NAPLÓK: Vázlat Legutóbbi olvasó: 2025-04-12 04:30 Összes olvasás: 3672| 4. | [tulajdonos]: vázlat 3. | 2018-05-31 09:56 | - Gyere a sátramba, még nem ettél ma délután. - Vilfus a semmiből tűnt elő, árnyékként tudott mozogni, hatalmas testfelépítése ellenére Sid a lopakodás és a harc mesterének tartotta. Fiaként tekintett rá, nem tehetett róla, de így hozták az évek.
A fiatal törzsfőnök rendre kikérte a tanácsát, bízott benne, lassan azt vette észre, hogy az egész törzsért felelősnek érzi magát. Próbált békítő tárgyalásokat kezdeményezni a Konföderációval, de nem járt sikerrel, végül egy barlangrendszer mellett vertek tanyát, és az egész törzs a sötét, levegőtlen lyukakban húzta meg magát. Szőnyegbombázás alá vonták területeiket, titokban irtották őket. Ez elvileg tilos volt, de a kormány szemet hunyt a szörnyűség felett. A katasztrófa, és a civilizált emberek azt vették el a vikingektől, ami a lételemük. A szabadságot. Ők egyek voltak a természettel, a tenger hullámaival, a szél vágtájával, harcosok tekintetében a Nap perzselt, asszonyaik gömbölyű válla a tejfehér köd, szemük az ég maga.
És meglehet-e fékezni a természetet? Soha.
Sid hitt ezeknek az embereknek az erejében, a fölhoz való jogukban. Vilfus erős tenyere rákulcsolódott a karjára, hogy ki húzza a partra. Már alig néhányan maradtak a sekély vízben, gyerekek csoportja várta összeverődve a hozzátartozóit. Sid tudta, ők a jövő, ezért minden nap tanította őket írni, olvasni, számolni. Mielőtt belépett a barlangba, még hátra nézett az akkor nyugodt tengerre, a békés hullámok egyre távolabb ringatták az apró lélekvesztőket. Hatalmas sóhaj szakadt fel belőle, saját vereségeként könyvelte el, hogy gyerekek és asszonyok is áldozatul estek. Mégis, jajveszékelés nélkül, fegyelmezetten gyászoltak, elfogadták a halált, mint a Hold fogyását.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
