkjai között keresem az arcom. Néha gyereknek látom, néha végtelenül öregnek. Néha vágyom, hogy közelebbről vegyem szemügyre. Tisztuljon a kép. A vérem fröccsen az ezüst üvegre. Szétkenem ujjaimmal, s a pirosló nedvek közé hunyom le szemem.
Még érzem az akác illatát az éjszakában, a terasz magányában. Még látom a mezőn át robogó vonat ablakaiban a fényt, csak az alagút végén van sötét. Vak sötét.
Néha eldobnám a bölcsességet, mely nem tudom, honnan az enyém, talán nem is az enyém.
Néha újra kezdeném. Tanulni járni, beszélni, érezni, dönteni.
Már elröpít egy álom, melyben nincsenek képek, sem hangok, sem illatok. Csak fekete üresség. A törött ezüst is csak fekete kövek tömege. Megalvadtak rajtuk a cseppek, s alszom.
Nem tudom, mikor, s mire ébredek. Vár-e ébredés, hajnalhasadás, madárcsicsergés, döntés vagy csak egy aprócska lépés, mely előbbre visz.
Csak egyet lépni. S feledni. El. Mindent, mi szétzilálta életem.
Nyújtanám még erőtlen véres tenyerem, de nincs.
Nincs reményem. Csak a végtelen. Melyet nem lelek.
Lehelem lelkemet suhanni a vonat után át az éjkék mezőn szabadon, járatlan utak fölött lebegve, vakvágányoktól távolra kerülve. El. Messze. Meglelni a végtelent, melyből születtem, s meglelni, mit kerestem…
Elfeledtem, mit kerestem…
Összekulcsolt ujjaim könnyek mosdatják, s félelem ölel. Félek, örökre elveszek. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
