NAPLÓK: Számomra elviselhetetlen Legutóbbi olvasó: 2026-06-13 07:02 Összes olvasás: 24817| 15. | [tulajdonos]: másik | 2007-10-26 16:45 | G. az ablak előtt állt – háttal a könyvtárszobának – és az utcát nézte. Kint még sötét volt, az éjszakának az a szaka, amely közvetlenül megelőzi a hajnalt, amikor a legsűrűbb odakinn a sötétség. G. arra gondolt, hogy nemsokára elhagyja ezt a helyet, ahol eddigi életéhez képest elég sok időt töltött. Tudta, hogy kint, a külvilágban, a sötétség erői az utolsó, végső összecsapásra készülnek. G. bízott benne, hogy állni fogja a sarat, ahogy az apja is mindig állta, mindig, minden körülmények között. Aki, miután elárulta neki születése titkát, eltávozott ebből a világból. De előbb még elmondta, hogy az olyanok, mint ők, nem testtől,
hanem szellemtől születnek, és semmi nem árthat nekik, ami mulandó.
G. levette a füléről a fejhallgatót, és hallotta, ahogy az énekes még egyszer elénekli rekedt hangon : „Minden rendbe jön, szerelmem!” Kinézett az ablakon, és látta, hogy keleten, éppen ott, ahol a legmélyebb a sötétség, lassan meghasad a fekete fátyol, a maya fátyla. G. megfontolt mozdulatokkal cigarettára gyújtott, és – miután mélyen leszívta a füstöt, az ég felé fújta azt. Közben arra gondolt, hogy akkor jár legközelebb az igazsághoz, ha – a legvégső következtetéstől sem riadva vissza – azt mondja, hogy egy világ vége soha nem volt, és soha
nem is lesz más, mint egy illúzió vége.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
