Igaziból Chopin zenéjét annyira szeretem, hogy ráismerek akkor is, ha tőle előszőr hallok egy dallamot, összetéveszthetetlen.
A mobilomon van három összeállítás, olyan négy-hatórásak, lefekvéskor rákoppintok valamelyikre, aztán bluetoothon a fülem mellett szól egy hangszóróból nagyon halkan, nagyon nyugodt és mély álmot biztosít.
Nem ismerem külön-külön a darabokat, kettőt kivéve, az egyik a Nocturne 9 – (1, 2), a másik a Fantaisie impromptu, na, ezt az utolsó szót leírni tudom ugyan, de kimondani csak hosszas koncentrálás után.
Ezt a két címet is csak azért tudom, mert láttam-hallottam őket Lola Astanova előadásában, és szerintem tőle még valami lakodalmast is elfogadnék, pedig azt ki ne állhatom.
A Jútyúb algoritmusa már ismer, és a műszaki videók között fel-felhajítja nekem Chopint, és ma a Fantaisiét marimba előadásban tette elém.
Ez a mű egyébként zongorán is virtuozitást követel, félszáz billentyűn tíz ujjal – egyébként Lolának gyönyörűek az ujjai is -, erre jön egy fószer, odaáll egy akkora faxilofon elé, mint egy IFA-plató, ez a marimba, és a kezeiben két-két dobverővel előadja, öt- és félperc alatt lefutva egy félmaratont, mert itt ugye a mély- meg a magashangok vagy négy méterre vannak egymástól.
Most ide felteszem Lolát is, meg ezt a Pablo Blanco Cordero nevű fiatalembert is. Tudom, hogy az én videóimra a Dokkon ritkán kattintanak, és ebben nemigen van különbség a műszaki meg a verses videóim között, de hát ez a népszerűség, viszont aki szeretne egy jó kis katarzist, nézze meg Lolát meg azt a srácot, akinek a nevét így késő éjjel már nem fogom még egyszer leírni.
A Fedél Nélkül szerkesztősége a legutóbbi, március 6-án megjelent számába beillesztette egy versemet.
Ezt még 22. decemberében írtam, ezt csak azért jegyzem meg, mert én jellemzően az engem aktuálisan foglalkoztató dolgok hatása alatt írok, ha mondjuk az 1480-as évek végén írtam volna, akkor Mátyás adóiról szóltak volna verseim.
A verset a Yútyúbra is felmondtam. akkoriban még nem tudtam, hogy lehet hangosabbra venni, így kicsit halk, mindegy, akit esetleg érdekel, megtalálja írásban itt a fotón, vagy a Dokk versei között, de még a videó alatt is, akit meg nem, az úgyse kattint rá, annak mindegy.
Még nem tudom, hogy mennyivel, tíz-tizenötezerről szólnak a hírek, de minden fillérnek örülni kell, és ez most egy soron kívüli buli!
Megbeszéltem egy ismerős családdal, októbertől mi vesszük meg nekik a gyümölcsöt meg a zöldséget, ők meg ugyanannyival beszállnak a gázszámlánkba. Lehet, hogy fel fogom tekerni a termosztátot mondjuk 21°-ra.
Igen, de mi lesz, ha kitavaszodik és a globális veszi át a kazán szerepét? Mihez kezdünk a ránk szakadt nagy bőséggel?
Megvan! Zöldséget és gyümölcsöt veszünk, igaz, ezt már teljes áron, de immár magunknak!
Bő harminc éve költöztem Veresre, az akkoriban még olyan ötezres nagyközségbe, gyakorlatilag a falu szélére, a helyiek úgy mondják, Fővég. Vagy 15 ház volt még a tábláig.
Senkit nem ismertem a faluban, illetve volt egy nő, akivel még pesti lakosként üzleti vonalon telefonon tárgyaltam vagy hússzor, elég jó volt a nexus, de róla is csak akkor tudtam meg, hogy veresi, amikor már eldőlt, hogy itt veszek házat. Aztán ő javasolt helyi kőművest, tőle kaptam az első macskámat is, de a kéményest már a Fővégi Kocsmában ismertem meg. A kocsma pedig pontosan ötszáz lépésre van a házunktól, ezt az első napokban lemértem.
Mondhatnám, hogy a kocsmának közösségteremtő ereje volt, de közösségromboló is, a családi közösségünk nem csapkodta a térdét örömében, amikor néha nem pont ötszáz lépés volt a hazaút, viccelhetnék, hogy ötszáz hosszúlépés, de nem, sose kértem szódát, minek hígítani tovább a vizet, de aztán leszoktam a kocsmáról, nem, nem az ivásról, csak az nem volt csábító, hogy gyakorlatilag alkalmi haverok között koszos pohárból rosszabb bort igyak, mint a sajátom, ráadásuk kúrvadrágán.
A lényeg, hogy vagy huszonöt éve nem jártam bent, gyakorlatilag azt se tudom, hogy üzemel-e, ötvennel szoktam elmenni előtte, lehet, hogy azóta hímzőkellékbolt vagy valami pártiroda, tömegeket sose látok előtte.
Na, ha bezárt, akkor bánhatja, mert most kaphatna három milkát, vehetne rajta biliárdasztalt, mondjuk egy igazán jó nem férne bele, de kocsmábajóleszből három is kijön, és kvízkönyveket, társasjátékokat, hiszen közösségépítés vagy miafasz, fizethetne rezsiszámlát, ja azt már nem, arra ez kevés.
Viszont lenne javaslatom – már ami a közösségteremtést illeti -, vissza kéne állítani és dotálni azokat a jó kis régi kuplerájokat, no nem a mostaniakat, ezekből az újgazdagok már kinézik a pórnépet, egy Széchenyinél kevesebbet be se engednének, de a régieket, azokban még voltak közösségek, oda még az apukák bevitték felavatásra a fiaikat, nem hagyták a gyerekeiket elgenderíteni a jóisten által kijelölt útról, akkoriban még tudták az emberek, és nem kellett törvénybe rögzíteni, hogy az anya mosogat az apa meg a fiát viszi a kuplerájba.
Erről jut eszembe a prájd. Csinálják csak, de otthon, a négy fal között, de csukják be a zsalugátert és oltsák le a villanyt, mert már az egészséges heterók felvásárolták a látcsöveket meg a hokedlikat, azokról jobban belátni.
A statisztikák szerint az emberek tíz százaléka meleg.
Gondolkodjon el ezen bárki, száz barátja közül tíz az. Hányról tudja? Egyről? Kettőről? Akkor nyolc vagy kilenc hazudik.
Nem azért, mert gonosz és félre akarja vezetni, hanem pont azért, mert nem akarja a titkával terhelni, egyszerűbb az élete, ha nem tudja róla senki. Hazugságból csettintenek egy szép nő láttán, van, aki meg is nősül, szerencsésebb, ha a felesége előtt önmaga lehet, van olyan kedves nő, aki még gyereket is szül neki, így legalább lehet gyereke, mert örökbe nem fogadhatna.
Szóval ezért van a prájd. Hogy a száz barátja közül tíz ne hazudja végig barátságukat.
Egyébként mindenki gondolja át azt is, mi tépázna meg jobban egy barátságot, az, ha meleg a barátja, vagy, ha hazudik?
Hazudik, mert különben korlátozzák a jogait, kigúnyolják, összepedofilozzák, megbélyegzik, bizonyos munkahelyek kapuit bezárják előttük.
Ráadásul kies országunkban sikerült ellenük hergelni az emberek egy részét. Szerencsésebb országokban nincs szükség bujkálásra, a szexuális beállítottságnak nincs nagyobb jelentősége, mint annak, hogy milyen magas valaki, vagy, hogy balkezes-e.
Nálunk – attól félek – még a listázás is előkerülhet, de egyellőre még csak az jött szóba, hogy egy kisebbségnek csorbítani fogják-e az (Alkotmá) Alaptörvénybe foglalt jogait.
A feketéknek már nem kell tüntetniük. A nők is megkapták már a szavazati jogot. A szexuális másság még viszont nincs kipipálva, szükség van a Pride-ra, bár a miniszter azt mondta, a kormány már tárgyalja, hogy csak zárt térben lehessen.
