Az hagyján, hogy rég volt már, mikor utoljára itt, meg hogy egyáltalán: napló - jóformán magam is kicserélődtem, részint, a személyiségem meghatározó részei tisztultak le, vagy alakultak át az elmúlt évben, és van még hova fejlődni, bár egy kisebb számvetést mindenesetre bátorkodhatom tartani, most, hogy szusszanásnyi időm engedi. Nagyon fontos és szükséges lépés volt az életemben hogy szakemberhez fordultam, noha úgy találom, utólag, inkább csak megerősített, és leginkább: segített meghúzni a kontrasztokat, de mindenképp létező gyakorlatoknak adott struktúrát, általam is megtett megállapításokat karikázott be, nem volt döntő szerepe, ilyen értelemben. Legesleginkább talán a felismerésben, hogy a tudattalan értékreflexet, ami bennem él a szellemi műveltség kapcsán- kifelé, befelé egyaránt és ambivalenciát szülve - értelmezzem, elfogadjam, és éljek vele, így felszámolván a disszonancia destrukció néven csúfolt jelenséget, letettem egy emelt szintű történelemérettségit, és felvételiztem, és felvettek, és dolgoztam, heti 40-et, hogy megéljek, rongy voltam, mire meglett, de 34 kredit, nappalin 4es feletti átlaggal, mind a 11 kurzust teljesítve, a dolgozatok többségét nem is akármilyen értékeléssel visszakapva, most azt hiszem megveregetem a vállam, de azonnal tudatosítom magamban, hogy elértem a határaimat, és vissza lehet egy kicsit venni a gázból, mert ez így nem egészséges. Mindig nagy slunggal megyek előre , ez egy tudattalan stratégia, amint azt sikerült megfejtenem, igen hasznos is tud lenni, bár sokáig nettó blődségnek gondoltam, mindenképp megállapítandó, hogy végtére is így lehet nagyokat fejlődni, kitolva a határokat, ismerve a lehetőségek jó részét ezáltal, és biztosabban haladni később visszavett gázzal. Egyszer régen még meglepően fiatalon és teljesen indokolatlanul kaptam egy tanulmánykötetet, amiben híres hadvezérek és tábornokok stratégiáinak elemzése szerepelt, de sajnos nem akadok most nyomára, pedig szívesen újraolvasnám, akkoriban nem igazán érdekelt, de érdekesnek találtam egy rák napjeggyel, skorpió aszcendenssel rendelkező egyén taktikájának leírását, mert magamra ismertem benne, bár fogalmam sem volt ezekről a dolgokról. Szóval újult erővel várom a folytatást és mégiscsak megpróbálok hinni az életben, és egészen jól is megy egyenlőre, bár mindig is lesznek mély pontok, viszont immár nem csak a túlélés az egyedüli cél, szinkron jelenségek tükrében olybá fest, valós, igaz cél van, de legalábbis a gondolati tevékenység sokkal fegyelmezettebb, nem könnyű de végülis szükséget nem szenvedek és elmondhatom, hogy immár nem csak sodródom az árral, de felnőttem és építkezem. Ami a lelki életemet illeti, még mindig szomjas vadlovak vágtája a patakhoz, de azért van benne méltóság, ahogy mindig is, és rengeteg tapasztalás, felismerés (hovatovább még rocksztárok is, lapáton). Ami fontos, hogy úgy érzem közelebb kerültem istenhez, bár nem szeretem ezt a devalválódott fogalmat, meg egyáltalán a fölösleges fecsegést, ami mögött sunyiság kandikál mert a leghatározottabban egyet kell értenem Pessoaval, aki szerint ha isten úgy akarná, higgyek benne, azt mondaná itt vagyok, aztán hozzáteszem még, hogy abban hiszek, amiben isten hisz, az emberben, magamban, az életben, a nyers természetben, isten gondolatában, egy semmiségben, hogy amitől félek, azt még nem ismerem, de szeretni akarom, ezért az irracionális nyitott megértésére törekszem így teremtve meg a magam istenét, aki igen jó hozzám, mert nem engedi meg, hogy mögé bújjak és fel is pofoz amikor tudatlan és önsajnálkozó vagyok. Talán írhatnék igazán egy lányregényt is, annyi szürreális, tragikomikus élményem volt emberi kapcsolatok terén az elmúlt időszakban, sírhatnék is, de erre már tényleg nem érek rá.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
