Várhegyi András
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
1.
| 2008.04.30 07:36 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Legyen
|
| Válasz erre | Kedves Már!
Négy csapdába estél bele.
1: a felsorolások csapdája
A költészet általában megvan minden emberben. Azt kiírni nehéz. Könnyû, csábító lehetõségnek tûnik, hogy újra és újra nekikezdünk, mintegy refréneket gyártunk. Ez ugyanis egyszerre tûnik mániásságában lírai effektnek, egyszerre adja meg az esélyt, hogy amint nem sikerült vagy nem elég pontosan megfogalmazni, azt minden sorban újra próbálhatjuk. Veszélye, hogy unalmassá, monotonná válik tõle a vers. Nálad sajnos ez történt.
2. A "mi mi" vagy "milyen mi" csapdája. Maró magány, csípõs csend... stb. De még itt sem voltál elég bátor, a lehetõségek végtelenségét azzal tetted átláthatóbbá, hogy próbáltál alliterációkat gyártani. Sajnos ezzel nagyon sok valódi, erõs jelzõtõl, váratlan és izgalmas szókapcsolattól fosztottad meg magad, illetve a versed.
3. Elhasznált vagy ósdinak ható szavak használatának csapdája (ezek amolyan stiláris hibácskák, olykor nyelvhelyességi vagy értelemzavaró hibák, esetleg közhelyek): létem, "messze lévõ hang" (mit is jelent ez?), kín, "van kiért élnem".
4. Az elsõ nyolc sor megismétlése. Nincs jelentésnövelõ értéke, inkább tétova próbálgatásnak hat: nézzük meg, egy kicsit összekeverve, hogyan mûködnek a jelzõk más-más fõneveknél.
Sajnos ennyi éppen elég, hogy a vers leleplezze önmagát. Nézd el nekem, hogy szentségtelen módon leegyszerûsítem a versed, de ha megfosztjuk a versed talmi ruháitól, talán jó, ha látjuk, mi is marad, milyen a meztelen vers (más esetekben ezt a gyakorlatot nem érdemes követni):
bármi legyen
tavaszom lesz ha rád gondolok
legyen bármi
van kiért küzdenem
Ez, talán egyetértesz, elég sovány.
jt | 0 |
|
