NAPLÓK: mese 200X Legutóbbi olvasó: 2026-09-13 05:30 Összes olvasás: 9704| 1. | [tulajdonos]: 1. | 2006-10-06 08:04 | Október mittudoménhanyadika. Ma történik az első igazi gyennyeskedő, őszi reggel. Rám ordít szinte, erőszakosan követel: vegyem már végre komolyan az életet. Nyáron lehet líbicelni, még mindig gyerek vagyok, a nyáriszünetet, mint valami parancsolatot, betartom. Mint zsidóknak a sabbat, olyasmi nekem a nyár.
Aztán minden évben komolyra fordul az időjárás, és megérzem: nekem is komolyra kéne végre fordulnom. Ideje lenne ebben az évben másképp hozzáállni a dolgokhoz. Idén kivételesen tanulni kéne, picit felnőttebbnek lenni, spórolni valamire, és a nyáron összegyűjtött bölcsességet átültetni a gyakorlatba. Persze minden marad a régiben.
Évet ismételek, mint mindig.
Az idei tanév különleges. Vannak új tantárgyak. Pl a munkanélküliség, a felfokozott bizonytalanság. Persze, régebben voltak ezek, de már alig emlékszem valamire belőlük. Lehet, hogy fakultációra fogok járni szegénységből. Mindemellett szakot is választottam, már az év elején, lassan készülődnöm kéne az apaszerepre. Hacsak nem hozza másképp az élet. Mert ez egy ilyen suli: sosem tudni, mit talál ki a vezetés.
Csomó dolgom van, és alig valami erőm, hogy végigvigyem az eltervezetteket. Megint azon kapom magam, hogy aludnék, csak aludnék, aludnék – a legegyszerűbb módja, ha az ember a valóság elől menekül. Philip K. Dick szerint az a valóság, ami nem mutat hajlandóságot a megszűnésre, attól, hogy nem hiszünk benne.
A meséket betiltanám. A gyerek elkezd hinni az igazságosságban. Persze utána arról szól az élet, az oktatás, hogy megtanulja saját bőrén az igazságtalanságot. Az életre való felkészítés. Én hittem a mesékben, lázadtam és úgy maradtam. Lelkem mélyén még mindig hiszem: a megpróbáltatások után minden jóra fordul. Csak úgy magától. Mert ez a szabály. Csak egy gond van: attól félek, igazából még csak most kezdődnek a megpróbáltatások.
Azt szeretném, ha ez a napló egy mesekönyvvé válna. Azt szeretném, ha főhőssé válhatnék, ha részt vennék ebben a történetben – ami kezdődjön: most! –, és nem csak megtörténne velem. Ezt a mesét magamnak írom, hogy újra hinni kezdjek az igazságosságban. Hogy kívülről tudjam nézni a történetemet, hátha úgy minden értelmet nyer. (Tudom, hogy EZ nem Az Élet. Amit élek, az nem Az Élet. Az Élet, az manapság valami más – EZ csak én vagyok. Valaki, aki kinnrekedt és nem is igazán akar visszatérni. Talán sosem voltam benn. Valahogy el kell tölteni az időt, mindenesetre. Valahogy szeretni kell Ezt. Mi mást tehetnék?) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
