Borbás Norbert
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
4.
| 2012.01.26 21:33 | Cz -- Nemzetért Dal
|
| Válasz erre | Nemzetért Dal
Magyar, ki dolgozol és élsz az országban,
Válassz hogy szabadon létezel vagy fogságban,
Hogy létedet más nemzetek szabják meg,
Vagy testvéreid, szeretteid békében elélnek,
Hogy félve bizonytalanul mész ki az utca sarkára,
Mert rettegsz mert meglopnak s nevetnek más kárára,
Idegen népek kik bitorolják az országod,
S megragadják s meghúzzák rabláncod.
Magyarok vagyunk. Egy ősi nemzet tagjai,
Európa rettegett harcosainak leszármazottai,
Fogjunk össze egy erősebb és szebb jövőért,
Ahol megéri harcolni és építeni egy jobb holnapért,
Ahova egyenlően és büszkén sétálva,
Hol a szegényt a gazdag nem nézi megalázva,
S nem az számít mennyi pénzed van vagy mi a neved,
Hanem hogy magyarnak születtél s ez a nemzeted.
Norbert, ez a programvers minden hibát összegyűjtött, amit csak egy programvers össze tud gyűjteni. Természetesen nem fogok közgazdasági fejtegetésekbe bocsátkozni, de történelemismereti, verstani szempontból is sok itt a probléma. Végigszaladunk azért a tényeken. Válassz, adod ki az utasítást, de már választottunk a magunk kapzsi és ostoba módján. A pénz rabláncát választottuk. Senki nem kényszerített rá bennünket, éltünk a felkínált lehetőséggel. Ezt most csapdahelyzetként éljük meg, de a felelősség a miénk is, hogy nem láttunk az orrunknál tovább. Le kell nyelnünk a békát, ha nem akarunk még vastagabb szarba kerülni, és bíznunk kell abban, hogy valóban felelősen gondolkodó kormányzat intézi az össznépi megoldást. A második szakasz illúzióval indít. A honfoglalás elfogadható tett egy pusztai néptől, de az utána következő, fél Európát végigportyázó (rabló) kalandozásokra azért ne legyünk már annyira büszkék. Ez az illúzió folytatódik, amikor egy olyan ideallisztikus képet fest, amiben szegény és gazdag egyenlő szerepet tölt be a társadalomban. Lehet erre törekedni, a jogi és egyéb, a társadalom működését, egyensúlyát biztosító intézményrendszereket kell is, hogy ebbe az irányba fejlesszük, de ugye nem hiszed huszonegyévesen azt, hogy ugyanazok az esélyek léteznek a valóságban, mint a szónoki ígérvényekben? Bár, ha hisszük, talán nem akkora baj, mintha nem.
Végezetül, lehetne-e ezzel a verssel valami versszerűt kezdeni? Nézzük:
Nemzetért Dal
Magyar, választhatsz! szabadság vagy fogság.
Ügyelj! létezésed más nemzetek ne szabják.
Hol testvéreid, szeretteid élnek
Bizonytalan a séta. A nappalok, az éjek
Rettegés, mert meglopnak az utcán.
Saját országodban is úgy érzed néha,
kisemmizett vagy, egy utcasarki léha.
És ha akarod, folytasd a következő szakaszban úgy, hogy a petőfis, fellengzős lelkesültségből vegyél vissza keveset, és gondolkozz. Mekkora esélyt adnál Magyarországnak, ha neadjisten most magunkra maradnánk? Argentina gyorsan kimászott az államcsődből, mert voltak olyan ásványi tartalékai, amivel gazdálkodhatott. Nekünk az olaj, a földgáz tartalékok kitermelése elérhetetlen költség, a jelenlegi ár három-négyszeresén érné meg, jelenleg nincs az az agyament befektető, aki most ebbe invesztálna. Sámándob puffogtatásra pedig nem jön fel ez az olajpalába kövesedett nemzeti kincs. Nem ragozom tovább, gondolom nem is érdekel ez a liberálbolsevikóhéber duma. Magyar vagyok pedig én is, és én is szeretném, ha kevésbé lennénk kiszolgáltatottak, de azzal is tisztában kellene lennünk hogy problémáink a pökhendi kivagyiságunk fitogtatásával nem fognak megoldódni. | 3.
| 2012.01.25 16:31 | Czékmány Sándor - szerki -- meo | Gondolat a Halálhoz
|
| Válasz erre | Örülök ennek a hozzáállásnak Norbert, és folytatom erősebb észrevételekkel. Mellesleg a rímtechnika használatával már remélem foglalkozol, sőt, ha rímmel tűzdelt verseket szándékozol a jövőben is írni, akkor nem is annyira mellesleg kellene begyakorolni a rímtípusok kezelését. Csak és kizárólag gyakorlás kérdése, és természetesen az igényességgé, ahogy a helyesírás is (ebben a rövid versben három ordító helyesírási hibát is kijelez a javítóprogram, amit nem kell ugyan mindig figyelembe venni, de eltérni a szabályoktól csak okkal illenék, de okot azt bárhogy is szeretnék találni, nem sikerül). Térjünk át a lényegesebb problémákra. Adva megint a halál, az elmúlás, mint téma. Rögtön a címbe belepasszírozva a nagy kérdés, és végigszalad a versen úgy, hogy meg is marad kérdésnek, és még nyomokban sem érződik a válaszadás kényszere. Erőtlenek így ezek az ismétlő kérdések, költői erő nélküliek, kb. ugyanígy fogalmazódnak meg minden fiatalember agyában. De. Véletlenül (ha szándékos, annál jobb) van itt valami, ami miatt érdemes ezzel a verssel foglalkozni. Ez az utolsó sor. Mondom a bennem lecsapódott tartalmat, ennek a felcsillanó gondolatnak alávetve (címet is változtatva):
az öregség gondolata
nem alkottam semmi maradandót.
mért nem menekülök a halálba?
mi tart vissza?
hisz megszabadulhatnék minden fájdalomtól.
de mi várhat odaát?
rettegek.
eltűnik-e a test nyomora velem örökre?
egy utolsó ordítással ez a fájdalom?
vagy egy új életemben másnap folytatódik. | 2. 1.
| 2012.01.22 10:11 | Czékmány Sándor - szerki -- meo | Gondolat a Halálhoz
|
| Válasz erre | Üdvözöllek az oldalon Norbert.
Nézzük sorra, hogy mit hoztál (gondolom egy önkeresztmetszetet töltöttél fel). Megpróbálom az első olvasat alapján rögzíteni, hogy mit keltett bennem ez a versed:
Gondolat a Halálhoz
Gondolataim hatalmas hullámában fulladozva,
Ordítok, s közben egy fadarabba kapaszkodva,
Nem tudom mit tegyek, s az életemnek keresek értelmet,
Dideregve egyedül, egyre közelebb érzem a félelmet,
Olyannyira hogy szivem kezd jéghideggé válni,
Lélegzetem egyre lassabb s lelkem kezd elszállni,
Atomjaira húllik szét s csatlakozik a mindenséghez,
Tetemem lassan egyre közelebb kerül a tenger mélyéhez.
Ez elég keserű életvételezés. Nem kételkedem az őszinteségben, de költészetileg (hagyományos verstani szempontból is) sok hibás megoldást alkalmazol. Itt most elsősorban a halmozott ragrímekre hívnám fel a figyelmed (csak azok vannak). Nézz utána egy ezzel is foglalkozó internetes oldalon (vannak dögivel, kész rímszótárakat is találhatsz, ahol válogathat az ember a hangulaterősítő rímek, és a különféle erősségű, szótagszámú asszonáncok között. Gondolom, ha már rímes verselésre adjuk a fejünket, akkor érdemes megcélozni a míves kivitelezést is). A versképeid kidolgozotlanok. Sorolom, de semmiképp nem megsértődni, és semmiképp ne vedd szentírásnak, amit mondunk (főleg ne állj le a versírással, mert ha már van verselő kedv, élj vele, érezhetően sok kiírnivaló szorult beléd). Gondolkozz, mérlegelj, és merj, akarj változtatni ott, ahol te is felismered a nem éppen sikerült (hatástalan) megoldásokat. A gondolati magra ügyelj, hogy tiszta maradjon, ne tekerd el a szótagszám, és a rímek kedvéért megmosolyogtató helyzetekbe. A mag tiszta: az élet értelme köré csavarodott gondolataid megkínoznak, tanácstalan vagy, pánikrohamaidban egyre hűlő érzésekkel figyeled, ahogy beleoldódsz (mint mindannyian, ha nagyon átérezzük), a Mindenség befogadhatatlanságát felnagyító ellentmondásokba. Az érzékeltető megoldások sutára sikeredtek. Leegyszerűsítem, hogy lásd, szerintem hol vannak ebben a versedben a feleslegek, amik inkább rontanak, mint erősítenek:
gondolataim hullámában fulladozva
nem tudom mit tegyek
hatalmába kerít a magány
a szív hideg
a lélek akár az űr atomjai
a test tengermély sötétként sejtődik
Ezt kellene felruházni valahogy úgy, hogy költészetként, eredeti mondanivalót hordozó költészetként hasson, kevésbé matematikai levezetésként ható módon, mint ahogy a versedben tetted. Mellőzd az „s”-ek ok nélküli használatát, a burjánzó képzsúfoltságot pl. „ordítok, s közben egy fadarabba kapaszkodva, nem tudom, mit tegyek, s az életemnek keresek értelmet”, „lélegzetem egyre lassabb s lelkem kezd elszállni, atomjaira hullik szét s csatlakozik a mindenséghez”), az olyan kitételeket, amik elviszik az olvasód figyelmét pl. „s közben egy fadarabba kapaszkodva” hogy jött ez ebbe a gondolathullámos képbe, azt fel nem foghatom; erőltetett metafora hatás, ami kedvez a kínos asszociációknak (nem írom ide, hogy ösztönösen mi ugrott be nálam elsőnek, mibe kapaszkodj, ha már ennyire szenvedtet az élet). Összességében az egész „költészeted” nagyon emlékeztet Karinthy fiatalabb fiának, Gábornak, az önkínzó, gyötrő, csupafájdalomminden felfogására, még a kivitelező hangfogás is hasonló. Ennyire fáj az élet, Norbert? Vagy ennyire mélyre sodor le a versírás? Mindenképp figyelj magadra, és arra, hogy rengeteg szó van a magyar nyelvben, ami felhasználásra vár. Kutakodj a nyelvben is, ne csak magadban.
Nem tudom, ezek után te mennyire látod értelmét, hogy átfussunk a többire is. Nagyjából mindnél ezek a gondjaim, de ha elfogadod, tételesen is átvehetjük, hogy hol mi az, amit problémásnak érzek.
Mégegyszer üdvözöllek, és semmiképp ne szaladj el:-)) | 0 |
|
