DOKK - Fige tamás

Fige tamás

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!

2009.08.03 17:23

Dokk Szerki -- meo-üzenet | dohányzok még egy kics

Az ilyen szituációk megragadásánál az egyik (nem feltétlenül tudatosan megoldandó) mindenképpen felmerülõ nehézség a konkrét (hogy ne mondjam: alanyi) élethelyzet és az általános emberi tapasztalat egyensúlyban tartása; ha ugyanis a rögzítés során a szöveg kizárólag a szöveg alkotójának egyedi meglátásaira épít, akkor könnyen kizárja a potenciális olvasókat, és megmarad napló-jellegû magánbeszédnek. Ha viszont az általános benyomások kapnak túlzott súlyt, a vers kontúrtalanná válhat, elveszítheti önmaga megkülönböztetésének képességét, ami pedig szükséges feltétel ahhoz, hogy egy bármennyire is maradandó nyomot hagyjon maga után. Paradoxnak látszó módon aztán az utóbbi esetben is egyszeri közléssé, vázlattá válhat, mert nem tud egyedi arcot mutatni az olvasója felé. Úgy érzem, ez a szöveg most az utóbbi hibába esett. Nincsenek olyan stilisztikai, verstani erényei, olyan képi világa,amelyek segítségével a megjelenített helyzet átlényegülhetne s éppen az egyszeriség sugallata segítségével általános nyomokat hagyhatna.
Hogy konkrétabb legyek: a cím a "kicsikét" miatt modorosnak hat. Másrészt egy ilyen rövid szöveg esetén szerintem fölösleges a címet az elsõ sorban megismételni, ha tehát a címet egyben elsõ sorként is szeretnéd mûködtetni, akkor érdemesebb az elsõ sorból elhagyni - a cím önkéntelenül is magára veszi majd az elsõ sor funkcióját. Aztán a három pontot (...) is érdemes elkerülni - meg lehet bízni az olvasóban, érezni fogja, hogyha elharapott közléssel találkozik.
Még néhány észrevétel-gondolat:
"Olyankor minden áttört fényû remegés
A cigarettafüst is, meg a lefekvés réme
Amely elõl éjjel menekültél és
Ott szendereg a sarokban."
A minden=valami (jelen esetben áttört fényû remegés) jellegû azonosításokkal nem árt vigyázni; könnyen szegõdnek ugyanis a már említett kontúrtalanság szekértolójává, miközben a versbeszélõ túlzott elragadtatottságát közvetítik egy bizalmatlanabb olvasat esetén. A "minden" itt vagy pontosításra szorulna, vagy egész egyszerûen meg kellene kerülni a használatát. Mutatok egy nem jó, viszont talán valamelyest szemléletes megoldást:
"Áttört fényû remegés
a cigarettafüst is, meg a lefekvés réme"
Itt egész egyszerûen kimaradt a "minden"; viszont így az "is" önjáróvá válhat, és elvégezheti implicit módon ugyanazt az azonosítást, amit a "minden" elvégzett.
A képe/réme rím is kilóg a szövegbõl, máshol ugyanis nem tûnik fel rím. Érdemes ebben következetesnek lenni, hacsak a szöveg logikája nem indokol más megoldást. Különösen, mert a képe/réme (azonos toldalékjuk miatt) nem igazán tetszetõs rím.
"Szelíd nõi teremtés, kinek ha szólsz, végre keblére von."
Ez a zárlat is szépelgõ kicsit - a "nõi teremtés" helyett elegendõ volna annyi: nõ. A "teremtés" beemelése nem nyújt esztétikai többletet, lévén, hogy a mai nyelvben tapasztalataim szerint inkább ironikus felhangokkal használjuk, a versben viszont eredeti, régi jelentésében szerepel, és ez aztán zavaró oszcillációkat kelt.