Megbecsülés (gyakorlat)
Csak füle van és farka,
amit olvasol,
egy eltorzított írásgyakorlat,
amit próbaként végzek,
van e foganatja?
Megbecsülés
Hát az meg mifene?
Nem ismerem, mert nem tudom,
mi kell hozzá.
Melyik városban fogok kikötni,
mit becsüljek meg benne,
ki becsüljön és mekkorát kívánhatok,
csak jót.
Ez nem az igazi,
mert értelmet ad neki akaratlanul is az elmém,
törekszik valami hasznosra, jóra.
Ezért aztán, nem is kézzel, tollal írok,
hanem mindent a billentyűzeten pötyögök,
a hibákat kijavítom.
Míg tart a gondolat,
írok, s egyszer csak megállok,
mert mint a levegőm amit kilégzek, elfogy.
Visszatérve a megbecsüléshez,
mellé beszélek,
mert nem ismerem az érzést,
ami olyannak tűnik,
mint a hála,
amit kétszer, ha éreztem,
de hiába,
a hírét már hallottam sokszor.
Becsüld meg magad,
becsüld, hogy van anyád,
van apád,
kistestvéred nincs, akkor azt ne becsüld meg.
Megmondom én, hogy mit becsülj meg,
ha bírsz.
Azt becsüld meg,
hogy mindened meg van,
nem kell tenni érte, sokat dolgoztunk, hogy legyen, becsüld meg hát.
Becsülöm, becsülném, most már annyira nagyon,
hogy sírnom,
vagy inkább nevetnem kéne,
mert azt a tanárunk jobban szereti.
Nincs, ki, mondja nekem, többé,
s ez az, ami fájni tudna, ha hagynám,
ha nem lenne annyi szamárság, amit kibeszéltem.
Nincs jogom fájni,
s tudom,
ami megvolt, már nem lehet többé,
hogyan hát?
Becsüljem meg akkor?
Budaörs, 2019. április 6.
|
