Vadas TiborVadas Tibor költőnek 2 feldolgozatlan üzenete van.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
364.
| 2025.03.08 10:38 | Vadas Tibor -- re: levél Krisztinának
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Krisztina, nem kell válaszolni a levelemre. Ha elolvastad írásom, biztos érzékelted, hogy ez csak egy tréfa. Próbálkozásom, mint minden hasonló, megfogalmazásra kerülő aktivitás, sajnos két lehetőséget teremt, hogy a tréfa ízesre, vagy esetleg íztelenre sikeredett.
Két „személy” állt a stílus és gondolkodási jegyek felszínre hozásában, az egyik célkeresztben a Te jellemző hozzászólásaidból stilizáltam pár formai és tartalmi jellegzetességet, a másik célkeresztben pedig a saját stílusom, gondolkodásom és a mondatfűzéseim paródiája állt.
| 363.
| 2025.03.08 00:19 | piciluca@gmail.com -- re: levél Krisztinának
|
Válasz erre
Előzmény |
Éjfél után olvastam, hosszú leveled, válaszolni fogok, ugyan senki nem mondta, hogy megszólítittál, és én nem voltam benn..
Érdekes...
Krisztina
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Vadas Tibor | 362.
| 2025.03.03 05:52 | Vadas Tibor -- levél Krisztinának
|
| Válasz erre | Kedves Krisztina!
Végigolvastam bejegyzéseid a Párbeszéd a DOKK jövőjéről c. naplóban. Azokat nem, amelyeknél kérted, hogy ne olvassuk el. Örültem a minden részletre kiterjedő őszinte tanácsaidnak és meglátásaidnak. Ezek után nem is tudom zavarhatlak-e véleményed kikérésével, ahol az átgondolásból és őszinteségedből valamennyi csekélység felém is irányulhatna. Hogy ne csak a tulajdonosok és szerkik, szerzők és pereik legyenek állandó jelleggel gondolataink vagy a figyelmünk középpontjában. Elmondom miről lenne szó, miközben érinteni fogok olyan témákat is, amelyekről szó sem lehet, de én mégis megpróbálom.
Körülbelül két nappal ezelőtt izraeli barátom küldött egy hangulatos rövid videót, rajta egy kis faházzal (két szintes, felül egy ablak, alul kettő), amelynek építését a napokban fejezte be. A házikó a kert végében épült, a barátomnak öt gyermeke van. Nagyon szépre és formásra sikeredett mindegyik, ugyan úgy, mint a házikó. Igazi natúr és originális fából, amelyhez külön csomagban vásárolt faszagot, így a házat kesernyés faillat keretezi be. Ahogy kedvtelve nézegettem a felvételt, beindult a képzeletem, amelyről tudni kell, hogy ilyenkor szinte megállíthatatlan, és kiegészítette a látott képeket saját látványommal, mintegy odamontázsolva magam, amint őszintén és mosolyogva, a koromhoz illő határozottsággal, ott állok az épület mellett, fekete őrző-védő egyenruhában, a viháncoló gyerekek között ügyelve a rendre. Azt az idillt, amely képi formában megjelent előttem, nem tudom pontosan visszaadni, mert bár végül is majdnem közömbös, hogy én álltam jól a faháznak, vagy az nekem, miközben azért frusztrált egy kicsit, hogy a Dokkal és a szerkikkel mégiscsak lenne némi elszámolni valóm, de ha ismernéd bennem azt a lazaságot, amely kábé négy-öt sör elfogyasztása után szokott hatalmába keríteni, akkor Te biztosan tudnád, amit nekem most a mondatom végére sikerült teljesen elfelejtenem, hogy végül is miről is akartam momentán beszélni?
Amúgy ilyen kis emlékezet zavarok szerintem bárkivel bekövetkezhetnek, és a paleoasztronautika egyik oldalágának hívői szerint, ezek a kihagyások már Ádámnál és Évánál kezdődtek. Szerintem, de ez nem csak az én véleményem, hogy én meg inkább az Antonio Banderas féle kategóriába tartozok. Hugi szerint is, aki egy meghitt pillanat után hozzá hasonlított. Visszakanyarodva Ádámhoz és a feledékenységhez, bár külső szemtanúk még nem voltak, de mégis hitelesnek tekinthető forrásokra támaszkodva, a következő történetre tud alapként tekinteni az elemző elme.
Egy nap, amely a még fel nem tárt feljegyzések szerint valószínűleg munkaszünetes nap volt, vagyis egy kissé borús, Éva kétségbeesetten, kiáltozva szaladt Ádámhoz, és sírva panaszolta, hogy amint ott lubickolt a színes vízi virágok között, egy tátott szájú krokodil közeledett felé. Hatalmas tépőfogakkal, vérben forgó szemekkel tört az életére. Nyilván meg akarta őt enni. Ádám egy hosszú és laza gondolatsorban, éppen azon elmélkedett, hogy ki volt az a hülye, aki Paradicsomnak nevezte el ezt a helyet, ahol csak egy nő van. Úgy érezte, hogy ő ettől azért többre is képes lenne. De Ádám pontosan nem tudni hányadik sör után is barátságos tudott maradni, és kissé túljátszva a határozottságot, így szólt Évához: -Te kis hülye, a krokodil növényevő! Lehet, csak a melletted lévő liliomot akarta megszagolni. Nem kell mindig rémeket látni, próbáld inkább megbeszélni vele,- csillapította Évát.
Ahogy Éva megnyugodott, fügefa levelét picit félrehúzva, mosolyogva villantot egyet Ádám felé és hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezzel visszatért a Paradicsomba a nyugalom.
És ahogy megelevenednek előttem a képsorok, engem is elfog valami felbolygató érzés, mert nehéz ilyenkor tudományos kérdéseken, például a feledékenység eredetén gondolkodni. Pedig Ádám filmszakadása bizonyítható volt a párbeszédük alapján. Hiszen kihagyott, amikor elfelejtette, hogy a Paradicsomban nem illik illetlen szavakat sem gondolni, sem használni. A történet csattanója, hogy nem kapott dorgálást az égből. Éva sem sértődött meg, sőt a villantás után, egész más irányba kanyarodtak el az események. Többek között e történések eredményeinek számszaki feldolgozása tette lehetővé sok-sok száz év után a statisztika tudományának megjelenését, amely sikeresen tárta fel a villantások száma és a földi lakosság növekvő létszámában megmutatkozó adatok mögött húzódó matematikai összefügéseket.
Visszatérve a kályhához, telefonomon üzenetet küldtem barátomnak, ahol is a kert végében lévő, kétszintes, valódi fából elkészült, három ablakkal rendelkező igen formás építménnyel kapcsolatban felajánlottam szolgálataimat, elé tárva azt a montázst, amely megjelent előttem. Pár óra múlva a válasz is megérkezett, nagy örömömre, mert kedvező volt. Időközben magamban már tovább építettem a lehetőségeim, megpróbálva az adott keretek között feltalálni magam, és elképzeltem egyes gyakorlati mozzanatokat is. Például azt, hogy az őrzés és védelem közben a rend fenntartására összpontosítva, a szomszéd házakból, valamint az azoktól még távolabbi szomszédos házakból átjövő gyermekektől szedhetnék valami névleges hozzájárulást a nyugalom biztosításával kapcsolatban. Olyan dugódíj féleség lenne ez, csak pár sékel alkalmanként. A csekély hozzájárulást felhasználhatnám például egyes testi szükségleteim fedezésére, amelyek gyakorlatilag az energiabevitelem biztosítanának kvantumos kölcsönhatásokon alapuló, lehetőleg csak atomos szerkezetű, de halmazállapotaikban nem feltétlenül szilárd energiaforrásokkal. A kapott válaszlevél szerint három feltételnek kell megfelelnem. Vagyis gyakorlati idő és tapasztalat felmutatása, fegyver és viselési engedély, valamint több nyelv ismerete. Ezekből az első kipipálva, kis jóindulattal a fegyver és lövő alkalmatosság sem gond, a viselési engedélyemnek szerintem megfelel az anyakönyvi kivonatom, de a nyelvekkel határozott gondjaim vannak. Hiszen a beszéd még anyanyelvi szinten is jelent némi gondot számomra, hogy ezt kitakarjam vagy feledtetni tudjam, leginkább írni szoktam, hátha ott kevésbé feltűnő. Nem tudtam a nyelv ügyében, mit kitalálni, az „ügyes” megoldásokat is elvetettem, hiszen, ha megveszek egy héber nyelvvizsga bizonyítványt, azzal csak nyakon legyinteni tudnám a bokámat rugdosó, édes, aranyos kis emberpalántákat.
Úgy éreztem a poklokat kell megjárnom, hogy a megoldásra rátaláljak, és nem halogatva a feladatot, neki is álltam. Ahogy ereszkedtem lefelé, mélyebbre és még mélyebbre, lassan szétfoszlott köröttem a valóság, különös dolgokat láttam. Ah, ez itt a Mátrix, ismerős már ez nekem. Ködből előgomolyodó iszonyatos arcok, felém nyúló tekeredő gusztustalanságok. De én nem féltem! Inkább a rettegéshez tudnám hasonlítani az érzéseim. Majd, amikor leértem a pokol fenekére, egyszerre csak a homokból lángoló szavak bukkantak fel, és ott lángolt felém az üzenet: Tanulj idegen nyelvet két hét alatt!
De hiszen ezt én pár hete olvastam egy reklám kiadványban, és úgy gondoltam, hogy csak szélhámosság lehet. Ezért kellett a poklokat megjárnom, ezért a pár lángoló nyavalyás szóért? Amelyekben valami olyan módszert reklámoznak, hogy alvás közben, nagyon gyorsan lehet nyelvek ismeretére szert tenni. Tudományos bizonyítékokkal! Például ott van Gedeon bácsi beírása, aki már elvégezte a tanfolyamot. És mit ad az élet, azóta a nők bálványa lett. Bár ez a dolog is vonzó számomra, de most nagyobb céljaim vannak. Nem tudom, hogy kockáztassam e félrerakott kis pénzem erre a tanfolyamra. Bár a félreeső helyeken elrejtett pénzemen kívül, még van némi vésztartalékom visszaváltható üres üvegek és üres sörösdobozok formájában, de ez nem publikus, nem örülnék, ha mindenki tudná rólam. Annyi biztos, hogy most már, nagyon szeretnék hinni a hirdetés szlogenjében, de vajon mennyi lehet benne a realitás?
Mert az például köztudott, hogy nekem az alvás egészen jól megy. Az éjszakai szolgálataim közben megtanultam már nyitott szemmel aludni, aludni állva, ülve, az asztalra borulva, félig fekve, lógó és egyenes fejjel, és sorolhatnám még tovább. Tudom, hogy ebben nagyon jó vagyok. Vagyis a tanfolyam egyik fele, az én részemről biztosított. Talán még valamennyi árengedményt is kérhetnék.
Nem tudom neked mi a véleményed Krisztina. Vállaljam be? Szerinted lesz ebből héber nyelvtudás? Ebben szerettem volna tanácsodat kérni.
Szeretettel: Tibor
(( a leírt történet egy része valós, a többi mese, a fogalmazás végén lévő kérdőjelek költői kérdéseket rejtenek))
| | A fenti posztra érkezett válaszok: piciluca@gmail.com | 361.
| 2024.12.04 08:48 | Vati -- re: Baltazar: agonia
|
Válasz erre
Előzmény |
Október vagy november hónapban a Dokk, FRISS FÓRUMOK rovatában megjelenő látogatások elérték a hatvan napot. Hosszú évek óta nem került a szerzők jelenléte az irodalmi oldalon ennyire inaktív állapotba.
Rápillantva a jelenségre, próbáltam értelmezni a helyzetet és elgondolkodni azon, hogy vajon a szomszédságunkban dúló borzalmas háborúnak lehet-e köze az itt lévők elszótlanodásához? Ahhoz, hogy elrobog mellettünk az élet, akár a háború, akár a társadalmak és társadalmunk kiéleződött kérdéseinél a szerzőknek egyfajta -néma tanú- szerepkör jut. Hiszen a politika szinte az összes társadalmi kérdés megválaszolását, saját és naponta változó érdekeinek hatáskörébe vonta…
Valahol itt tartottam, amikor a Baltazar naplóban megjelent az -agónia- c. kritika, amely a Dokk meglévő problémáit, vezetői, tulajdonosai és szerkesztői rossz és elégtelen munkavégzésének nyilvánította. Nem vitatva a kritikai észrevételek jogosságát, mégis a bejegyzés inspirációt jelentett számomra, mivel a bensőmben én inkább úgy ítéltem, hogy a Dokk valami nála nagyobb és összetettebb dolognak a része, ez pedig a társadalmunk és közösségeink általános állapotának, leszűkítve az irodalmi életünknek önkéntelen vagy automatikus megnyilvánulásai a Dokk saját szintjein.
Az inspiráció hatására néztem vissza az ide felkerült két régebbi jegyzetem, újból átolvastam a BDK által vezetett blog felületén megjelenő vitát és beszélgetést, ezután Kántás Balázs, Versvízcsapok -széljegyzet a posztmodern költészethez c. esszéjét, valamint Kánon a digitális korban c. szintén régebbi jegyzetem.
Most úgy érzem, újszerű megoldással és egyetemesnek látszó válaszokkal sikerült a végére érnem azoknak a kérdéseknek, amelyekre a kétezres évek vége felé ablakot nyitottam, és ezeket az ablakaimat végre valahára becsukhatom magamban. Ha címet kellene adnom a gondolatoknak akkor az valami hasonló lenne:
- AZ IRODALMI ELITIZMUS HARCA ÉS HARCÁNAK MÓDSZERI, A TÖMEGEK LÁZADÁSÁVAL ÉS POLGÁRI KÖLTÉSZETTEL, A MAI HAZAI KÖLTÉSZETÜNKBEN. -
| 360.
| 2024.12.03 08:36 | Vati -- re: Baltazar: agonia
|
Válasz erre
Előzmény | …..
A LÁTHATATLAN HADÜZENET
Érzékelni tudom chia, hogy több közös felületünk van, amiket hasonlóan ítélünk leszállópályára alkalmas terepnek. Érzem, kissé szégyenlősen, kerülőkkel, de végül magad is elismerted egy válság lehetőségét. Utalást téve rá, például a következő mondataidban: „A kultúra ma már szub-kultúra, kesereghetünk. Ennek tragikus (?) voltára a filmipar - több pénzt tud mozgásba hozni - hamarabb tudná a figyelmet fölhívni, mint bármilyen mesteri vers, legyen annak szerzője akár egy Rilke formátumú költő. Lehetséges, hogy a pénz diktálna, az szabná meg a publicitást, s ezzel a köz-hatást? a pénz mintha a (gyorsan) mozgó látvány mellé tette volna le ma a garast”. –
Ha elfogadom, amit mondasz, miért is ne, magam is írtam erről egy másik megközelítésben, annak következményei vannak. Sikerült túlesned azon, hogy elismerd a költészet kegyvesztettségének tényét. Ahol a kegyvesztés, térvesztéssé tárgyiasul, mint a lehetséges válság konkrét megjelenése, a mi időnkben. Elismered azt, amit korábbi beírásodban tagadtál, csak nem ugyanazt a leszállópályát választottad hozzá, mint a vitaindító.
A következőt írod: „A költészet önértéken létezik, s miért kérnénk számon rajta azt, ami rajta kívül áll.” Ezzel nem lehet vitatkozni. Nemcsak a költészet, hanem minden létező a saját önértékén létezik. Amikor ezzel ellenkezni merünk, előbb-utóbb bebizonyosodik, hogy inkább a „létezések kereteinek” ismerjük rosszul a hatóterületeit, rugalmas korlátait. A vitaindító azonban másképp fókuszál a jelenségre. Azt állítja, hogy egy előző állapothoz képest, a költészet önértékeinek keretei beszűkültek. Teret, hatókört, olvasót, befolyást, szavahihetőséget veszít, egy sérült, ügyeinket nem valós önértékükön kezelni tudó nemzettudat miatt. A műveket létrehozó indítékait veszítette el!
Ha engem kérdeznél ezek után, a következőkről beszélnék. Annak ellenére, hogy én például evidenciaként fogadtam el a válság tényét, paradox módon a legizgalmasabb, magam előtt is tisztázandó kérdés, hogy egyáltalán válság-e a válság? Mik az ismertetőjelei? Vannak-e mérőszámai? A megjelenő kiadványok és darabszámok, vagy az elért célközönség számszaki összefüggései? Kell, hogy legyen mérhetősége! Ismerősöm tizenhét évvel ezelőtti második kötetét még három-négyezer példányban megvették. A legutóbbi sokadikat, már pár százban sem. Ez jellemző eset? Ismereteim szerint igen; tendencia. Nem költői teljesítménye romlott, más változások történtek időközben. Hány verseskönyv porosodik a raktárak mélyén, vagy mélyen leértékelve, már önköltségi ár alatt kerül a felhasználóhoz. Esetleg a zúzdába. Mindegy, mivel úgyis más állta a kiadás költségeit. A kiadások költségeit áttéteken keresztül, az adófizetők viselik. Méghozzá kétszeresen. Először az adóikból képzett állami támogatásokon keresztül, másodjára az elkészült mű áraként a könyvesboltokban. A támogatott, állami támogatásokból élni tudó irodalom esetére ez igaznak tűnik. Ez is tendencia.
Azután más jut eszembe. Azt mondta jeles költőnk, hogy egy kiemelkedő vers megírása, az alkotó többi versét is felértékeli, dicsfényébe vonja. Működik ez az igazság visszafelé, nagyobb területen? Ahogyan a sín is mindkét irányba való közlekedésre alkalmas. A kimondott igazság is? Az országot elöntő verstenger bődületes mennyiségére és tarka sokféleségére gondolok. Ez a mérhetetlen mennyiség (valóban mérhetetlen) elszívja az erőt és a figyelmet a minden bizonnyal jelenlévő jó versek megkeresésének kíváncsiságától. Kinek van erre manapság ideje? Csak a dokkon, több mint tizenötezer alkotás van (volt). De ez csak egyetlen irodalmi oldal. Az idő még a tájékozódásra is kevés.
Vagy például, más. A jóléti társadalom. Annyi minden van a jelképes karácsonyfáink alatt. Szép öltözékek, akár hamis akár eredeti feliratokkal, akár a bálából elszánt kereséssel. Jó ételek, vagy legalább, szépen csomagolt műízek. A pénzeseknek igazi, a szegényebbeknek hús és életpótlékok. Használt vagy új autó, készpénzzel, részletre, lízingel, ellopva, megfiatalítva, visszatekert kilométerórákkal. Mindegy milyen áron, csak legyen. Meg külföldi nyaralás is legyen, konyhacsere, hifi, számítógép, LCD monitor, méretes plazmatévé, a fiataloknak szórakozás, tánc, ital, DVD, zene, serkentők. Házépítés, szeretőtartás, lefizetett adóellenőrök. Shoppingolás. Lényeges az úszómedence, remélem mindenkinek van. Mekkora? A műtét után mekkora? Meg az ösztöndíjak, kitüntetések, pályázatok minden mennyiségben, vállalkozások és jövedelmező állások. Országunk elhagyása, egy jobb élet reményében stb… Mindezek itt vannak mellettünk kéznyújtásnyira, valóban érzékelhető közelségben. Itt várnak ránk, egy „életárú” ölelésre. Csoda, hogy megszédülünk? Csoda, hogy össze-vissza szaladgálunk ebben a kínálatban?
Elnézést a többes számokért, tényleg csak a szemléltetés miatt történt. Ezek után ki veszi észre a kínálati halom szélén heverő verseskötetet? Ezt a régies, avult, önnön megújulását kereső kifejezési formát. Amely nem tud egyszerre több érzékünkre hatni. Pedig mi már hozzászoktunk érzékeink kiszolgálásához. Nem képes formát, tartalmat, látványt, érzelmet és értelmet és zenét egyszerre kifejezni,- mint a film. Vagy, mint a látvánnyal, szöveggel, képekkel összekapcsolódott zene.
Milyen ösztönösen hallották meg költőink a jóléti társadalom média és szórakoztatóiparának „láthatatlan hadüzenetét”. A hangtalan kiáltást, az ultimátumot, hogy „szórakoztass, próbálj meg tömegigényeket kielégíteni” különben elfelejtheted magad. Ha nem tudsz a megtérülés és üzlet szintjén is eredményeket produkálni, életed végéig állami támogatásokért fogsz kuncsorogni. Kívül rekedsz e gazdag világból. Meghallották? Igen. Pedig le se írta senki. A diktátum a levegőből került a tüdőbe, onnan a vérerekbe, onnan a tudatba. Már évek óta ömlenek, a könnyed, hangulatos, szórakoztató versek. Igazi kultúracsemegék, a jólét polgári kínálatai. Mondataim mégsem ítéletek, nincsen felhatalmazásom reá, csak tényeket közlök. Mit csinálnak költőink? Megfelelni igyekeznek az új kihívásnak. Van minden: pikáns, erotikus, gondolkodtató, drasztikus, káromkodó, imádkozó, szelíd és haragos. Az egyik csak művészi bazdmegelésre képes, a másik mögött sokrétegű mély tudás van. Azt veheted el a roskadozó kínálatból, amelyiket akarod. Mennyi fajta, milyen érdekes, olvassa már valaki őket, kapcsolódjon ki, sírjon, nevessen, éljen és szórakozzon!!!
A költészet önértékének egyik lényeges eleme lett a túlkínálatiság. Nonstop kán-kán, az olvasó kegyeiért. De ez már nem is kán-kán. Az irányok, egyfajta szavakban kiélt csoportorgia felé mutatnak, ahol az orgia szónál, nem feltétlenül szexuális tartalmára gondolok. Az egyik jegyzetemben úgy próbáltam összegezni e folyamatokat, hogy árucikk lett a költők lelke. A költői lélek, a jóléti társadalomban a fogyasztási kosár kínálati elemévé vált. Nincs már a főszereplők között, mellékszerepek várományosa, miközben régi kitüntetéseit álmodja a mellére. A filmet, a zenét, a sportot már bekebelezte a szórakoztatóipar. Az irodalomba is belekóstolt. Hogy ez igazi válság, vagy csak egy váratlan tűkanyar a vers és költészet több évezredes útján, magam sem tudom.
Magát a maratoni futást; a költészet „levegő kapkodását” azonban képes vagyok érzékelni. Magam elé vizionálva egy lehetséges eredményhirdetés sci-fibe illő képeit. Most azonban tiltott területre érkeztem. Nem beszélhetek….
(2008.)
// az írásom előzményét képező vita fellelhető:
http://bdk.blog.hu/2008/02/10/adekvat_kifejezesforma_e_a_kolteszet
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Vati | 359.
| 2024.11.29 08:13 | Vati -- re: Baltazar: agonia
|
| Válasz erre |
"Végigjártuk a tárgyak, jelek, üzenetek, ideológiák, gyönyörök termelésének és virtuális túltermelésének minden ösvényét. Mára mindent felszabadítottunk, minden játszmát lejátszottunk, és itt állunk mindnyájan együtt a nagy kérdés előtt: MIT TEGYÜNK AZ ORGIA UTÁN?" A fraktális szétszóródás stádiumában - "Amikor a dolgok, a jelek, a cselekedetek megszabadulnak az ideájuktól, a koncepciójuktól, a lényegüktől, az értéküktől, a referenciájuktól, a kezdetüktől és a végüktől, akkor végtelen önreprodukció veszi kezdetét. A dolgok tovább működnek, amikor az eszméjük már letűnt. Tovább működnek, ügyet sem vetve saját tartalmukra.” (Baudrillard: A rossz transzparenciája)
A fenti sorok olvasása után, szinte babonás félelem fogott el. Valami titokzatos erő küldte nekem ezeket a sorokat? Vannak és lehetnek ilyen véletlenek? Hiszem éppen ezen a gondolatkörön rágódtam pár nappal ezelőtt. Igaz, nem ebből az aspektusból, a költészeten és a verseken gondolkodtam, a szavak devalvációján, és azon, hogy hiába ír rengeteg ember jó verseket, művelt és érzékeny koponyák, kiváló egyéniségek, akikre én csak felnézni tudok, de mégis ahogyan ott tolonganak a halhatatlanság kapuja előtt, túlkiabálva és lökdösve egymást, szórakoztatva, megdöbbentve, szánalmat keltve, érzelmeket gerjesztve, vidáman, boldogan, rosszkedvűen, beteljesült szerelemben, szerelem utáni vágyakozásban, kínlódó szerelemben, gyógyíthatatlan betegségben, fiatalon, középkorúan, öregen, egot döngetve, vagy halk szóval szerényen, és sorolhatnám még hosszan és hogy ez mind csak eszköz amely magára akarja vonni a figyelmet, maga a lélek is eszközzé vált és kutatja a ráirányuló tekinteteket, mindenét felajánlja érte, odadobja költői témái közé apját, anyját, nemiségét, legtitkosabb gondolatait, kiteszi a kirakatba testét lelkét, szexuális vágyait, annak intimitásait, lerántja a leplet a szeretkezéseiről, a szerelemről, két kézében mutatja fel lelkének legapróbb rezdüléseit, miközben valami itt végképpen elromlott? Lehetséges, hogy a jó vers már akkor is értéktelen, ha tényleg jó?
De mégis komolyan kérem, hogy ha valaki netán valaki magára ismert volna az előbbi, felsorolásban, akkor így az elején mondom, hogy felesleges ezen megsértődni, hiszen egyszerűen ilyenek vagyunk, és nem az a baj, hogy ilyenek vagyunk, csak aki ezt nem tudja az fiatal, vagy naiv, mint az aki még az idilli természetről ír verseket, a szelíd őzikékről, madárdalos erdőkről, amikor az „odafigyelők” régen tudják, hogy a természet egy percenként megújuló könyörtelen harc, ahol már madárfiókák is tudják, hogy ki kell túrni egymást a fészekből, és a nagybetűs emberről már csak azok beszélnek, akik általános történelmi ismereteikben gyengék, akik nem figyeltek oda olvasmányaikban az emberi sorsokra, akik nem tudják, hogy még gesztusainkkal is tudunk hazudni, hazudni szerelmet, bátorságot, emberi kiállást, részvétet, szeretet, gyengédséget, türelmet, és a legvégén akár egy komplett költői ént.
És én régebben azt hittem, hogy ez az általános értékvesztés okozója a vers válságának, mert nincsen hitele sem a szónak, sem a szó mögött álló embereknek. Azután később rá kellett jönnöm, hogy az általános értékvesztés, és amit e fogalom takar, az nem állja meg a helyét, hiszen ezeknek a dolgoknak észlelése, észrevétele, a függönyök félrehúzása, a leplek lerántása akár egy életkori sajátosság is lehet, az, hogy az ember élete előrehaladtával többet lát, és többet vesz észre a maga körüli világból. És önmagában nem is az a lényeges, hogy többet, hanem azt, hogy MÁST, mint akkor mikor még a családalapítás és utódnemzés önkéntesnek hitt, kínlódások közt is gyönyörűséges, de valójában megszabott és meghatározott feladatainak (a bennünk levő ösztönök és biológiai utasítások) teljesítésével vagyunk elfoglalva. Azután sikerült még az általános értékvesztés gondolatát más oldalakról, más szempontok szerint is cáfolnom egy gondolatsorban. Pár nappal ezelőtt értem el ide, és ekkor már éreztem, hogy nincsen értékvesztés, hanem csak az, hogy egy olyan korban élek, amikor az információk olyan hatalmas mennyiségű adatot szolgáltatnak a természetről, a társadalomról, a társadalmi fejlődésről és magáról az emberről, annak testi és lelki felépítéséről, tulajdonságairól, cselekedeteinek mozgatórugóiról, hogy ez az ÚJ KÉP, nem a régi valóságokkal összehasonlítva, hanem csak a régi idealizált és naiv felfogással összevetve értékvesztés. Ha körbenézünk az emberi tudás táján, akkor látható, hogy az egyetemes ismereteink az elmúlt párszáz évben robbanásszerűen terjedtek a köröttünk lévő világ legkisebb és legnagyobb limeseiben egyaránt. Tehát az „értékvesztés” mögött az áll, hogy most ismertük meg alaposabban a világunk, ami mindig is olyan volt alkotó elemeiben, a maga jóságában és rosszaságában, mint amilyen most. Tehát nem lettünk rosszabbak, csak okosabbak lettünk, ezáltal elvesztettünk egy csomó hamis illúziót, egyben és egyúttal egy csomó kapaszkodót is? És akkor most, újból meg kellene keresni helyünk a világban és egymás szemeiben.
Kemény dolgok ezek.
Miközben elszakadtak a szavaink az ősi tartalmaiktól. Először a bárány, csak életkort jelentett. A juhász, meg csak azt az embert, aki a nyájjal foglalatoskodott. Micsoda története lett időközben a báránynak, egészen a báránybőrbe bújt farkasig. Az ember embernek farkasáig, a csőröcskéjét feltartó étket váró kismadártól a testvérét kilökő madárfiókáig. Micsoda jelentéstartalmak épültek szavaink, fogalmaink fölé? Micsoda rétegződése ez a jónak és a rossznak, az elődeink vagy a jelenben a saját magunk cselekedeteinek?
"Amikor a dolgok, a jelek, a cselekedetek megszabadulnak az ideájuktól, a koncepciójuktól, a lényegüktől, az értéküktől, a referenciájuktól, a kezdetüktől és a végüktől, akkor végtelen önreprodukció veszi kezdetét. A dolgok tovább működnek, amikor az eszméjük már letűnt. Tovább működnek, ügyet sem vetve saját tartalmukra.”
Akár a vers?
((2007.10.04 Soós Gábor üzenőfalán írt bejegyzésem.)
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Vati | 358. 357. 356. 355. 354. 353.
| 2024.11.07 15:34 | Vadas Tibor -- re: meo | Szétfolyó időben
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Mária!
Köszönöm a hozzászólást és véleményezést.
Nem volt tudatos a hangütés. Azonban lehettek reális alapjai, mivel a megírását megelőző években már sok Juhász Ferenc verset ismertem. A középiskolai kötelező kánonok után, ő és Allen Ginsberg voltak az első „szabadon választott költőim”. Így fordulhatott elő, hogy az 1971-72-ben írt vízió (mert hiszen akkor mi még nem a versemben leírt valóságok között éltünk), bevezető képeinél megteremtődött a valószínűsége, hogy visszatért gondolkodásomba az emlékeim hátsó soraiban rejtőzködő vers.
Én ebben nem hiszek, de amikor évek múlva felfedeztem a hasonlóságot, akkor el kellett ismernem önmagam előtt, mint valós lehetőséget. A szövegem további építkezésénél és gondolati tartalmainál már nem érződik az intertextualitás.
Nagyon nem tudtam, hogyan kell kezelni egy ilyen helyzetet, ezért például egy kései megjelenésnél úgy vágtam ketté a gordiuszi csomót, hogy Juhász Ferencnek ajánlottam a verset.
Megtisztelő volt számomra, hogy érvényesnek tartottad a mai időkre is a soraimban elképzelt világot, ezek szerint nem épült annyira rossz alapokra jövőnk megidézésének kísérlete.
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Fűri Mária - szerki | 352. 351. 350.
| 2024.10.29 11:00 | Vati -- Jegyzet a boldogságról (befejezés)
|
| Válasz erre | .......
Megpróbálom befejezni a boldogság szó értelmezésének kissé hiábavaló kísérletét, hiszen, amint az előbbiekben írtam, ez a kifejezés mindenkinek mást jelent. Nos, ez van, ha az ember meggondolatlanul vágja fejszéjét egy kérdésbe …..
Odáig sikerült eljutnom az előbbiekben, hogy különválasztottam a kiváltó eseményt, attól a személytől, aki megéli azt, és akiben létrejött az érzés, a lelki vagy tudati állapot, amit boldogságnak szoktunk emlegetni. A szubjektumnak itt kiemelkedő jelentősége van, hogy a találkozás pillanatában egyáltalán rendelkezik-e azokkal az „idegszálakkal” és „belső mintákkal” amelyek képesek a kapcsolódásra, lehetőséget és alkalmat kínálva, hogy az adott eseményt egyáltalán megélhesse, és az hatást váltson ki belőle. Arról a személyes és kapcsolódásra képes szálainkról beszélek, amelyek jellemzik az adott énünket, mind testi, tudati és gondolkodási szinteken, mind érzelmileg, szexuális habitusaival, érdeklődési területeivel, kíváncsiságainak irányaival és intenzitásával, az összes megélt élményével és emlékeivel, azok mélységeivel, a teljes testi, érzelmi és tudati kondíciójával és döntéseivel egyetemben.
Azokkal, amelyek életeink történései közben létrehozzák az egyediségünket és az énjeinket. Ez így létrejött személyiség ezután már szinte automatikusan határozza meg azon reá jellemző saját szokásait, hogy milyen módon él át egy vele megtörténő új eseményt, és egyúttal meghatározza, hogy maga az esemény jelenthet-e számára boldogságot, vagy esetleg egészen más lelkiállapotot vált ki.
A boldogságot magukkal hordozó érzelmek, igen sok esetben az öröm és az elégedettség, az időbeli hatályuk pedig lehet gólöröm rövidségű, vagy esetleg hosszabb időszakok. Habár egyedi szinten meghatározhatatlan, hogy az adott eseményhullám milyen hatást vált ki az „elszenvedőben”, mégis vannak olyan történéshalmazok, amelyekre jellemző, hogy bekövetkezésüknél bizonyos lelkiállapotok jelentkezése sokkal valószínűbb, mint másoké.
A boldogság érzésének szép megnyilvánulásai: a párválasztás során és közben kialakult tudatállapotok, a másokon való segítség által kiváltott boldogságérzet, a sikerült alkotás, valamint más sikeres erőfeszítések nyomán kialakult öröm, elégedettség és büszkeség, valamint az anyasággal járó, sok esetben egy egész életen át kitartani képes lelkiállapot, majd ezt a férfiakra is kiterjesztve; a „szülőség”, a szülői lét, igen intenzív és mély örömei és vállalásai.
...........
| 349.
| 2024.10.25 12:41 | Vati -- Jegyzet a boldogságról
|
| Válasz erre | …..
Amikor a ritkán használt szekrényt kinyitottam, szinte automatikusan odavonzotta tekintenem az oldalában elhelyezkedő sárgálló, márványmintás felület, fekete fűzéssel, rajta egy pegazust formáló fekete rajzzal, a nevemmel és a kötet címmel: Pragmatika. Bár itt most kétszer is használatba lett véve a fekete kifejezés, azonban nincs mögötte érzelmi vagy értelmi szimbolika. Inkább csak annyi, hogy elég mívesre sikeredett a kiadvány. Fekete és sárga.
A második kötetem, egy éve került kiadásra, miután a sok évvel azelőtti első, megmaradt példányait, viszonylag gondos csomagolásban a Duna fenekére engedtem egy hosszabb pihenőre. Maga az aktus csak egy pótcselekvés volt részemről, mivel az elégetés lehetősége, kicsit színpadias bukéja és egyebek miatt is, valamiféle belső, lelki ellenállást váltott ki belőlem.
A második kötetem nagyon jól sikerült. Itt már talán elértem, hogy minimálisra csökkenjen a helyesírási hibák száma, pedig azok legalább annyira hozzám tartoznak, mint a lőtéri kutyákhoz a bolhák. Valamint jelentkezett egy neves szerkesztő a feladatra (vezeték és keresztnévvel), aki vállalta a közös munkát egy megbízható és ismert kiadóval, a Canon Prixma nyomtatómmal. Nyomtatóm a bekapcsolása után átérezve a funkcionálás felelősségét és feszültségét, igen magabiztosan adta ki az egyes oldalakat. Sajnos a gyártási számát több órás kereséssel sem tudtam megtalálni, mely később sok problémát okozott számomra a kiadvány ISBN és ISSN számának megadásakor.
Be kell vallanom, hogy életem egyik boldog időszaka volt ez. Bár ez a megállapítás tűnhet tréfának, vagy önmagam karikírozásának, de nem az, mivel nagyjából másfél hónapig egyhuzamban boldog voltam. Hirtelen tele lettem fontos tennivalókkal, először is azzal, hogy egy „fizető vers” megírásával egy egész „kötetet” tudok létrehozni, majd az oldalak méretének és a lapok anyagának kitalálásával. Ezek után az optimális fűzési technika megkeresésével, az eleinte vonakodó szerkesztő és kiadó felkérésével, a kötetben szereplő borzadványos vers és a kísérő szöveg konkrét megalkotásával, egyben a tréfásnak vélt ötletem valóra váltásával, és a legvégén, hogy a szereplők felsorolása és rövid jellemzése is megjelenítésre kerülhessen, valamint, hogy a záró oldalának hátsó részén szerepelni tudjon a -pragmatika- kifejezés egyik szemléletes értelmezési kísérlete…
A boldog időszakot először a tennivalók kitalálása és megoldása jelentette, majd a végén az elkészült kiadvány látványa. Az első kiadásból már csak két példány maradt, és nem lesz második kiadás. Az elkészült tíz darabból, négyet családtagjaim, egyet a fizető vers előhívója kapott, három itt a Dokkon lett megrendelve, amelyből kettő került fizikailag kézbe, mivel az egyik szerző levélszekrénye le volt hegesztve és a kézbesítése nem tudott megvalósulni. Azért a három reakciót és érdeklődést, amelyeknek kiforszírozására időt és fáradságot nem sajnáltam, ezúton is köszönöm.
Pár nappal ezelőtt, az erkélyen füstöltem és nézegettem a kertem, felsorolva magamban azokat a feladatokat, amelyeket legalább így ősszel illő lenne végrehajtani. És akkor valahogy hirtelen visszaperdült elém a Pragmatika megírásának időszaka, és az, hogy engem azokban a hetekben mintha kicseréltek volna. Bár a boldog kifejezést sohasem akartam megfejteni, mivel mindenkinek mást jelent, de egy nagyon keveset, vagy legalább az egyik oldalából valamennyit mégis sikerült ebben a visszaemlékezésben megértenem belőle. Azt, hogy a boldogság jelenléte sokszor csak igen vékony felületeken kapcsolódik össze azokkal az eseményekkel, amelyek papírforma szerinti a kiváltói az érzésnek vagy állapotnak. A boldogság érzésének előcsalogatásánál meglepően kevés szerepe van az azt előidéző konkrét történéseknek. A milliárdos halála, sok családtagjának jelenthet „igazi” boldogságot. A boldogság megvalósulása az esetek nagy részében nem pontokba sorolható determinációktól függ, mint azt régebben gondoltam, ehelyett inkább, az elmének/elménknek az a képessége, amely sajátos értelmi és érzelmi keretekbe tud tömöríteni és rendezni egy adott eseményt, egy adott történést.
……
| 348.
| 2024.10.20 20:21 | Bak Rita - szerki -- re: meo | Szétfolyó időben
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Tibor!
Rengetegszer kaptam kritikát olyan emberektől, akik nem a barátaim, vagy közvetlen ismerőseim, nem tudom, miért feltételezted, hogy nem. Bár vannak elképzeléseim róla.
Több egyetemi képzés elvégzése során is rengeteg negatív visszajelzést kapta, nem burokban nőttem fel.
Miért provokálsz hosszú ideje, hogy belépjek arra a felületre. Vannak elképzeléseim.
Zárjuk le. | 347.
| 2024.10.20 10:06 | Vadas Tibor -- re: meo | Szétfolyó időben
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Rita!
Ebben az összeesküvés elméletben, amelyet felállítottál, igen negatív hangon beszélsz rólam, majd a későbbiekben a Nagyítóról és az ott megszólalókról. Nem voltak ott ellenségeid, bár talán most fordult elő először életedben, hogy a hozzászólásokat nem a közvetlen családi, illetve baráti körödtől kaptad. Tudom és átérzem, milyen nehéz lehet ezt átélni. Ettől függetlenül, szomorú vagyok, hogy ilyen negatív képet alakítottál ki rólam és rólunk.
Ha meg kizárólag a saját régi véleményezésem nézem, úgy érzem; konstruktív és segítőkész voltam.
Amúgy, én csak annyit kértem, hogy ha van kedved hozzá, akkor támaszd alá azt a kritikádat, amelyet versemre írtál. Ha ez a hívás szerinted egy rosszindulatú provokáció volt, minden további hozzáfűzésem felesleges volt, van és lesz.
Köszönöm a javításokat.
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Bak Rita - szerki, Bak Rita - szerki | 346.
| 2024.10.19 10:05 | Bak Rita - szerki -- re: meo | Keresem a szót
|
Válasz erre
Előzmény | Még egy megjegyzés. Van irodalelméleti alapom, ugyanis tanultam irodaloelméletet mind német, mind magyar egyetemen évekig.
A folymatos provokálásomat kérlek, fejezd be.
Köszönöm | 345.
| 2024.10.18 17:38 | Bak Rita - szerki -- re: meo | Szétfolyó időben
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Tibor!
Visszaolvasva a hozzászólásaidat látom, hogy régóta utalsz arra, hogy mennyien kritizáltátok a versemet, és hússzor, harmincszor leírtátok, mennyire rossz az adott versem a nagyítóban, itt az volt a fő motiváció, hogy ki tudja jobban lehúzni és egymásra kontrázva versenyeztetek a lehúzásában.
Addig provokáltál ezzel a nagyítóba helyezett verssel, amiről mellesleg tudomásom sem volt, hogy ott van, hogy elolvastam. Előbb csak utaltál rá, aztán már konkrétan leírtad, hol keressem.
Fogalmam sem volt erről a posztól.
Már többször provokáltál egyébként, amire nem ugrottam. Ahogy most sem.
Sokat dolgoztam ezen a versen, a rosszindulat kisüt a hozzászólásaitokból, amire nem fogok ugrani.
Egyébként az adott vers folyóiratban is megjelent.
Jelentem, nem vagyok sértődős fajta, nyugodtan szidjátok még a verset és jómagam további 10-20 posztban.
A versírás nagyon szubjektív műfaj, nyugodtan kritizáld még több posztban is, mert nem fogok megsértődni rajta.
Eleget tapasztaltam már évek során, ki hogy húz le akarattal más embereket.
A versírás nagyon szubjektív műfaj, nem egy matematikapélda.
Olvastam olyan verseket, amelyeket nagyon sokan lehúztak, illetve dicsértek is, nem objektív a verselemzés, nem fizika- vagy matekfeladat megoldása.
Szívetek joga véleményt nyilvánítani, nem sértődöm meg rajta.
Viszont a rosszindulatodat észrevettem és a provokációdat is.
Ezért most nem írnék többet és a versedről sem írok bővebben ma.
Köszönöm megértésed. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Vadas Tibor | 344. 343. 342.
| 2024.10.17 07:12 | Vadas Tibor -- re: meo | Szétfolyó időben
|
| Válasz erre | Kedves Rita! Szeretnélek megkérni, a Szétfolyó időben és a Keresem a szót c. versemnél az általad feltárt hibás szavak javítására. Előre is köszönöm!
A másik kérésem, hogy ha van kedved hozzá, akkor bontsd ki részletesebben a versemre írt benyomásaid. Amit megfogalmaztál, ott nem derül ki számomra, hogy mik a konkrét alapjai a kritikádnak. (Bár nincsen kétségem, hogy nem én vagyok a mérce, de ha ránézel a Holdfény-flash című versed nagyítózására (2011.08.hó), ahol én Simson néven dolgoztam akkortájt, szóval én sem sajnáltam tőled a szavakat…. )
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Bak Rita - szerki, Bak Rita - szerki, Bak Rita - szerki | 341.
| 2024.10.13 12:24 | Bak Rita - szerki -- meo | Szétfolyó időben
|
| Válasz erre | Értem és érzedm, hogy mit szeretett volna érzékeltetni a versben, de kisség túlírtnak érzem, néhány képzavarral.
"árúházhalmazok"- nem áruházhalmazok?
Üdv,
Rita | 340. 0 25 50 75 100 125 150 175 200 225 250 275 300 325 350 |
|
