Kovács Emőke
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
30. 29.
| 2011.11.02 16:50 | Antalovics Péter - szerki -- meo | Angolkert zsebtükörben
|
| Válasz erre | Ez szép, Emőke.
Az elején zavaróan hat a "megreccsen" ige, hiszen az egész vers lágy.
Szépek a jelzős szerkezetek: morzsányi élet, kortalan kert stb.
Itt-ott súrolja a giccs határát, de úgy gondolom, ez itt belefér. Nálam marad. | 28.
| 2011.07.19 12:59 | Korányi Mátyás - szerki -- meo | Egyszerű “verébcsontváz repül…”
|
| Válasz erre | Emőke, ebben több az íráskényszer, grafománia, mint a valós közlés, ráadásul a vers önmagát indokolja, ami a legtöbb esetben nem szerencsés, itt sem. Ezzel együtt teljesen érthető a vers születésének akarata, motivációja, azonban célként és eredményként inkább a saját költői nyelv gyakorlása, megtalálása dominál ebben a szövegben, nem a saját lábán megálló, meztelen alkotás valósága. Inkább jópofa, mint szép. Iránynak nem rossz, eredménynek kevés. | 27. 26.
| 2011.07.13 22:41 | Stermeczky Zsolt Gábor -- re: Zsákutca
|
Válasz erre
Előzmény | Csak mellékvágányon szeretnék beleszólni a beszélgetésbe, és inkább Korányi Mátyás gondolataihoz fűzve a dolgokat. Én személy szerint sokszor gondoltam már azt, hogy egyszerűen felhagyok az írással, mert nem érzem azt, hogy bárki is értékelné, amit csinálok. Aztán mindig azon kaptam magam, hogy az iskolában a lap szélére (legyen az füzet vagy tankönyv :)) firkálom az éppen aktuális gondolatokat. Szóval nem tudtam abbahagyni az írást. Ezzel együtt nem állítom, hogy "fejlődtem" volna, legalábbis Emőkét (és azért az alkotók jelentős többségét) sokkal kiforrottabb szerzőnek érzem, mint saját magamat. De ha az "írási vágy" ennyire ösztönösen bennem van, akkor inkább vállalom, hogy valamivé fejlődjek, minthogy ez az általam nagyra értékelt folyamat csak úgy ellankadjon a magam "értelmi" szintjén. Szóval én valahogy így fogom meg azt, hogy magamnak írok-e, vagy más olvasóknak is. Magamnak írni mindig könnyebb, és csak akkor tesz boldoggá, ha tényleg csak magamnak írtam. Ha úgy írok magamnak, hogy publikálásra szánom, ott már csúsznak a dolgok. És most akkor itt a dilemma, hogy mi a praktikusabb: ha úgy írok magamnak, hogy publikálásra IS szánom, vagy ha úgy írok publikálásra szánva, hogy magamnak IS írom. Azt hiszem, a két szempont aránya nem mindegy. A legjobb versek nyilván fifty-fifty osztoznak ezen az arányon. És ez az, amit piszok nehéz eltalálni. | 25.
| 2011.07.13 21:54 | Korányi Mátyás - szerki -- re: Zsákutca
|
Válasz erre
Előzmény | Nem beszélve arról, hogy az írni tudás felelősség, és persze nem is lehet olyat írni, amit mindenki ért (ahhoz túl sok ostoba ember van a világon), de azért törekedni erre szerintem nem túl nagy kompromisszum, sőt, időnként mindenképpen szükség van rá. De még az is lehet, hogy alap. Döntsd el. Mindenesetre szerintem a versed érthetősége viszonylag szűk szegmensű lehet, ha nem tartozom bele, nem azért, mert olyan nagy zseni vagyok, hanem elég nagy a versolvasói gyakorlatom, az elmúlt évben elolvastam kb. 2-3000 verset, írtam is jónéhányat, és habár időnként "kihagy" az agyam (fáradtság, figyelmetlenség, stb.), erre a versre kifejezetten odafigyeltem, most is elolvastam kétszer, és becsszó, érzem, hogy miről írsz, de magában a szövegben eltévedek, és nem úgy, hogy megvezettek, hanem úgy, hogy el van rontva a labirintus. "Ha nem érthető a versem és szakmailag nem jó" - ezt írod, igen ez a problémám, erről értekeztünk eddig is sztem, bár a szakmai szót nagyon nem szeretem, másrészt inkább mondanám hibásnak a verset, mint "nem jónak", azaz rossznak. : ) Üdv! | 24.
| 2011.07.13 21:25 | Korányi Mátyás - szerki -- re: Zsákutca
|
Válasz erre
Előzmény | Emőke, bárhogy lehet írni, a kérdés, hogy van-e olvasója is. mert szerzője biztos, hogy van minden szövegnek, olvasója azonban már nem mindegyiknek. Gondolom, te is azért teszed fel ide a dokkra az írásaidat, mert érdekel, hogy másoknak mi a véleménye róla. Nos, nekem ez, amit alább olvastál. És elsősorban olvasóként mondom ezt, nem szerkesztőként. Mert az olvasó a legkíméletlenebb kritikus. Szóval, ha szeretnéd eljuttatni a gondolataidat másokhoz is, nem csak a fióknak vagy a winchesternek, akkor érdemes kicsit ezekenk a kíméletlen "barmoknak" a fejével is gondolkozni, nem csak a magadéval. :) Nem könnyű feladat, és persze a meghátrálás a legegyszerűbb módja a nyílt színi konfliktus feloldásának vagy elkerülésének, de a benned lévő konfliktust ez sosem fogja feloldani. Ezért nyugodt szívvel mondom: ha úgy gondolod, eredj. Ha van tehetség és motiváció benned, úgysem fogsz tudni "kiszállni", no nem a dokkról, hanem az írásból. : ) És előbb utóbb muszáj lesz a fentieket is megharcolni: azaz az olvasók és a szerző közötti ellentmondásokat. Innen is üdv, szeretettel, szimpátiával | | A fenti posztra érkezett válaszok: Stermeczky Zsolt Gábor | 23.
| 2011.07.13 21:09 | Kovács Emőke -- Zsákutca
|
| Válasz erre | Én most csak azon töprengek, hogy miért kell olyan verset írni, ami mindenki számára érthető, miért nem lehet csak írni. A művészetet be lehet vagy egyáltalán etikus behatárolni? Akkor inkább felhagyok az írással. Úgy gondolom, hogy a versírást tanulással és tehetséggel meg lehet tanulni, de ha nincs saját véleményem a világról és ha ezt nem viszem bele (mégha az sokszor túlbonyolított, olykor nehezen nyomonkövethető is), akkor nincs lényege a költészetemnek. Megtanulni lehet, csakúgy írni is érzelmekből-érzelmekről, de szerintem ezt bárki megcsinálhatja. Nekem az intellektuális munka a gondolatok többrétűségében válik nélkülözhetetlenné, ott ahol átakarok adni, nemcsak érzelmek vannak, hiszen egy ember nemcsak érzelmekből áll. Az ihlet nekem az érzésekről és az emlékekről szól, de ez sokszor túl önkényes, az egyszerűen jött állapot terméke pedig újra és újra formába kényszerül. Ihletre támaszkodom valóban, de az még önmagában nem érték. Nekem legalábbis nem, mert az ihlet mindig újabb és újabb kérdéseket vet föl bennem. Kb. úgy képzelem mint egy édesanyát, aki megszült, aztán elhagyott. Utána jön a nevelőanya, aki felnevel, és aki arra kényszerít, hogy gondolkodj az életen, mert nem pusztán a biológia a magyarázat az életre. A megfoghatatanságot meg elsősorban átélem, nem leírom. írni csak próbálom az ihlet perceiben - úgysem tudom tökéletesen érzékeltetni. Nincs mindenre szó, a nyelv túl sokat takar el. Ezért a formába öntésnél közbeszól sok egyéb. Persze a szép forma és az ihlet fontos, de csak azért hogy a gyerek majd jól nézzen ki és hajlamos legyen bizonyos dolgokra, de attól még nem lesz több semmivel egy elhagyott csecsemőnél, ha nem nevelik gondolatokkal.
Úgy gondolom, hogy mindaz amit leírtunk teljesen szubjektív számodra és számomra is. Dolgozni lehet a verseken, de hogy minek van nagyobb súlypontja az a versíró magánügye. Ha nem érthető a versem és szakmailag nem jó, elfogadom, de azt, hogy minek kéne lennie azt nem tudom. Az utolsó mondatoddal meg teljesen egyetértek: "az első szintnek, mint egy horognak, bele kell akadnia az emberi lélekbe, különben sosem lesz kapás". :)
Mégegyszer köszönöm.
Üdv,
Emőke.
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Korányi Mátyás - szerki, Korányi Mátyás - szerki | 22.
| 2011.07.13 20:22 | Korányi Mátyás - szerki -- re: meo | Zsákutca
|
Válasz erre
Előzmény | Emőke! Olyan fontos dologra tapintottál rá mondhatni öntudatlanul! Ezt írod: (a vers első soráról) "Nem igényelt különösebb meditációt, sem utánaolvasást, az egyszerűen csak jött…" Pont ez lenne a lényeg. Ebből az "egyszerűen csak jött" állapotból születnek a legjobb versek, alkotások. Ezt hívjuk ihletnek, tehetségnek. Erre kell támaszkodni, és ebben az a legszebb, hogy ez a legmegfoghatatlanabb része az egésznek. Ha ezt megtanulod, jó költő lesz belőled.
A magyarázat hasznos, de éppen ez az, amiről azt írtam, hogy számodra egyértelmű, magától értetődő, de olvasóként ezek a gondolatok nem érvényesültek a versen keresztül. Az pedig hibás gondolkozás, hogy majd az olvasó is így, hozzád hasonlóan utánamegy az általad bemutatott, magyarázott rendszernek. Nem fog utánamenni, ha elsőre nem kezd el működni. Persze ezért kell többrétegűnek lennie egy szövegnek. De az első szintnek, mint egy horognak, bele kell akadnia az emberi lélekbe, különben sosem lesz kapás. :) | 21.
| 2011.07.13 20:06 | Kovács Emőke -- re: meo | Zsákutca
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Mátyás! Nekem pont az első sor tűnik gyengébbnek a többihez viszonyítva. Nem igényelt különösebb meditációt, sem utánaolvasást, az egyszerűen csak jött… a versen végigvonuló filozófikus hangvételhez képest nekem túl egyszerűnek tűnik…Persze nem szeretném a saját versemet értelmezni, de azért most mégis minimális szinten meg fogom tenni, annak reményében, hogy könnyebben megérthető lesz, hogy mit is akartam. A 3,4 rész is a találkozásról szól, arról hogy a metaforikus nyár az intenzívebb érzelmeknek ad teret, (Redukálva: “Lehet egyek vagyunk..” – egy közös térrel indítok, a kérdéssel, hogy mi a határ két ember között amikor a hibáinkról van szó, “lehet nem kellene szemb. ha interszexuális a nyár” - lehet nem a hibák terében kéne értelmezni amikor két ember egyesülni akar, hanem a problémák kiiktatásában, “lehet nem szabadna…”- visszavonom az egész eddigi állításom, a világ lehet úgy van jól ahogy van, nem szabad értelmezni. Szóval a versemben lineárisan, gondolatiságban próbáltam kiélezi az emberi kapcsolatokat, paradox voltukban, nemcsak szerelem, nemcsak barátság, hanem filozofiai létkérdés összefüggésében…a tévedés, az elindulás egy konkrétabb egyesülésben ér véget, majd szükségszerűen az emberi kapcsolatok kérdéses voltában végződik. A legutolsó rész pedig összegző rész, arról, hogy az ember egy idő után már nem értelmez, a hallgatás a legjobb felelet. Minden a lehet jegye alatt van, személyes misztérium, különböző keleti bölcseletek gondalattöredékeivel fűszerezve. Lehet, hogy ez így nem érthető, majd még dolgozom rajta. Az első sor beavatás a hibákba, amiután megismertük egymás felszínét, elbukunk egymás mélységeiben. Kb. ez volt az ötlet, ha túlírt vagy nem jók a képek elfogadom, nem vagyok túl tapasztalt ilyen téren. Az érzés és főleg a gondolat, az marad. Köszönöm a véleményezést, szép napot kívánok. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Korányi Mátyás - szerki | 20.
| 2011.07.12 13:34 | Korányi Mátyás - szerki -- meo | Zsákutca
|
| Válasz erre | Emőke, az első sor gyönyörű. A 2. elmegy, a 3. és 4.-et nem értem. Miért bukik el ott? Aztán hirtelen egy trolin találjuk magunkat, majd felismerés és leleplezés, a továbbiak viszonylag koherensek, de a teljes vers elég zilált, szerintem beleestél a klasszikus írói csapdába, az emlékeidben és elmédben lévő, számodra egyértelmű rendszer segítségével valószínűsítem, hogy magától értetődő a szöveg is, de olvasóként elég zavaros élmény. Pedig nem rossz szöveg, egyáltalán. Foltozni, javítgatni kéne, egy kis toldás, egy kis szűkítés... A titok aurája a végére valóban körüllengi némileg, de a pont a szöveg fent említett gyengeségei miatt nem eléggé. Üdv! | | A fenti posztra érkezett válaszok: Kovács Emőke | 19. 18. 17.
| 2011.05.22 12:16 | Korányi Mátyás - szerki -- meo | Tavasz
|
| Válasz erre | Emőke, könnyű, könnyed, de nem elég. Hiányzik a szódából a buborék, egy kis csípősség. "magány ízű pólus" - ez elég csinált, nem lélektermészetes kép, hogy ilyen faramucin fejezzem ki magam. Viszont tetszik ez a szelíd szellem. | 16. 15. 14. 13. 12. 11.
| 2011.05.02 20:05 | Stermeczky Zsolt Gábor -- húsz vagyok és sokasodnak
|
| Válasz erre | Kedves Emőke,
nagyon tetszik a vers témája, ilyen kényszeredett nosztalgia-érzéseim, régi, nagynak gondolt barátok hiánya miatt nekem is szoktak lenni, bár még versbe foglalni nem sikerült. A "gyávaságom sincs arra..." kezdetű rész kifejezetten erős, illetve a vers legelején az "éjjelednek" kifejezés. (Ezzel a szóval, így hirtelen úgy érzem, még sehol nem találkoztam, szóval szóalkotásodnak tekintem, bár nem tudom, te hallottad-e valahol, vagy saját kreálmány.)
Üdv,
SZSG | | A fenti posztra érkezett válaszok: kabóca | 10. 9. 8. 7.
| 2011.04.28 00:24 | Mülléder Mari - szerki -- meo | Nézem a fényképezőgépet amikor hiá
|
| Válasz erre | Kedves Emőke,
én erre a munkájára nyomnék egy halk maradást. Nem mindenütt tökéletes a szövegkezelés, ám szerethetőbb ez az írása, mint a másik mai történet.
ezt a részt én kioperálnám a helyedben:
"a keresztre feszített
lábnyomod
véznán végignyaldosni"-képtelen voltam bezoomolni,
a következőt meg letisztáznám:
"szükségképpen el kellett
hogy szép lassan maradnia"
Bátorító, biztató halvány igen, ha leszavazzák a többiek, ha nem: nálam marad. | 6.
| 2011.04.05 18:20 | kabóca -- re: meo | Nézem a fényképezőgépet amikor
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Mátyás!
Az írói tapasztalatlanság az tény, még nem mutattam szakmabelinek a verseim. Általában a fióknak írok. Csak most kezdtem el komolyabban fogalalkozni a költészettel (jóllehet régebb is írtam). Köszönöm a hozzászólást, javítást, igazán hálás vagyok érte. :)
Szép napot kívánok,
Emőke. | 0 25 |
|
