Paál Marcell
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
249.
| 2026.08.30 15:53 | Siska Péter - szerki -- meo | Bizonytalan
|
| Válasz erre | Van ennek a versnek egy jól felismerhető képzetköre, metaforikus mezeje, melyet a tengeri és kozmikus képek összekapcsolása teremt meg. Ugyanakkor néhány helyen még bizonytalannak érzem, illetve sok nagy, romantikus fogalmat mozgat, a szó hagyományos értelmében véve szép akar lenni. Kétely, sors, pokol, értelem, szabadság, szív... én ezeket képeken át közvetíteném, a sok direkt megnevezés számomra kicsit úgy hat, mintha a szöveg a kritikusnak vélt pontokon odatenné a gondolati "megfejtést". Ha ezek nélkül is képes lenne (márpedig miért ne lenne képes) megteremteni ezt az egzisztenciális bizonytalanságot, akkor egy igazán erős vers lehetne. A Dezső által idézett sorokat, versmondatokat szerintem is át kellene még gondolni, hogy természetesebbek, gördülékenyebbek legyenek. | 248.
| 2026.08.23 12:53 | Türjei Zoltán - szerki -- meo | Gyógyír
|
| Válasz erre | Kedves Marcell!
Csatlakozom az előttem szólókhoz. Valóban giccsmentesen szép, ami rendkívül nehéz feladat, mert vékony jégen táncol. De ez a vers nem szakadt be és ez valódi költői minőség. Bár nekem sem sajátom ez a versvilág, de abszolút egyetértek Timivel, ez érték. Én is marasztalom.
Üdvözlettel: TZ | 247.
| 2026.08.22 09:33 | Fűri Mária - szerki -- meo | Összetartozás
|
| Válasz erre | Egy modernizált, de klasszikus eszközökkel megrajzolt Krisztus tanítás felmutatását látom. Olyan körmonfontan van a lényeg, a szeretet gondolata a végére bekecsempészve, hogy először alig vesszük észre. A magam részéről a két versszakos semleges felvezetést fontosnak tartom ahhoz, hogy a filozófiai (de nem teoretikus) ív felrajzolható legyen. A monokrómot szért viselem el, mert valami tudományos ízt ad, ami inkább átverés itt, de akár szükségesnek is láthatom. Érdekes, szerintem nem csonkítható gondolatmenet, marasztalom. | 246.
| 2026.08.18 23:36 | Türjei Zoltán - szerki -- meo | Összetartozás
|
| Válasz erre | Kedves Marcell!
Szerintem egyszerűen túlírt ez a vers és elfárad a saját magyarázataiban. Láthatóan könnyedén ír és nem is rosszul. Én azt javasolnám picit tisztítsa meg, mint amikor egy terebélyes fát metszegetünk, hogy jobban elférjenek egymástól az ágak.
Üdvözlettel: TZ | 245.
| 2026.08.11 17:07 | B. Dezső - szerki -- meo | Gyógyír
|
| Válasz erre | Mintha egy lelassított, direkten lazára oldott ritmuscilágú vers lenne, miként WS-nél, itt sem bizonyos hogy gyerekdarab, (pláne: "foltozott fényselyem, / takard el szívsebem".) - ami jó, bár nem túl érdekes, az automatizmusok időnként elfedik a költészetet. | 244.
| 2026.08.10 02:12 | Fűri Mária - szerki -- meo | Gyógyír
|
| Válasz erre | Mintha Weöres Száncsengője ihlette volna (legalábbis nekem ez jut eszembe róla). Gyerekversből felnőtt vers, de a megidézett hangulat hasonló . A Száncsengő különleges zeneiségét a pontos sormetszeten kívül az adja, hogy minden szótag hosszú, és ettől előáll egy lassú, monoton hangzás, amit öt versszakon keresztül nem biztos, hogy célszerű lett volna tartani. A sormetszet itt is középén van minden sorban, de a 'minden szótag hosszú' inkább csak a versszakok első felében jelenik meg, ott sem szigorúan, csak a megidézés erejéig. | 243.
| 2026.08.08 11:17 | Gulisio Tímea - szerki -- meo | Gyógyír
|
| Válasz erre | Kedves Marcell!
Rég olvastam ilyen szép és szabályos verset. Értékelem, annak ellenére, hogy nagyon nem az én világom. Hiszem, hogy ennek a műfajnak most is van és lesz is létjogosultsága. Örülök, hogy olyan klasszikus verset látok, ami nem amatőr és nem gicces. Nálam marad.
Üdvözlettel, szeretettel: Tímea | 242.
| 2026.08.06 12:41 | Siska Péter - szerki -- meo | Modern idők
|
| Válasz erre | Nagyon túlterhelt ez az egyébként ambiciózus, komoly gondolati igénnyel fellépő szöveg. Az olvasó töbnnyire nagy szavakat és elvont állításokat kap, kevés benne az érzéki tapasztalat. Végig emelkedett, szinte minden sor nagy kijelentés akar lenni, de nincs ellenpont, ami bármit is kiemelhetne, így csak hömpölyögnek szépen a versmondatok. A versbeszélő végig ugyanabban az értelmezői pozícióban marad, magyaráz, ítélkezik, általánosít, és ez csak didaktikusabbá teszi. A zárás sem igazán engedi továbbgondolni, "belakni" a verset. Átgondolnám ezt a beszedmódot, mert a témában rengeteg lehetőség rejlik. | 241.
| 2026.08.05 18:24 | B. Dezső - szerki -- meo | Modern idők
|
| Válasz erre | Egzisztenciális kórkép, valóban túlzó, nagy kifejezésekkel tele, a zsúfolt alárendelő mondatok sokszor a publicisztika irányába viszik a szöveget, ezúttal nem áll össze a szerzőtől megszokott, nívós költészetté. | 240.
| 2026.08.03 23:15 | Gulisio Tímea - szerki -- meo | Modern idők
|
| Válasz erre | Kedves Marcell!
Kidolgozott vers, sok befektetett munkával, szellemi tartalommal.
Kár, hogy itt-ott a didaktikusság hibájába esik, és olyan sok éterien nagy szót használ, ami már a szöveg kárára megy.
Üdvözlettel, szeretettel: Tímea | 239. 238.
| 2026.08.01 21:38 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Összetartozás
|
| Válasz erre | Míves képekkel gazdagon burjánzó költemény ez, ami mintha ars poeticává válna a "valami idegen" leírásában. Az első két versszak afféle tour de force- prelűdként felvonultatja a stílushoz tartozó költői szerszámok arzenálját, a gyorsan pergő megszemélyesítések mindegyike mozgást fejez ki. A beszédmód elemei mondhatni hagyományos formájúak, a tobzódásuk azonban modern, illetve az asszociációk csapongása. Jelzésértékű az az ellentmondás, amit a "kimerült világ" képez ezzel a hömpölygő természeti kép-áradattal szemben. Ugyanitt valósul meg az először nem ars poeticát ígérő váltás egy emberalak leírása felé. A negyedik versszaktól fogva viszont már a programját jellemző fordulatok egyre inkább értelmezhetővé válnak a vers egészére, a bevezetés stílusára: "a teremtés hibákból fércelt szövetét"--- "...Párát szaggat a szél,/ a Nap a fák közt sündörög,/ és víztükrökben sminkeli/ ragyogóra önmagát."; "szárnycsapás sebzi/ a magabiztos csöndet."
Bár a "valami idegen" ígéretének első leírása kifejezetten elidegenítő, amolyan fanatikus zugprófétát sejtet ("megváltásról suttog,/ és gyógyulást ígér") a kiegészítő "vagy viselhetőbb rendet" és az utána következő kijelentések értékítéletet kerülő, ambivalenciákat vállaló megszólalásmódja egyre emberibbé teszi az arcot, amely távolról még egészen zordnak tűnt.
Az első durva fejszecsapások után az arckép kifaragásában előkerül a véső, majd még finomabb szerszámok, ráspoly és csiszolópapír- a "megváltásról suttog" és "gyógyulást ígér" darabossága teljesen légies, csupán már-már önfelszámoló komplexitású többszörösen összetett mondatokban kifejezhető rezdülések felé halad. Kellemetlenül hat itt kicsit a "de leginkább azt, hogy a/ mindenség időtlen// fájdalma saját üressége."- a "de leginkább" nem illik ahhoz, hogy az "üresség" és az "időtlen fájdalom" összekapcsolása korántsem hat meglepetésszerűen- a kijelentés szinte magától értetődő, és színtelenebb, kevésbé kreatív és mélyreható, mint a megelőző "...álmait néhány/ csavargó angyalnak". Az ez után a mondat után kibontakozó gondolat -amit lehet olvasni a "saját üressége" magyarázó kibontásaként is- nagyszabású magánkozmógiánává fejlődik, magasztos humanista végkicsengéssel.
Talán a "A majdnem határtalan,/ de mégsem végtelen" egy sorban való elintézésével ez sokkal dinamikusabban, sokkal erőteljesebben hatna. A kezdeti bizonytalankodás, ami elterelő, a végkifejlet felé nem konvergáló finomságok silabizálására készteti az olvasót, ellene dolgozik egy kicsinység az érzelmi-értelmi katarzisnak. Ezt a nagy hangsúlyt kapó részt az is gyengíti, hogy korábban -az általam más okból is kifogásolt képben- ott van az "üresség" Nagy Szava, amely a "határtalan" és "végtelen" Nagy Szavakkal háborús szomszédságba kerül; hiszen ezek olyan rezgéshullámokat bocsátanak ki magukból, amik megtörnek egymásban; a szövegkörnyezetnek előkészíteni, kibélelni, becsatornázni kellene őket, hétköznapisághoz, anyaghoz kötni, mint ahogyan a "csavargó" is teszi az "angyallal" pár sorral elébb.
Ez a nagyszabású végkifejlet érdekesen vezetődik fel; képez egy ívet az, hogy a "megváltás" és "gyógyulás" ígérete után egyre szerényebb, visszafogottabb programot határoz meg a lírai én az idegennel kapcsolatban, már megelégszik a 'minták felmutatásának' langyos buzzwordjével, ám végül ebből a bizonytalanságból mégis kitermeli az "összetartozás" nagyszerű igéjét. De eközben végig rendkívül absztrakt marad és a többszörös összetettségben egyfajta labirintust képez, amelyben a végkicsengés megértése inkább rejtvény marad, nem válik katarzissá. Ezt mindenképpen átgondolandónak érzem, leegyszerűsítendőnek, úgy, hogy a logikai struktúra egy ütemben haladjon a szöveg érzéki-érzelmi folyásával. Itt a versszakokra osztás is felemásan hat, mert az már ezen a ponton nem tükrözi a gondolatok határait, kezdetét-bonyodalmát-feloldását, ritmikáját. Vagy el kéne hagyni az addigi tagolást, vagy beleszabni a mondanivalót a szövegtömbökbe. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Paál Marcell | 237.
| 2026.07.22 07:45 | Siska Péter - szerki -- meo | Reflexiók
|
| Válasz erre | Túl sok olyan fogalommal dolgozik a vers, amelyek nagyon nagy jelentésterűek (élet, halál, végtelen stb.) éppen ezért nagyon általánosak. A zárás kifejezetten tetszik, de már a harmadik sorban absztrakciókba burkolózik a szöveg, az, hogy a "a létezés feloldja határait", nem hoz létre költői tapasztalatot. A cím is annyira általános, hogy szinte bármi állhatna alatta. A szövegben lényegében ugyanannak a létélménynek a variációit olvashatjuk, és sok benne a kész sablon, a kész jelentés (pl. magamat másban keresni, körforgás az élet stb.). A zárás eltávolodik ettől, az váratlan, erős, mintha egy másik versből érkezett volna. Írja meg azt a verset, Marcell, szívesen olvasnám. | 236.
| 2026.07.21 21:56 | Fűri Mária - szerki -- meo | Reflexiók
|
| Válasz erre | "Faraday számára a mező volt az egyetlen realitás." A versről ez a mondat jutott eszembe; mintha ennek szubjektív költői megfogalmazása lenne. Egy képlékeny, laza, áttetsző közeg, ahol elmosódnak a határok, a létezés lebegés egy idegen végtelenben. Csak mi, lélegző szobrok bontjuk meg ezt a lebegést, a gyönyörű-fagyott tájjal, de kézzelfogható létezésünk a harmóniát nem bontja meg. A záró két sor nem tetszett először; furcsa módon az istenek rántják le a valóságba a verset. Amire viszont szükség van. | 235.
| 2026.07.18 18:11 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Reflexiók
|
| Válasz erre | Az első felvetés "Talán óceán az ég" gyönyörű várakozásokat ébreszt az olvasóban, ám utána a túlságosan elvont részletezés megszakítja a nagyszerű látomást. Ez csak a "A táj moccan, neszez, és gyönyörű-fagyott./ A folyékony valóság határán" zeng fel újra. Az első versszak folytatása és a második versszak a nagy szavak alatt összeroskad, a "testemre simul az alkonyat"-ot, bár sok bensőséges, intim érzékiséget hoz magával, a következő két sor intellektuálisan kizsákmányolja, túl sok réteget akar kisajtolni belőle.
Kérdésessé válik a "Már nem érdekel, hogy körforgás/ az élet, melynek centruma a halál." egyébként egészen meggyőző képe is- klasszikusan a "körforgást" úgy szokás érteni, hogy halálból életbe és életből halálba vándorol a lélek- a kép ezzel szemben tudatos változtatást hoz, ám ez nem válik a klasszikussal egyenrangú értelmezéseket ontó analógiává, mert nem világos, hogy ha az élet csak köröz a halál körül, végül miért zuhan bele- jobb lenne ehhez talán az örvény metaforájához nyúlni?
A "gyönyörű-fagyott" szép, plasztikus kép- a kötőjeles formula maga is feszültséget hordoz, keménységet, mint a fagyás. A "folyékony valóság" is átélhetővé válik a "talán óceán az ég" felütés után. A "...strázsa vagyok" ebből kiindulva szép önmeghatározás. Utána viszont a "lélegző szobor" megalapozatlan, az "emlék-sziluett" túl mesterséges, a záró mondat pedig túl lazán kapcsolódik, bár elvarázsol a formába való tökéletes illeszkedéssel. Múlikkal szavazok. | 234.
| 2026.07.17 14:52 | Gulisio Tímea - szerki -- meo | Reflexiók
|
| Válasz erre | Kedves Marcell!
Kezdem látni és megkedvelni a munkásságát, felismerhető, egységes stílusa van. Ám pont mivel már több írását olvastam itt, és van mihez mérnem, látom, hogy tud jobbat is. Az első és az utolsó mondat nagyon erős, ami fontos. A kettő között lévő szakaszban viszont szerintem picit könnyen "megúszta", túl sok az indokolatlanul nagy szó.
Üdvözlettel, szeretettel: Tímea | 233.
| 2026.07.16 21:50 | Paál Marcell -- Bizonytalan
|
| Válasz erre | Kedves Hozzászólók (és egyébként mindeki, aki olvasta a versemet...)!
Tudom, hogy illendő lenne egyesével reagálom a hozzászólásokra, de a XXI. század (a XX. végével együtt) engem is ránevelt arra, hogy az időtakarékosság egyfajta modern erény, így ennek eleget téve, szeretném ebben a hozzászólásban megköszönni azt, hogy foglalkoztatok a soraimmal. Kiváltképpen azoknak vagyok hálás, akik - akár többszür is - visszatértek a versemhez, és energiát fordítottak arra, hogy körbejárják, áttekintsék és befogadjáka a néha botladozó ritmikát, a gondolatiság burjánzásait és a - minden bizonnyal - elszabadult jelzőimet. Ám annak örülök legjobban, hogy valamlyen módon és erősséggel a versem hatott Rátok és megmozgatott valamit Bennetek... Köszönöm a törődést. | 232.
| 2026.07.16 11:43 | Gerencsér Anna - szerki -- meo | Bizonytalan
|
| Válasz erre | Kedves Paál Marcell!
Gyönyörű a klasszikus forma, és a kissé régies, lírai nyelv is tetszik. Kimondottan ütős lett az első versszak utolsó két sora, és a második versszak kéti világa is kiemelkedő. Az egyetlen probléma, hogy ez így kicsit sok egyszerre - ez nagyon tömény stílus, emiatt minél tömörebbre, rövidebbre érdemes venni a verset. Azt javasolnám, ha van kedve, még próbálja kicsit tömöríteni - de a fentebb jelzett erényei miatt nálam már így is marad. Annak is örülök, hogy van még, aki klasszikusabb formákkal próbálkozik, és ezúton is biztatni szeretném, hogy folytassa csak így tovább! :)
Üdvözlettel:
Gerencsér Anna | 231.
| 2026.07.14 18:00 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Bizonytalan
|
| Válasz erre | Már egyszer hozzászóltam a vershez, akkor azt írtam, hogy szigorúan vett 'értelmezés' nélkül is lehet olvasni ezt a verset valahogy úgy, ahogyan Flora Yukhnovich távolról klasszikus kompozíciójú, közelről absztrakt festményeit nézni. Most annyit tennék hozzá, hogy a "melynek értéke a kétes bármi ár." szerintem nem annyira mesterkélt, ha úgy vesszük, hogy a 'bármi áron' frázisra utal; ez egy értő szavalásban jól ki is jöhet. Felvethető, hogy kicsit Krasznahorkaiasan a szólást idézőjelekkel kipellengérezve 'melynek értéke a kétes "bármi áron"'- alakban világosabban lehetne kifejezni ezt. Persze ez megbontaná az egyébként olyannyira élvezetes rímelést, meg ha mesterkélten hangzik is kicsit a sor, akkor is belefér a vers univerzumába. | 230. 229.
| 2026.07.07 18:31 | B. Dezső - szerki -- meo | Bizonytalan
|
| Válasz erre | Néhány magyartalan, v. inkább erőltetettnek tűnő szókapcs megakaszt a könnyed olvasásban, pl.: "kétes bármi ár" - ill.
"nincsen a hiányban követendő minta" - mintha szintén idegen szövet volna, valamint túlzottnak tűnik a "nagy szavak" sűrűsége: szív, vákuum, világ, pokol, lélek, szabadság, értelem, sors, kétely... Mindezeken túl, már első olvasás után is nyilvánvaló, hogy e vers, bármiről is szól, egyértelmúen maradós kategória. | 228. 227.
| 2026.07.06 20:59 | Türjei Zoltán - szerki -- meo | Bizonytalan
|
| Válasz erre | Kedves Marcell!
A vers képekben gazdag, jól bánik a nyelvvel, de véleményem szerint túlzsúfolt. Szinte minden főnév kap egy vagy két súlyos, absztrakt jelzőt, amik így egymást oltják ki.
A „bolygó hajó”, „lélekvesztő”, „délibáb” hármas metafora-bőségből ki kellene választani egyet, és azt vinni végig. Nem lehet egy versen belül az élet délibáb is, meg űrhajó is, meg tengeren sodródó csónak is.
Vannak viszont gyönyörű sorok is benne. A „cifra pokol” és a „fabrikál” szó zseniálisan hozza be a mesteremberi, kissé groteszk jelleget a nagy világmegváltások közé. Ez a vers igazi magva. A „csillagszeplős” szó gyönyörű neologizmus, és a „tervezett szabadság kiszámítható szívtelensége” egy nagyon pontos modern diagnózis.
Meglátásom szerint ha például kivesszük a romantikus kliséket (játszi lélekvesztők, foszló sziluett), és ráerősítünk a „cifra pokol” és a „tervezett szabadság” vonalra, egy jéghideg, modern egzisztenciális verset kapunk. Jelen formájában most múlásra szavazok, de örömmel olvasnék egy letisztult változatot.
Üdvözlettel: TZ | 226.
| 2026.07.05 22:09 | Simon Adri - szerki -- meo | Bizonytalan
|
| Válasz erre | Balatonból kipusztult menyhal legyek, ha értem a verset, de elolvastam párszor, és igyekeztem az egyes képekhez, motívumokhoz személyes tapasztalatokat kapcsolni. Nem teljesen értem, hogy a bolygó hajónak megfeleltethető-e a délibáb, vagy ott már egy új entitás kezdődik - szívkamrákról vagy hajókamrákról van szó? Metonimikus zavar támadt itt bennem, amely igazából később sem oldódott. Miért kiszámíthatóan szívtelen a szabadság? "Nincsen a hiányban követendő minta" - itt a hiány megjelenő mintázataira gondoltál? Zavarban vagyok, mert van gondolatiság a versben, van érzelem, van szenvedély és emelkedettség, egzisztenciális konklúziókat sejtetnek a sorok, viszont mégsem állnak össze bennem egy biztonságos értelmezéssé. Arra is gondoltam, hogy egyszerűen ennyire különböznek a hétköznapi tapasztalataink, de ezt a végén elvetettem. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Fűri Mária - szerki | 225.
| 2026.07.05 18:14 | Fűri Mária - szerki -- meo | Bizonytalan
|
| Válasz erre | Kellett rá aludnom egyet-kettőt, mire összeállt. Mind kapcsolataiban, mind egzisztenciálisan, mind szellemi lényként az ember kiszolgáltatott. Leginkább saját magának. A mohó vágyak és a kételyek egyensúlya teszi lehetővé a létezést. Nem lemondó, inkább filozofikusan reális, a sorok mögött megszenvedett tapasztalat áll. A kissé archaikus, súlyos hang a mondanivalóhoz illő. Marasztalom a verset. | 0 25 50 75 100 125 150 175 200 225 |
|
