Zápor György
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
174.
| 2016.12.05 10:57 | stando -- Titok
|
| Válasz erre | Zápor György †
Titok
egy ágakra akadt magnószalagot
csuklómra tekertem át.
kabátom ujja alatt vittem,
otthon befűztem és nyomtam egy pléjt,
hogy megtudjam, mik a kidobandó zenék.
a szobámban egy órán át sztereóban bömbölt,
ahogyan nőnek a fák. | 173. 172. 171. 170. 169. 168.
| 2013.12.06 21:00 | stando -- idéző
|
| Válasz erre | "Szerinted milyen gyakran ébred úgy az ember, hogy az ablakon kinézve első pillantása a holdra esik?
Már világosodik, az éjszakai felhők reggeli lilasága is kezd megszűnni, de a hatalmas sárga folt még ott virít a házak felett, mint egy elkésett fényreklám. Az ébredező hajlana rá, hogy elhiggye, rossz időpontban hagyta abba az alvást, szendereghet még egy órácskát, és már csukná le szemhéjait, ám akkor árnyékos tekintete egy emberre ragad, aki a szemközti ház tetején egy hosszú bottal kezdi piszkálni a holdat. Először csak óvatosan bökögeti, szurkálgatja, majd mikor konstatálja, hogy nem akar eltűnni az a megátalkodott korong, már inkább olyan mozdulatokra ragadtatja magát, mint a dióverők. Egy-két ütése el is találja az égitestet, aki szemlátomást ijedten egy nyárfa mögé próbál visszahúzódni, de a tetőn vitézkedő ember oda is elér botjával, és a lombot sem kímélve vagdalózik tovább. A hold egy ideig tűri, és mint egy béka, felfújja magát, hogy puszta méretével rettentse el támadóját, ám ez most nem segít rajta, így nagy duzzogva ellebeg, és lecsúszik a hegyek mögé. A győztes még egy darabig téblábol a tetőn, majd mikor biztosnak érzi, nem tér vissza ellenfele, lemászik, megtörli cipőjét, odaint az őt figyelőknek, aztán botját kezébe fogva terelni kezdi a fűben békésen legelésző csillagokat."
Zápor György Kérdőív | 167.
| 2013.01.17 12:43 | Marie Marel -- re: Járdátlan oldal
|
Válasz erre
Előzmény | http://blog.poet.hu/Marie_Marel/zapor-gyorgy:-jardatlan-oldal-%28rendhagyo-elemzes%29#hozzaszolas | 166.
| 2012.12.04 20:51 | ,,, -- Zápor-vers
|
| Válasz erre |
Zápor György †
Rálel, nyugszik, elsirat
a fácán kéri, menjünk templomba.
jó.
ülünk ott.
táskájában van termosz,
forrókávés termosz,
fázunk nagyon,
hát előveszi, tölt.
és mondja, itt lakik,
innen megy dolgozni,
innen jár a kávéért.
de lakni, csak este szokott.
ha gondolom, maradjak.
van ebben a délutánban egy nagy smirgli.
van ebben a délutánban egy nagy gyalu.
és jár mindkettő,
hogy semmi ki ne lógjon,
hogy semmi érdes ne maradjon.
és mikor minden passzos,
és szálkátlan,
akkor van ebben a délutánban szög, meg kalapács,
és vannak párnafák,
és fellambériázom ezt a délutánt,
fellambériázom
az ablaktól az ajtóig,
padlótól-plafonig.
és a délután végigér a falon.
a fácán azt mondja,
a templom akkor jó,
ha embertelen,
ha éjszakás.
akkor tölt kávét a termoszból.
akkor kirakja a padra.
és nézi a gőzt.
tollai tövén
lágyul a viasz.
| 165.
| 2012.12.03 21:23 | ,,, -- egy szép vers
|
| Válasz erre |
Viga Vendel
Könnyű zápor
Legyen így, mert másképp nem lehet.
Kórház, műtét, egyebek,
már nem tudtam rólad,
összevesztünk 2010 nyarán
vagy talán őszén. Látod,
erre sem emlékszem. Már
nem írtunk íméleket, és egészen,
minden megfagyott.
Ahol most vagy, nagyon
hideg lehet.
Itt tél van, nincs hó,
ragyog a nap az égen,
te nem sétálhatsz
a napsütésben, nem ihatsz sört.
Nem szívtál cigarettát, talán
csak ritkán. Hogy odafönt,
odalent mi az még, ami hitvány,
tudja a fene. Illetve én tudom.
Talán a járdátlan oldal szünetjele.
Az Apacukában sört ittunk,
gyanakvó és tartózkodó voltál.
Én jól berúgtam, ott felejtettem
a sálam, majd visszamentem érte,
kiabáltam. Te már seholse voltál,
mint ahogy most se vagy.
Megérte?
Pedig látod, itt a földön
majdnem mindent szabad,
kivéve rossz verset írni.
Most röhögnél rajtam, és
mondanád, lófaszt, mondanád,
azt nem szabad.
Látod, már én sem tudok inni, elfolyik
az epém, és a fájdalom néha
még feltámad a gyomortájamon,
de már apad, szikkad.
És hátrahagy. Az almafák is
kivirágzanak, ha nem is lehet így
írni, s ha mondani sem szabad.
Legyen neked könnyű.
Itt nincs zápor. Szakad.
| 164.
| 2012.12.02 13:08 | Mülléder Mari -- kvantumgravitáció
|
| Válasz erre | Zápor Gyuri emlékére
Feje lenyaklik, gerince kérdőjelbe görbed,
nyújtózkodna a valami és a semmi közé,
bár mindenen kívül lenni lenne könnyebb.
Sokáig megtartja még az éjszaka,
míg végképp felborul a valóság,
hull, hull, ereszkedik, majd ráég a tudatra
a sok lom, kacat, mi kísérte, űzte őt,
a kígyó ezer darabra összetört,
számtalan sorban és alakban úszik el előtte
minden kimondható osztható és oszthatatlan.
A felejtés kitárt kéz. Nyitott tenyér.
A most-van kínálja magát, belefér.
Így romlunk, naponta. Lopakodik az idő,
hogy az emlékezetet végleg fölborítsa.
Ne higgy a semmiben: nincsen semmi!
Mint mondatközi hiányjelet; valamiként tudod
csak észrevenni. Körberajzolod, megül
a ház felett, megáll a mázsán, ravasz kvazár,
újkori robbanás ez - kíméletlen szívébe zár.
Ne hidd, hogy elveszett vagy, szép halott!
Romlatlan űr vesz körül, mi gyászolunk,
miközben őrzünk; egyszeri halhatatlanok.
Te ott, mi itt száműzöttek, gerincünk
gerincedbe görbed. A világ világossága
és mocska tenyészik agyra, kézre, lábra,
nincs nélküled-jelenlét, csak átmenetileg
szorít ki a térből a naptár lélekvándorlása.
| 163.
| 2012.12.02 11:09 | Czékmány Sándor -- az emlékezés határán
|
| Válasz erre | újraolvastalak és
újraírlak.
ahogy megpróbáltad megismerni magad
talán eljutottál az idő megsejtéséig és
ennek a még létező de máris eltűnőnek a határán súrlódsz
bennem
most. kint
varjak kavarognak a ködben
és fent valahol felrémlik feketén gomolyogva a nap.
zárt oldódás a károgó mindenségben.
szelíd vagy benne.
szelíd
mint aki nagyon is jól tudja
mi volt abban az olvashatatlanságig
forgatott életben
amiben néha összefutottál magaddal.
| 162.
| 2012.12.01 10:51 | Standovár Ágota - szerki -- folyó
|
| Válasz erre | „Mert az emberiség legnagyobb találmánya az élet értelme,
persze, csak ha az emberiség valamelyik tagja találta fel.”
/Zápor György/
Két éve, december hatodikán ment el, negyven évesen.
Író volt, költő, és minden ízében ember. Tehát az emberiség tagja.
Feltalálta-e az élet értelmét? Nem tudom.
Egy héten át rá, Zápor Györgyre emlékezünk minden nap, egy róla szóló alkotással.
Molnár Péter
www.folyo-irat.hu | 161.
| 2012.03.12 18:42 | stando -- Lófia
|
| Válasz erre | Lófia
"Kukucskálok, kinn a boltos lány, nyitom az ajtót, mellette ládákban tej, kenyér, krumpli, hagyma, húsok, miegyéb, hátrébb két raklap ásványvíz. Átnéz a vállam fölött, int, vihorászik, mondja, van minden, víz is, buborékos, mondják, isten áldja, Eszter, mondja, százkétezer, mutatnak rám, néz rám, vigyorog, hebegem,
nincs nálam ennyi, csak kártyán, de ahhoz le kell mennem az automatához vagy a bankba. Szánakozva néz, kérdi, ugye, hiányzik Virág Dóra. Majdnem elájulok. Kártyaolvasót tart elém, odaadom a plasztikot, fizetek, ad számlát, súgja, estére szépül. Nem köszön, hív liftet, elmegy. Megbillen a ház. A lakásban térek magamhoz a konyhakövön, engem is bepakoltak, felemelem a fejem, látom, az ajtó csukva, a kulcsok a hasamon. "
http://tarcankinalom.blog.hu/2012/03/12/lofia | 160.
| 2012.01.15 09:49 | stando -- születésnap ott fenn
|
| Válasz erre | Szia. Tán látod onnan fentről, hogy hiányzol nekünk. Gyűjtögetünk. | 159. 158.
| 2011.12.07 21:16 | Czékmány Sándor -- magamról feléd
|
| Válasz erre | magamról feléd
olvashatatlan vagy.
mindent megpróbáltál, hogy megismerd magad,
de csak addig jutottál, hogy megsejtetted az idő múlását,
annak az időnek, ami nélküled nem volt,
és a távozásod után sem marad belőle semmi.
ami csak benned és veled létezhetett.
felismerhetetlen szövetében,
a még létező, de máris eltűnő határán súrlódó újban
vergődsz most is.
varjak kavarognak a ködben,
és fent valahol felrémlik feketén gomolyogva a nap.
zárva, oldódva a károgás mindenségében.
szelíd lettél.
szelíd.
mint aki nagyon is jól tudja, mi volt abban az olvashatatlanságig
forgatott életben,
amiben egy pillanatra sem futottál össze magaddal.
| 157. 156. 155.
| 2010.12.13 19:13 | TB -- szomorú barát
|
| Válasz erre | lelkem tépett rongyait fújja arcomba a jeges téli szél
így rovom a végtelent
kereslek
lényembe csipked az elveszett idő
mikor még ismertem minden utat melyek végén találhattalak
s olykor tán még vártál is rám
s most szakadt lélekkel jeges téli szélben
őrizlek a szívem melegében
örökké | 154. 153.
| 2010.12.13 06:58 | Bánfi Ferenc -- Bűnbocsánat
|
| Válasz erre | Vissza vonom az egésszet ,jaj Istenem de sajnálom ,és jóvá sem tudom tenni .Imádkozom érte.Köszönöm a moderálást. | 152.
| 2010.12.11 20:38 | Korányi Mátyás - szerki -- ...
|
| Válasz erre | Azért moderáltuk, mert ez az egész nem méltó Zápor emlékéhez. Hétfőn éjszaka halt meg. Közzétettük a dokk faq-n (fórum, 2276. hsz.), itt az üzenőfalán (135. hsz.), a facebookon (facebook.com/dokk.hu), valamint még mindig címlapon van ez a tragikus hír a litera.hu-n ("Kishírek" rovat). A fentiek miatt úgy döntöttem, hogy törlöm az egészet. | 151.
| 2010.12.10 07:51 | Almási Rita -- hogyan és miért
|
| Válasz erre | Drága György,
itthagytál engem és nem szóltál. Ez rossz most, nagyon. A két ünnep között jössz, azt mondtad. Hát akkor?
Megbocsájtom-e valaha magamnak, hogy nem voltam Veled, amikor még kérted, amikor szükséged lett volna rá? Nem hiszem.
Almási Rita
(a Gátlás és a Csillagászból) | 150.
| 2010.12.09 22:24 | lengyel attila -- Zápor Györgynek
|
| Válasz erre | Decemberi zápor
December hetedike van. Visongva rohant tegnap ablaktól ablakig
a gyerek, vajon mit hozott a még igaznak hitt kedves idegen.
Egy éjszaka s már szóba sem kerül. Csak szobrai olvadnak
némán a nyelv alatt. Falat bámulok, rajta halálhíredet. Üzenőfal.
A legfrissebb üzenetek legfelülre kerülnek. Így praktikus.
Abban ami legfölül van biztosan megakad a tekintet.
Efféle falakról ismertelek. Verseidre kattintok. Nézem a fotót.
Egy tömbház szürke fala előtt állsz, felfelé, valahová a távolba nézel.
Hoppá. Emlékszem ezt írtad egyik versemre. Örültem, tudtam, tetszik neked.
Egyszer tán sörözést is terveztünk, már nem emlékszem biztosan.
Olyan az emlékezet is, mint ez a fal, ahol már csak harmadik
helyen van az a pár sor, hogy meghaltál. Egyik utolsó versedet olvasom.
Most kitakarja arcát az ismeretlen. Ki tudja mióta ült már ágyad
szélén, nem verted nagy dobra, micsoda nagyhírű látogatód van.
December hetedike. Tegnap zápor hullott a megenyhült egekből.
Nem való. Mondom magamban, nem illek ide, decemberben. A verebek
szemérmetlenül fürdenek a langyos pocsolyákban. Este lesz
mire hazaérek. A gyerek mesét néz, csokit eszik. A még igaznak hitt,
kedves ismeretlen szobrának utolsó darabkáit. Vár a gép. Nézem a falat,
már nem látszol Gyuri. Le kell gördítenem, hogy megtaláljalak. Már ott
sem vagy. Lejjebb kell mennem. | 0 25 50 75 100 125 150 |
|
