NAPLÓK: Nagy Zoárd mesél Legutóbbi olvasó: 2026-10-30 02:55 Összes olvasás: 8808| 31. | [tulajdonos]: Fekete Kandúr látogatása | 2019-03-05 12:18 | Fekete Kandúr látogatása
Rég jártam itt, nagyon régen. Vajon hogy boldogul nélkülem az Egércsalád?
Éjszaka van, nem a legalkalmasabb időpont egy ilyen váratlan vizithez, de reménykedem, rám ismernek, és örülnek majd nekem.
Az emeleti szobákhoz vezető lépcsőfokok pont ugyanúgy és ugyanott reccsennek, ahol tizenévvel ezelőtt. Semmi sem változott!
De nem, nem is itt kéne kezdenem, hanem a kertben, a labdák és műanyag kertiszerszámok birodalmában. Csak szépen, fokozatosan!
Ahogy kilépek a teraszra, a téli felhőkön átszüremlő holdfényben látom, hogy a fűszálak katonás egyenességgel meredeznek, és nem kukucskál ki kistalicska az árnyliliomok közül. Sehol egy felásott hangyaboly, sehol egy kitaposott palánta, nincsenek a tűzrakóhely kellős közepére átültetett tulipánok. A kerítést helyettesítő tuják hatalmasra nőttek, sötét árnyékuk rám zuhan, és szinte látom, amint a tetejük a végtelenben összeér, így borítva fekete búrát a kertre. El innen! Vissza a házba!
Ahogy visszalépek az étkezőbe, meghallom egy nyúl motozását. Csak nem? Lehetséges lenne? Marcika még élne? Kizárt! Ahogy gyújtom a villanyt, látom, ez már egy másik nyuszi, egy kajlafülű jószág, riadtan kukucskál rám az asztal alól. De legalább van! Végre az élet egy halvány jele. Derűsebben vágok neki ismét a lépcsőnek.
A szülők szobája felől egymásba fonódó szuszogás és horkolás zaja hallik, Egérmama és Egérpapa kétségtelenül alszanak. Az éjjeli szekrényen szemüveg, lázmérő és gyógyszeres fiolák. Régen még könyvekkel volt csak tele. Gondolkodom, hogy felkeltsem őket, de nem merem. Mert mi van, ha már nem is emlékeznek rám? Vagy emlékeznek, de holnap fontos tárgyalás vár rájuk, és pont az a félórányi pluszalvás fog hiányozni nekik ahhoz, hogy sikeresek legyenek? Behúzom csendben magam mögött az ajtót, és benyitok Egérkislányhoz.
A szoba szinte üres. Megvan még az ágy, és a szekrények, de az íróasztal eltűnt, és eltűntek a polcokról a könyvek, és az ágyról a számtalan plüssfigura. Pöttyös Panna is Váratlanul elutazott. Az egyik szekrény mélyéről hallom, ahogy a kicsi pónik éjsötét karámjukban dobrokolnak. Hideg a szoba. Huszonkét fokos hideg.
Átmegyek Egérfiúhoz. Óvatosan rakom a lábaimat, mert azelőtt itt lépni sem lehetett anélkül, hogy a macska ne ütközzön valami széthajigált autóba, vagy katonába. Ide besüt a hold, és szomorúan látom, a szőnyegen a mintázaton kívül semmi. Fülelek! Irkalapok suhogását, ceruzahegyező percegését vélem hallani, de aztán rájövök, csak a novemberi szél zörgeti az utcai fák néhány makacs levelét. A legók, amikből hajdan büszke várak, legyőzhetetlen sárkányok, világhódító csillaghajók épültek, most egymásra hányva egy vödör mélyére merültek, ki állít még ezekből katedrálist? A Rizikó ágyúi hallgatagon várják a kezelők visszatértét, a gyalogosok és a lovasok más hadszínterekre vonultak, idegen helyeken vívják harcaikat. A Bolondos labirintus lapjai is reménykednek, hogy valaki megfelelő sorrendbe teszi őket, mert jelenleg nem vezetnek sehová, és talán már nem is fognak soha.
A csend és a rend kézen fogva menetelnek az üresség felé.
Nincs már semmi keresnivalóm ebben a házban…
Legalább is most…még…
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
