Samu István
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
1.
| 2009.08.27 22:10 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Utolsó találkozás
|
| Válasz erre | A vers szabályos szabálytalanság. Ez túl hangzatos, semmivé pukkant két alapigazságot: minden leírt szó, mondat, akár akarja, akár nem, a hagyományra épít. Nincs mese: minden, ami adott nyelven leíródik, be is ágyazza magát a hagyományba. Másrészt: kirúgja ennek a hagyomány-háznak az oldalait, az egyiket legalább is. Másként nem igazán érdekel senkit, szélsõséges esetben azt mondják egy-egy versre, hogy ja, ezt is ismerem, ez Szabó Lõrinc Semmiértje, pedig, ugye, nem az, csak annyira hasonlít rá, hogy egy felületes vizsgálódónak nem tûnik fel az egyetlen eltérés: a második Semmiértbõl hiányzik egy "hogy". Ezért kell viszonylag pontosan tudni, kinek írunk. Van olyan ember, akinek komoly mondanivalóval bír egy "hogy" hiánya, de van, akinek az ingerküszöbét csak két, egymástól teljesen eltérõ hang, stílus, téma éri el.
A dokk egyfajta mérce. Egyfajta olvasótípus. Olyasvalakit feltételezünk olvasónak, aki nagyjából eligazodik a versek, formák, stílusok világában, az átlagosnál érzékenyebben reagál a részletekre, de igyekszik a teljességet figyelembe venni, s keresi az újszerûséget, az újdonságot, s nem tartja szerencsésnek a világ totális újrateremtését a semmibõl, bár nagyon örül minden ilyen jellegû próbálkozásnak. Csupa ellentmondás. És csupa kíváncsiság. A kíváncsi ember sajátja, hogy sokat unatkozik. Ez talán ellentmondásnak tûnik, de gondoljon csak bele, István: a világ véges, a kíváncsi ember sokat keres, sokat olvas, és mivel a véges világ széleit is eléri hajszolt kíváncsiságában, hamar elkezdi számára az élet ismételni magát. A kíváncsi ember már rengetegszer találkozott pl. azzal a rímmel, hogy hajad-magad. Ennek õ már nem tud örülni.
Ott tartunk tehát, hogy a kíváncsi ember (aki tehát kíváncsiságától vezéreltetve el fogja olvasni a maga verseit), bizony sok részletét már ismeri a versének:
találkozott már azzal a rajongással, ami "formás füleknek" jár ki. Találkozott már azzal a dzsungeles jelzõ-rengeteggel, amit a maga versének elsõ két sorában talál: apró, formás, csillogó, selymes. Neki többet mond az egyszerûbb megoldás: füled mögé simítom hajad. Ebbe õ beleolvassa a formát, a fényes hajat, a szemet, melybe belelóg a haj (ezért kell a fül mögé tennie).
Ezek a rafináltságok, ravaszságok érdekes módon azoknak jelentenek némi újdonságot, akik kevésbé kíváncsiak arra, amit ír. Talán csak egy kivétel van: az a lány, akinek hajáról van szó. Vagy az a lány, aki azt képzeli magáról, hogy róla szól ez a vers. De ezek az emberek kevesen vannak, s a tény, hogy maga nem nekik küldte el a verset, hanem a dokkra töltötte fel, inkább azt jelenti, hogy nem nekik címzi a versét, hanem azoknak, akik "kíváncsiak" az ilyesfajta szövegekre (versekre). Tehát azokra, akiknek kissé vagy meglehetõsen unalmasak már ezek a cifrázások...
Zsákutca, öncsapda, 22-esé vagy ilyesmiket sorolhatnék.
Valahogy ott tartunk, hogy nem találjuk azt az ideális olvasót, aki a verse jelentõs részét "végig tudja élvezni".
Minket, a dokk.hu szerkijét, a kevésbé sikerült versek is érdekelnek, gyakran leljük abban örömünket, hogy megkeressük a vers kevésbé erõs részeit, s a dokk olvasóinak illetve a magunk örömére átrendezzük a verseket úgy, hogy mûködni kezdjenek. Sokat lehet ezekbõl a játékokból tanulni. Én is átfogalmaztam a maga versét, nekem négy sor maradt belõle. Talán most maga jönne, ha érdeklik hasonló játékok, hogy kitalálja, vajon melyik, milyen négy sor ez.
jt | 0 |
|
