NAPLÓK: kis naiv Legutóbbi olvasó: 2026-07-30 05:06 Összes olvasás: 3198| 2. | [tulajdonos]: 2. | 2017-07-14 22:57 | 2.
– Ez a készülék teljesen rendben van.
Megrebbent a szemem, mertem remélni, hogy rendesen felkészültem az akcióra.
– Pedig nálam nem működött – néztem ártatlanul a pult mögött ülő fiú szemébe.
– Nem nyitott meg egyetlen alkalmazást sem – füllentettem. Aztán a feje fölött körbe hordoztam újra a tekintetem, Lacit kerestem, tudtam, hogy abban az üzletben dolgozik a Rákóczi úton, de nem jártam szerencsével. Egyik pult mögött sem ő ült. Keservesen csalódtam, minden idegszálammal látni akartam, legalább egy pillanatra. Nos, ez a pillanat be is következett, nyílt a belső iroda ajtaja, Laci pedig mosolyogva lépett ki maga előtt terelve a szőke cicababát! Majdnem a szívemhez kaptam, mint akibe golyót eresztettek.
A szőke bombázó a csípőjét ringatva lépkedett a magas sarkújában, Laci pedig bámulta a neccharisnyás, formás lábát. Ekkor ösztönösen végignéztem a bő pulóveremen és a gyapjú szoknyámon, hogy is versenyezhettem volna a lánnyal!
A szőkét az üzletben lévő minden férfi észrevette, ő pedig kidüllesztette a mellét, megrázta loknis haját és besétált a pultja mögé. Laci követte őt, odatámaszkodott a pultnak kívülre és mosolyogva ecsetelt valamit. A szeme ragyogott, és akkor jöttem rá, hogy rám sosem fog úgy nézni.
Soha, de soha.
– Óhajt még valamit? – rántott vissza a valóságba a telefontársaság türelmes beosztottja. Ki tudja már hányadszorra kérdezett, míg én idióta módjára le sem bírtam venni a tekintetem Laciról, aki persze észre sem vett. De ekkor már örültem neki, nem is akartam, hogy meglásson.
– Öhm, nem köszönöm, én sietek – hadartam, majd felkaptam a telefonom a pultról, és már ott sem voltam.
Könnyek csípték a szemem, nem is tudom mire számítottam. Egy hétig terveztem a dolgot, és annyiszor elképzeltem, hogy mi fog történni, ha találkozom Lacival. Erre tessék, még csak arra sem volt bátorságom, hogy odamenjek és köszönjek neki. Nem mintha elértem volna vele bármit is.
Telefonos terv kilőve.
– Basszus, elvitték a killemet! Nem segítettél, tessék, meghaltam. Ezt most jó neked? Direkt csináltad, fogadjunk!
Patrik agya elszállt, mindig illedelmesen beszélt velem és kedvesen, ekkor történt legelőször, hogy kikelt magából. Legszívesebben kiléptem volna az éterből.
Kissé lehiggadva folytatta.
– Nem tudnál a játékra figyelni?
– Mi?
– Mit mi? Most sem figyelsz! Hetek óta tele van veled a faszom!
– Most mi a baj? – értetlenkedtem.
– Az hogy már nem érdekel a játék, már nem érdekel a csapat. Egyáltalán, miért játszol, ha semmiben nem lehet rád számítani? Sorra vesztünk, és legtöbbször miattad.
Fintorogtam. Igaza volt Patriknak, erőltettem a dolgot, mert nem akartam megváltozni. De akkorra már hetek óta megfogalmazódott bennem, hogy nem érdekel a játék, sokkal szívesebben töltöm az időmet olvasással, és ábrándozással. Igen, Laci lett a belső témám. Mint egy múzsa és ez magával hozta azt is, hogy pár gyerekes dolgot ledobjak magamról.
– Tudod mit? Igazad van – vallottam be. – Kinőttem ebből az egészből. Meguntam és már nem érdekel. Csakis miattad játszom már két hónapja – kiléptem a játékból és levettem a fülhallgatót a fejemről. Az ágyamra vettettem magam és bőgtem.
Hogy mit sirattam?
Sok mindent felsorolhatnék, de igazából azért itattam az egereket, mert nem akartam felnőni. Éreztem, hogy ráléptem ama bizonyos rögös útra, ahonnan már nincs vissza.
Csak akkor nyugodtam meg, amikor megfogadtam, hogy a lelkem örökre gyerek fog maradni, azzal együtt, hogy fejlődök az élettel. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
