Fenyvesek leheletére támaszkodva ébred a nap, riasztva vad madárszemeket, kik halott Anyámtól hoznak szájukban meleget. Hajnal van. Fűszálak könnyeznek, Tücsök seregek jönnek arcukon örök mosollyal, piros hegedűkkel. A délibáb megtorpan, porig zuhan. Széttörik a csönd. Üressé fagyott koldusok: a varja támaszkodnak, földig rogyó halott szivárványnak s károgják a napot, az új napot Az utak mellé szomorodott pipacsok későn kelnek, karcsú combjaikat meztelen csigák másszák. Fekete pipacsok magukba szívják az utak porát, a kamionok izzadságszagát. Az erdők szélén farkasok. Ajkukat dal már el nem hagyja csak a kibuggyanó-vér, az ellopott tyúkért. Kérdőjel mezőkön támolygunk egy Walt Diesney országban a mikro chipek világában, arcunkra fagyott alázatos mosollyal, mint a kacagó gerlék a XX. század neonkalitkáiban.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
