NAPLÓK: Nelli Legutóbbi olvasó: 2026-10-30 02:51 Összes olvasás: 8865| 27. | [tulajdonos]: kituja1. | 2018-05-27 13:20 | Han szeplős arca megrándult, amikor az érkező sirokkó, a meleg, párás szél
megcsiklandozta, és megborzolta Ulla kese haját is, líra és édeskés metafora illatot hozva
magával. Han napellenzőként használta a kezét, és felbámult az égen köröző egyetlen
sirályra, majd a távoli horizontot szemlélte. A víz halványkék tükörként csillant meg a
napfénypillék rajzása miatt.
– Nem is rossz hely, ugye? – emelte őzike tekintetét rá Ulla, aki zsebre tett kézzel
ácsorgott, keskeny ujjaival kikutatva a mélyedésben lévő, utolsó szem, mentolos cukorkáját.
– Majd elválik -– morogta Han válaszul, és mivel első döbbenete múlni kezdett, ekkor nézett
alaposabban körül. Az elszeparált kikötő, szürke betonfalait modern festményekkel és
portrékkal díszítették. Némelyik kép csálén állt, mert a kétoldalú ragasztót megette a fene, kikezdte az időjárás.
Han tudta, hogy nemsokára munkába kell majd állniuk, a drágaköveket a csontra vetkőzöttek kézzel bányászták, amennyiben szerencsével jártak, odatűzhették verseik mellé. Neki már köptek a helyről, megsúgták, hogy a kalózhajó sajnos sosem érkezik meg a rakományért. Az itt rekedtek viszont ingyen lakhattak a kikötő barlangjaiban, napló szobáikba üríthették lelki szennyesüket, üzenőfal teraszaikon verseiket szellőztették, öntözgették, ha lejárt a munkaidejük.
– Produkcióóóó! – ugrott ekkor elő a kopár fa mögül a bohócnak öltözött egyén, Hant
azonnal kizökkentve a gondolataiból. A bohóc két fényes, piros almával zsonglőrködött,
sárga, rongyos jelmeze napszítta és viseltes volt, narancsszín krumpliorrán apró lyuk
tátongott. Amint közeledett feléjük, Ulla hátra lépett bizalmatlanul, míg Han férfiasan kihúzta magát, megmutatva a bohócnak nem fél, és ha kell, megvédi Ullát is.
– Mit akarsz? – vetette neki oda foghegyről.
– Az igazgató vagyok – vigyorogta a bohóc. – Gyertek velem, megmutatom a szobáitokat!
– Itt valami tévedés lesz! – kiáltott közbe Ulla. – Mi csak verseket hoztuk, de nem
maradunk sokáig. Megbeszélésünk lesz kettőkor.
Han dünnyögött valamit, majd belekarolt Ullába.
– Menjünk drágám, ilyen szívélyes invitálásnak nem mondhatunk ellent.
– De hát, mi nem. Na, de minek, és különben is, és...
Han gyorsan megcsókolta Ullát, hogy belé fojtsa a szót. Tulajdonképpen már jó ideje
kívánta. Mi az, hogy jó ideje, amióta csak először megpillantotta. Különben sem akarta, hogy Ulla mindent elrontson! | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
