NAPLÓK: Zavaros Víz Legutóbbi olvasó: 2026-09-12 11:55 Összes olvasás: 4907| 7. | [tulajdonos]: 20180204 | 2018-02-04 03:59 | CSOROSZLYA-NYÁR
1.
Még kicsinek
esthosszakat bámultam
nagyanyám díszes,
cifra-kockás asztalterítőit
és mára tudom jól,
azokon volt minden
mit embernek tudni érdemes, de
beszélni róla nem lehet: látod épp
bele-se kezdek,
máris egy versszak.
Nem esett szó akkor
különösebb dolgokról.
Hatalmas, szélneksuttogó abroszok
susogására emlékszem, de csak aként, miként
messze induló vándor fülébe visszhangzanak elhagyott,
távoli völgybe vesző egykori falucska neszei - hisz tudod,
szökésben voltam a valóság elől mindíg.
(Egyfajta éber, kitörni kész hátrálásban -
megfontolt a sárkány ki tudja jól: kifogástalanul meredtek
a szaturnusz gyűrűi!)
Igéző képzetek és térillúziók között,
virágzó kárpitmotívumokból kihajtó vásári forgatagban
lődörögtem, hol minden a maga jelmezében
kitárulkozó-nemtelen: irány és törekvés nélkül való - s nélkülük,
kik itt kódorognak föl-alá egymás álarcaiban elveszetten,
irány- és történéslabirintusok káprázatában
rettentő abroszok csattogása közt.
Sohasem hittem a tarka időnek.
Egyetlen pontot rajzolsz a porba; látsz valami lepkefélét - relytéjesnek
véled hogy elhordja a szél míg forogsz képzelt tengelyed körüls emlékszel,
te ki magad kárhozod, s kelleténél többet adsz
a dolgok látszatának - de kétszeresen átkozott mindaz,
ki távolba néz vakon, sápadt mécsesek fényénél...
2.
Fölhullámzott torkunkban a cukrozott, hideg sejtelem.
Csupasz talpaink alatt tűntek el
e végtelenbe futó rojtszőnyegek mentén a ritkán és halkan emlegetettek.
E hínársötét folyosókon lopództunk tarkónk felett szikrázóan fényes izgalmakkal,
mozdulatlan csöndbe fagyott szobák ajtaja felé. És tudtam jól, valahol a párkányokon túl,
ahol a kócos fák összeérnek egy fülledt betondélutánban
apró, mézédes, napsárga körték teremnek csüngőn:
alig szakítunk mi abból már sarkon is fordultunk
visszahajítva zsákmányainkat mohó ölére
a csoroszlya-nyárnak.
3.
Nem aludtunk egy hete. Lavornyi posshadt vízként
libeg bennünk a világ. Megmártóztudk mindenhogy, hiába. A disznók
orrukkal a vájú szélére túrtak. - Miféle tekintetes úrnak
fúrnak a majomkenyérfák utat, ne kérdezd, én nem tudhatom, nem is tudom, bár
megbékéltem torz istenségekkel és megbocsátom magamnak a cselekvés kényszerét is
mely nem megbocsátható egyáltalán mert független az mind éntőlem ki kényszerek alatt éltem itt
s hogy el nem uralt sem függ pusztán a cselekvés természetétől mégsem. De egyedül vagyok nagyon.
Errefelé csak ritka alkalmi kóborló a magamfajta s tudja jól:
önfejére hívott átkokat. Szó esik olykor azért rólad is -
sanyarú sorsodat boncolgatják s kiegyeznek vele végül mondván hogy
"Hát hiába, bele kell törődni bizony ebbe is" Együttélsz te már békében
az azt se tudod mivel,
mondhatni,
elég jól viseled.
Pedig mióta eltűntél te magad is
jól tudod a kacskaringós rojtszőnyegek
ugyanabba a világba vezetnek vissza, és hogy
azt a makulátlan, vegytiszta csendet
csak a halottak képesek fenntartani,
akik hirteleneket csapva néha a konyhaasztal szegletére
nagyokat csuklanak mostanában kitöltetlen,
rengő boruk felett.
4.
Szamár az idő. Képzetünk
aranyporként mállik: cafrangok,
gyöngyök és végtelen törekvő
majomkenyérfák.
Csüngtél magadnak,
magához az a tompa kondulás
olykor ha fűzött. -
napsárga körték koccannak most - Hallgass.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
