NAPLÓK: odetamo (V. A.) Legutóbbi olvasó: 2026-10-30 04:11 Összes olvasás: 4104| 5. | [tulajdonos]: ... | 2021-03-04 23:15 | Bevezetés
A pszichodrámában sokszor tanácstalanul állunk, amikor a protagonista nem tud tovább lépni egy helyzetben. Érezzük, hogy üvöltenie kellene haragjában, elmenekülnie félelmében, tiltakoznia kellene valamilyen módon, vagy, ellenkezőleg, át kellene ölelnie a másik személyt, akivel interakcióban van.
Több oka lehet annak, hogy nem ez történik. Az esetek egy részében a bénultság oka az, hogy ambivalens érzéseket táplál egy dolog, személy, döntési helyzet stb. iránt.
Saját élményű önismereti csoportunkban és gyakorló vezetés közben számos példát láttunk olyan játékra, amelyben a vezető ambivalencia-duplázást alkalmazott. Az ellentétes érzelmek megjelenítésére a pszichodramatikus módszer különösen alkalmasnak tűnik. Azon túl, hogy a protagonista számára világossá válik tehetetlensége oka, csoport szinten is lehet hozadéka: akár az egész csoportot meg lehet vele mozgatni. Ez különösen jól jön olyankor, amikor a játék "leül", és a külső szemlélő számára unalmassá válik (amikor a csoport egy része láthatóan ásítozik, másik fele türelmetlenül fészkelődik).
Mindezek ellenére, nem egyszer előfordult velem is, gyakorló vezető társaimmal is, hogy "elfelejtkeztünk" az ambivalens érzések "kihangosításáról".
Az ambivalencia megjelenítése a konfliktusok felszínre hozásában segít. Feltárja egyéni forrásait, érthetővé teszi, miért viselkedik a protagonista "érthetetlenül" egy helyzetben. Pl.: miért nem tudja kifejezni, hogy dühös vagy, hogy szeret vakit; miért nem menekül el egy számára kellemetlen helyzetből (mi tartja ott), miért nem tudja megmondani az antagonistának, mit érez iránta, miért nem cselekszik ésszerűen egy helyzetben...?
A saját személyes életemben is megélem az ambivalens érzések egyidejű vagy váltakozó jelenlét. Szeretjük egymást a férjemmel, szépen egyengetjük három gyermekünk útját, ám korántsem merném azt állítani, hogy mindig tökéletes közöttünk összhang. Kapcsolatunkat az együttlétre, együttműködésre és az önérvényesítésre való törekvés (a "szociábilis" és az "autonóm működésmód") (Beck) váltakozása jellemzi. Kapcsolatunk alapmintáiról (a szüleinkhez és testvéreinkhez fűződő viszonyunkról) ugyancsak el lehet mondani, hogy jelen volt bennük az ambivalencia.
Három fiam közül kettő van olyan életszakaszban, amelyre alapvetően az ambivalencia jellemző: a legkisebb az újraközeledési szakaszban, a legnagyobb kamaszkorban. A középső pedig már köztes helyzeténél fogva is részesül "jóból", "rosszból" egyaránt.
Dolgozatomnak különleges aktualitást kölcsönöznek a jelenlegi politikai események, amelyekben az ambivalencia elhárításának mechanizmusai (a hasítás, a kivetítés, a kivetítő azonosulás, az idealizáció és a leértékelés mozzanatai) jól tetten érhetők.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
