NAPLÓK: I-san Legutóbbi olvasó: 2026-09-12 06:48 Összes olvasás: 1385| 2. | [tulajdonos]: 1. vers | 2025-11-29 21:24 | 1. Széll Zsófia: A Nagy Belső Igazság sorsa című versének elemezgetése
A „belső igazság” egyfajta spirituális kifejezés, amely a felemelkedett, és kb. megvilágosodott ént jelentheti. A nagy ennek az állapotnak fokozott jelenlétére utal, ráadásul nagy kezdőbetűkkel kiemelve. (Cím.)
Ezt az emelkedett állapotot látjuk szétesni a szétcsomagolás által, és egy földi tájon találjuk magunkat.
Közbeékelve: „szórtam más kezébe, szájába, ízébe, ahova és ahol kellett”
Ez a közbeékelés feleslegesnek tűnik, és sután fogalmazták. Később egy párkapcsolati vonal jelenik meg, melyre a vers ki akar lyukadni, egy másik személyt fog megszólítani a lírai én.
Elképzeltem, ahogy más szájába szór valamit. Mit jelent az, hogy más ízébe szórni valamit? Érzem az ízét, és közben beleszórok valamit?
„ahova és ahol kellett” – Tehát „kellett” valamiért szórni a nagy belső igazságot, harmóniát, tudást. Az is lehet, hogy korábbi kapcsolatokra utal ebben a kis szövegközi beékelésben.
Jön a táj motívum: „ a tájra fröccsent fák halkan kinevetnek”. Itt egy festményről lehet talán szó, ahova vízfestékkel förccsentek a fák. Viszont sehol nem tér vissza, hogy esetleg képről lenne szó, így a „fröccsent fák” mondhatni tájidegen kifejezés. Evileg a fákon lenne a helye beszélőnek, de mégis, a fák nevetése miatt szégyenében (vagy más miatt) a mező mélyére süllyedne. Viszont elvethetnék, mint a magot, ha már olyan mélyen van. Azért lenne a fákon a helye, mert mondja: „olyan fáramászos típusom van”. Helyesen így lenne: Mert olyan fáramászós típus vagyok.
Egyszer régen (a múltban valamikor) fent ült az ágon. Közben ezek szerint még mindig ott ül, mert jelen időben „téged is muszáj felemelnem”.
Aztán egyszercsak hirtelen óriás lesz. Majd pedig törpe.
„apám szárnyas angyal, anyám meg csak sáros ember, valahogyan törpére fogantam”
Érdekes kifejezés: „törpére fogantam”. Majd kiderül, az igazság istennőjét, Jusztíciát már ízekre szedte. Ez úgy tűnik, visszautal az elejére.
Számomra az egyetlen költői sor, a záró: „az meg a te ügyed, hogy így is kellek-e. Jó vagyok-e, valamire.”
De ez az egész csak az én személyes igazságomon szűrödik át így. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
