NAPLÓK: Versreakció a dokkon Legutóbbi olvasó: 2026-07-30 05:34 Összes olvasás: 7391| 31. | [tulajdonos]: 35-30 | 2013-12-09 14:04 | Vincze Sándor
Állóhullámok
Olga Tokarczuk könyvével bújok
a kádba, s ahogy belemerülök,
összevizeződik egy novella.
De vajon miért épp annál
nyitottam ki, melyben egy
író és egy asszony szerepel?
Mekkorát üt ez a könyv, istenem.
Magyarok miért nem írnak ilyet?
Mintha pálcával suhintanának
rám egy csöndes pillanatban.
Ne csak nekem fájjon: most már
muszáj kölcsönadnom neki.
És megkapja tényleg, keze
érinteni fogja, talán asztalnál
ülve, ágyban vagy kádban ő is,
látja, hogy valami történt vele,
és ha el is tűnt rostjai közül
a víz, a papír hullámos maradt.
Állóhullámok vagyunk mi is,
de mindaddig ne is gondoljunk
a fizikára, amíg a testünk
képes biológiát játszani.
Bak Rita:
Olga Tokarczuk lengyel szerző. Már a vers elején felkelti a figyelmet, ki ez a szerző, ki Olga?
A kádban fekvés nagyon intim, a szerző általolvasott novella össze is vizeződik. Kicsit pszichologizáló észrevétel, éppen ott nyitja ki a könyv olvasója a kötetet, ahol megérinti valami. ( Lelkileg.)
A második versszakban kissé mintha másod-harmad- sokadrendűnek tartaná a szerző a magyar irodalmat. Mintha csak a külföldiek tudnának jót/ütőset írni. Vajon tényleg? Vagy csak elvágyódunk innen a nagyvilágba?
El innen,valahová?
És kicsit kegyetlen vagy, Sándor, nem akarlak megsérteni. Ne csak neked fájjon, hanem másnak is. Én nem szeretném másra ontani a fájdalmamat, bár bort iszom és vizet prédikálok, mert ez sokszor megtörténik.
A szerző tervezi, hogy átadja a könyvet és vele együtt fájdalmát a másik személynek, valami történt benne és ezt jelzi a hullámos papír.
A könyv lapját, illetve hullámosságát azonosítja a szerző önmagával, állóhullámnak nevezi magát. Egy kimerevített szenvedélyes pillanat, a hullám a magasban mozdulatlanul. A nagy szenvedély kimerevítve. Hívjuk biológiának, vagy szerelemnek, vagy érzelemnek vagy másnak, ez az olvasó értelmezése.
A fizika világa még meghódítandó terület Sándornak. Remélem, a hódításod során még sok ilyen versedet olvashatjuk.
2013.12.03 07:36
Németh M. Károly:
A teremtéstörténetekben az idő nagyon mély lélegzetet vesz, szinte lemerül önön keletkezéséig, s mindazok, író, alkotó, a keltett időtlenségbe merülnek, megízlelve az örökkévalóság egy pillanatát. Olga Tokarczuk, de még inkább Tolkien, a monda, a népi hiedelem, a mítosz és a művészi eszközeikkel létrehozták Európa mitológiájának azt a részét, mely a modern időkben érték utol ezt a civilizációt. A kérdés az, hogy akkor a realizmus elérte fejlődésének csúcsát?
Az emberben óvhatatlanul felmerül a kérdés: számon lehet kérni másoktól azt, aminek megvalósítására mi magunk képtelenek vagyunk?
Másrészt pedig ne legyünk igazságtalanok a magyar kultúrmítoszhoz, meg kell említeni Hamvas Bélát, kinek szellemi, spirituális hagyatéka e téren messze nem alárendelt, s akkor mi magyarunk már nem is vagyunk pont annyira lemaradva, amint…
No, de térjünk rá magára a versre, amely kélt stílusban íródott, egy realista, és a másik:
’ha el is tűnt rostjai közül
a víz, a papír hullámos maradt.’
hol már változik a hangvétel, megjelennek a finom sejtetések, alig érzékelhető áttűnések, az elmerengést, képzeteket kiváltó líraiság. És egy újabb kérdés következik: meddig érdemes és lehet hozzárendelni e vershez, kérdezve ezt pontosan a realista stílus miatt? Ez akkor, ha a vers, kifejező ereje által, mint közvetítő működik két bizonyos fokon álló személy az alkotó és az olvasó között. Ez a versben benne van a teremtéstörténetek két legfontosabb eleme: a realizmus és az ebbe ágyazott transzcendencia és mágia. A hiedelem nincs jelen. Ezzel szemben ott a célszemély. Mert célszemélye is van, és ugyanakkor célszemélyek is - és ezért a vers túlzsúfolttá válik.
Van benne inkoherencia: maga a fürdőkád szenzuális tárgy. És a szenzualitás itt messze nem cél. Megjelenik az író és az asszony, ez szintén kérdést vet fel, amelyre az ember nem talál választ a versben: miért asszony, miért nem nő? Tehát a túlzott sűrítés és az inkoherenciák miatt devalválódik a hozzárendelés foka, nem tud elbájolni azon a szinten, mint egy teremtéstörténet, ha már Olga Tokarczukról, és teremtéstörténetről van szó. Legalábbis egy miniatűr teremtéstörténet, mert ennek megalkotására elegendő forma a vers, mint eszköz.
Aztán ott a záró szakasz, a katartikus első sorát követi az üzenet célzatú zárás. Meg lehetne fejteni, hisz nem arról van szó, miért nem lép, miért ugrik a veréb, és miért nem ugrik, csak szalad a fürj. Hanem arról, hogy a továbbgondolás már kényszerű, az ember ki van ragadva a már megvalósult időtlenségből:
’és ha el is tűnt rostjai közül
a víz, a papír hullámos maradt.
Állóhullámok vagyunk mi is’
A hullám a történés, az
az állóhullám az időtlenségbe vettetésünk szándéka.
A mitológia erről szól, a végzet és a mindenhatóság hatalmáról, hogy a történés letépje bilincseit, s a képzelet legalább az időtlenségbe vesse az embert, ha már mindenható nem lehet. A mesében az állatok emberi jelleggel ruházódnak fel, a mítoszban az ember nyer isteni erőt. Az élet pedig()? A kérdés tehát, a zárójel dacára: nyitott…
2013.12.03 14:56
BéTé: Közbevetőleg
Azt gondolom, valami ehhez hasonló kritikát kapnál Lacitól a kritikádra is Károly.Tanulságos. Se ez, se az, nem az igazi.
"Deák-Sárosi László - szerki -- meo |
Kedves Károly!
Ez a vers a jelentéskiüresítés mintapéldánya. Hogyan lehet egy oldalon keresztül írni, hogy ne jelentsen semmit. Biztosan nem véletlenül a vers címe egy kötőszó: "ahogy". Nem győz meg semmi a központozás elhagyását illetően, a sorok tördelésében nem érzek sem logikát, sem feszültséget, a sorok hosszában (szótagszámában), egyáltalán a szöveg ritmusában. Ilyen amorf verset nehéz lenne tervszerűen is előállítani, hacsak nem számítógépes véletlen-generátorral. De talán még azzal sem. Üdv, DSL."
2013.12.03 18:52
Németh M. Károly: Közbevetőleg-re
Az igazság az, hogy nem tetszenek a hangulati lírai versek. A te verseiddel ugyanígy vagyok, és szinte mindazokéval, akiknek írtál a dokkon hozzászólást. Számomra ez a típusú realista líra túl émelygős.
Lacival sokat beszélgettünk dolgokról, sok mindenben egyet értettünk, de Tolkien esetében nem, pedig részleteiben tetszenek írásai.
Olvastam részleteket Olga könyvéből, azok is tetszettek. Nincs problémám a mitológiával.
Nekem a valósággal vannak problémáim. Amelyre hatni szeretnék, azért hogy legyek, én lehessek, és ehhez keresem kifejezési eszközeimet továbbra is. Hogy ne legyek például a konzum terror alárendeltje. Ne legyek hangulatilag manipulálható, hogy meg tudjam őrizni érzékenységemet.
Egy kérdést szeretnék feltenni neked: mi lenne az az igazi, amit általános érvényűnek tartasz? Te is önmagad szeretnél lenni, Sándor is. De nekem nem jön be a realista hangulati líra, mert megtépázott a valóság. Néha kell a lírai ellágyulás. De ne legyen sok, és különösen ne legyen drog. Nem jövök ki a drogköltészettel.
Nekem nem jön be ez a lírai realizmus, mint kifejezési eszköz. És ezt nem kellett volna megmondanom a legelején. Mert az általad kritikának minősített néhány bejegyzésben ez kimondatlanul ott áll.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
