Tímea LantosTímea Lantos költőnek 1 feldolgozatlan üzenete van.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
426.
| 2026.09.01 18:11 | Fűri Mária - szerki -- meo | Üvegen át
|
| Válasz erre | Mintha minden csak alibi lenne egy belső világhoz, amely részleteiben kapcsolódik a külsőhöz. Nincs itt valós utazás. Ez inkább egy sajátos lenyomat. Érdekes vers, nekem komplett így. | 425. 424.
| 2026.08.30 21:35 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Az egyik fejezet
|
| Válasz erre | Szerintem a záró gondolat nagyon jó, érzékenyen foglal össze egy generációs tapasztalatot valami közös díszletről, amit mindenki elveszettnek látott a költészet számára; én ebben jól eltalált miliő-festést is látok. Talán jobban működne a vers közepén vagy kétharmada táján, mint egy pillanatnyi -rendkívül értelmes- lendületvesztés a végső dolgok kimondása előtt. Azzal viszont én is egyetértek, hogy a többi résztől széttartó, nem állnak össze a mágikus realista hatású kutyás kezdéssel. | | A fenti posztra érkezett válaszok: lantos.timea7@gmail.com | 423. 422. 421.
| 2026.08.28 22:35 | Siska Péter - szerki -- meo | Tizenhét szűk év
|
| Válasz erre | Tudatosan szerkesztett, precíz kompozíció, hatásos címmel és indítással, egyértelműen marad nálam is. Talán csak a zárás, pontosabban a zárás hasonlata az, amit még mérlegre tennék. Az ordítás és a némaság ellentéte kicsit konvencionálisnak hat ebben a szövegben, kicsit esztétizálónak érzem, az utolsó sor elhagyásával szerintem ütősebb lenne. | 420.
| 2026.08.28 18:37 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Tizenhét szűk év
|
| Válasz erre | A kompozíció csodálatosan lényegretörő, feszes, a záró kijelentések rendkívül erősek és magukkal ragadóak, a tudás és megértés rögös útját sejtetik maguk mögött, mégis nagyon hozzáférhetően; Pilinszkys intellektuális és testi töltetük egyszerre engedi megtartani bennük a mélyen személyest (főleg ott, hogy "a tizenhét év alatt/ sem tanultam meg/ folyékonyan beszélni.") és a kiterjeszthetőséget. A konkrétumokat sejtető első versszak tartózkodik attól, hogy bármilyen tényanyaggal nyomasszon, mégis megteremti a súlyosságnak azt az esszenciális érzetét, amiből kiindulhat a vers. Marad. | 419. 418.
| 2026.08.13 17:00 | Siska Péter - szerki -- meo | Ha megszokta
|
| Válasz erre | Szerintem az alapötlet jó, de miért kilincs? Miért nem mondjuk egy 100 wattos izzó, óra vagy kalapács? A kilincsnek van néhány kézenfekvő asszociációja, pl. a bejutás/kijutás jelentésköre, de ez nincs igazán aktiválva a versben, ezért úgy érzem, motiválatlan, csereszabatos. | 417.
| 2026.08.07 18:53 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Ha megszokta
|
| Válasz erre | A felvezetés kifejezetten emlékeztet Zima István némelyik versére, azzal, ahogyan a poszthumán glitchet érintőleges látószögekből mutatja be először és késlelteti a furcsaság nevén nevezését, majd ha erre sor kerül, ugyanabban a hangnemben folytatja az elbeszélést. Nemm tudom, része volt-e az inspirációban. Az utolsó versszak eldolgozása viszont már jellemzőbb szemléletű, ahogyan az emberi viszonyokról mond ítéletet. Nem tudom, hogy ezzel mennyire kongruens az aprólékos felvezetés, amikor csak a másság fogalmát hasznosítja belőle a zárlat (lehetne az alak rotációskapa- lábú is ebből a szempontból). Ez az össze-nem férés elmossa a vers formalista értékelési lehetőségeit, a megmaradt tanulság a végén pedig gyér szerintem önmagában. | 416.
| 2026.08.06 22:22 | Siska Péter - szerki -- meo | Az egyik fejezet
|
| Válasz erre | Van valami fájdalmasan nyugtalanító ebben a jelenetben. Az indítás valószínűleg személyes emlékekkel telített, az olvasó számára viszont inkább zavarba ejtő, mert nincs még kapaszkodója, én fokozatosabban vonnám be, szerintem így túl hirtelen tár fel. A középrész hatásos, nekem is inkább a zárással van problémám, a verset záró sor csak magyaráz, gyengít. Az utolsó előtti sor önmagában is elég kegyetlen, viszont az sem zárná jól a verset, túl rövidre vágná. Szetintem oda kellene még valamilyen emlékezetesebb, érzékibb, ütősebb kép. A címet is átgondolnám, túl távoli, általános. | 415.
| 2026.08.06 21:51 | Gulisio Tímea - szerki -- meo | Az egyik fejezet
|
| Válasz erre | Kedves Tímea!
Kifejezetten érdekes a szürrealis verskezdés, ami sajnos átmegy a hétköznapiság terepére. A kutyás vonal folytatását vártam. Furcsa, ahogy a szappanoperát hozza be hasonlatként, pedig az az ízléstelen drámaiság szinonímája, itt pedig korántsem erről van szó.
Üdvözlettel, szeretettel: Tímea | 414. 413.
| 2026.08.04 09:37 | Siska Péter - szerki -- meo | Üvegen át
|
| Válasz erre | A szöveg három (külön-külön egyébként működő) képet helyez egymás mellé, ám nem ad elég támpontot ahhoz, hogy az olvasó össze tudja kapcsolni őket. A kaleidoszkóp nem aktiválódik, nem néznek bele, csak eltűnik a versből. A vakító fogak nem kapcsolódnak egyikhez sem, a zárás pedig inkább egy semleges megfigyelés, nem hordoz különösebb drámaiságot, poétikai töltetet. Én kifejezetten kedvelem a kihagyásos szerkesztést, de itt a sorok sokszor csak prózai közlések, nem termékenyek, nem sűrítenek annyi tapasztalatot, hogy az üres terekben a jelentésképződés folyamata elindulhasson. | 412.
| 2026.08.04 04:24 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Üvegen át
|
| Válasz erre | Sok súly van a versben a kaleidoszkóp temérdek áthallásán, amit Adri is leírt, a vers mintegy ezen lovagol. A cím méginkább azt sugallja, hogy a kaleidoszkópot kell központi elemnek tekintenünk, ezen keresztül látja majd a tájékot az utas; a billegő napraforgókat. De biztos, hogy kaleidoszkópon át nézve a napraforgók *csak* billegni fognak? És nem pszichedelikusan kavarogni a szivárvány minden színében?
Egy másik képzet, amit ez a kompozíció behoz, az a környezetvédő vers; a napraforgófejek az elszáradásuk miatt billegnek annyira nagyon, a fehér fogú ügynököktől kapott kaleidoszkóp pedig a társadalom cirkusza, amivel nem vesz tudomást a problémáiról, a neoliberális kapitalizmus ún. 'spektákuluma'. Erre egyébként több mint tökéletes metafora a kaleidoszkóp, de az egész vers kicsit mereven didaktikus (ha így kéne olvasni). Nyilván lehet emellett egy formalistább álomszerű szürrealista/ expresszionista hozzáállásunk is, de ahhoz egyik költői kép sem elég szuggesztív- színes, nem bánik eléggé felszabadítóan a nyelvvel. A stílus inkább a megfejtéses olvasatoknak kedvez. Múlikkal szavazok. | 411.
| 2026.08.03 22:49 | Simon Adri - szerki -- meo | Üvegen át
|
| Válasz erre | A felütés kimondottan izgalmas, a kaleidoszkóp sok lehetőséget nyit meg: a valóság töredezettségét, a nézőpontok sokféleségét, a gyermeki rácsodálkozást, az utazást mint új perspektívát és azt is, hogy ugyanazok az elemek mindig más mintázatba rendeződnek. "Jó utat, mondják." Mintha a kaleidoszkóp lenne az útravaló, amellyel másként fogjuk látni a világot. És itt várom, hogy a vers elkezdjen kaleidoszkópként működni. De nem teszi.
A vakító fogak is behoznak egy asszociációt, egy kissé ijesztő, reklámszerű mosolyét, de nem érzem, hogy ez kapcsolódna a kaleidoszkóphoz, hogy létrejönne valamiféle metaforikus háló. A billegő napraforgófejekkel pedig mintha megmaradna a vers három külön képi egység laza egymás mellett élésének, egy hangulatos életképnek, ahelyett hogy kibontaná az "üvegen át" látás poétikai lehetőségeit. Igaz, a billenő napraforgófjek már épp elindíthatnák a kaleidoszkópon át nézés belső tapasztalatát, de valahogy az olvasónak kell befejezni azt a munkát, amit szerintem a szövegben is jó lenne látni. | 410.
| 2026.08.03 22:23 | Gulisio Tímea - szerki -- meo | Üvegen át
|
| Válasz erre | Kedves Tímea!
Van ebben a versben valami kimondhatatlanul nyomasztó. Értem, hogy szándékosan nem ad fogódzókat, de azért ennél kicsit több konkrétum kellene. Egyébként közel áll hozzám a szöveg, ezért is örülnék, ha még dolgozna vele.
Üdvözlettel, szeretettel: Tímea | 409.
| 2026.07.26 21:00 | Simon Adri - szerki -- meo | Szélesvásznú
|
| Válasz erre | A vers atmoszférája összeáll: steril, klimatizált, kissé idegen tér, ahol a test kiszolgáltatottsága vibrál a háttérben. De nekem hiányzik valami.
A zárlat: "CT-re várok." nyilván arra épít, hogy ettől visszamenőleg minden átértelmeződik. De valahogy nem értelmez át eléggé, inkább információt kapok, mint felismerést. A vers addig tárgyilagos leltár, a végén pedig megtudom, hol ül a beszélő. Ettől még nem érzem, hogy történt volna valami. Miért pont ezeket a részleteket látjuk? Mitől lesznek többek puszta leírásnál? A szöveg ezt nyitva hagyja.
A jó minimalista versekben (például sok Petri- vagy Borbély-szövegben) a tárgyi világ és a belső állapot között keletkezik egy láthatatlan feszültség. Itt én ezt a feszültséget kevésnek érzem. A részletek szépek, de nem kezdenek egymással dolgozni. | 408. 407.
| 2026.07.24 23:14 | Gulisio Tímea - szerki -- meo | Apróbetűs rész
|
| Válasz erre | Kedves Tímea!
Tényleg, a címéhez híven "apróbetűs rész". Újságszéli ötletelés, jegyzet, annak tökéletes, de szerintem nem elég versnek. Ne vesszen kárba, azt javasolnám, építse be egy majdani művébe!
Üdvözlettel, szeretettel: Tímea | | A fenti posztra érkezett válaszok: lantos.timea7@gmail.com | 406. 405.
| 2026.07.24 08:35 | Siska Péter - szerki -- meo | Apróbetűs rész
|
| Válasz erre | Szerintem ez a szöveg nem igazán tud túllépni a saját alapkoncepcióján. Lineáris marad, variációk sorozata, az olvasó pár sor után már felismeri a szerkesztési elvet, ezért egyre kevésbé tudnak meglepetést okozni a későbbiek. A nyelvi invenció helyenként valódi, de a felsorolás végére kifárad, az egyes szóösszetételek minősége is eltérő, pl. a tünődéskék szinte automatikus, az irgalmasfehér sem igazán meglepő, az istencsendzöld pedig tipikusan olyan költőieskedő összetétel, ami szépen akar hangzani. | | A fenti posztra érkezett válaszok: lantos.timea7@gmail.com | 404. 403. 402.
| 2026.07.23 18:12 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Szélesvásznú
|
| Válasz erre | A cím nagyon érdekes kapcsolatba lép a verssel. Felvetődik az az olvasat, hogy a kiszolgáltatottság, a veszélyérzés hívja csak elő a dolgok igazán mély érzékelését; hogy a várakozás hétköznaptól idegen ideje drámai, már-már szakrális idővé emelkedik, de naivitás és pátosz nélkül; hiszen a "szélesvásznú" élet felfokozottsága éppen a kis dolgokban nyilvánul meg a legszembeötlőbben, illetve felforgatja a hétköznapok felszínes hierarchizálását nagy és kis dolgok között. A versbeszédet meghatározó alig-alig reflektált érzékelések a felütéssel ("Milyen szép...") rácsodálkozásokká válnak; váratlan jelzőkkel újra feltalálják a tárgyakat és elhatárolják őket egyfajta kozmikus állandósságba, különösen a "pult elé tolt tágasság". Az első szakasz ritmusa, lélegzése igazán szép, puhán gördülő, a "Micsoda évszaksemlegesség" a végén nem hangzik túlságosan gunyorosnak, elidegenítőnek. Én is marasztalom. | | A fenti posztra érkezett válaszok: lantos.timea7@gmail.com | 0 25 50 75 100 125 150 175 200 225 250 275 300 325 350 375 400 425 |
|
