NAPLÓK: Magam Legutóbbi olvasó: 2026-10-29 02:47 Összes olvasás: 13336| 5. | [tulajdonos]: folyt.köv. | 2008-03-29 13:19 | Az előbb csak kipróbáltam, emlékszem-e a közel 5 évvel ezelőtti jelszóra: legnagyobb meglepetésemre másodikra eltaláltam.
A héten jutott eszembe ez az elkezdett napló, és kedvet kaptam, hogy folytassam. Hiába, az íráskényszer nagy úr.
Mostanában - fél éve - megfordult a világom, és minden gond-baj-nehézség ellenére valami egészen különös, lebegő állapotban élem napjaimat. Ami régen fájt, persze most is fáj, tetézve a közeledő 50. év abszurditásával. De talán nemcsak magamnak szólok mostantól... Még az is lehet, hogy az íráskényszer névvel is vállalandó-vállalható-vállalni való eredményt szül. No nem keresek költői-írói babérokat, nem kell megijedni! De naplót írni eleinte valakinek, aztán majd vele együtt: nem is rossz. Már próbálkozom is vele, egyelőre csak a számítógépemen, bár már készülök bemutatni családi körben.
A környezetem csöndes elnézéssel figyel, elviselnek, de igazán nem értenek. Pedig velem olyan csoda történt, amire nem számítottam: lett VALAKI, aki kitölti a gondolataimat, az összes lehetséges szabadidőmet, és a feltétel és szorongások nélküli szeretet olyan áradását indította el bennem, amiről, bevallom, nem is tudtam, hogy létezik. Lehet, hogy ezért szégyellnem kellene magam, de ezt, így nem éltem át se szerelemben, se anyaságban.
Gondolom, ha ezt a szöveget kívülállóként látnám, csöndes mosollyal megállapítanám, hogy na tessék, szegény azt hiszi, hogy a világon elsőként felfedezte a szerelmet. De velem sokkal egyszerűbb dolog történt, csupáncsak unokám született. | |
| 4. | [tulajdonos]: relatív | 2008-03-29 12:58 | | Megfordult a világ! | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 3. | tommy: ? | 2003-11-24 22:53 | | merre jársz? folytasd kérlek! - persze, ha az életed kezd rendbe jönni, akkor inkább élj, és hagyd a fenébe a naplót! | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 2. | animus: visszhang | 2003-10-13 18:11 | | Írj csak. Fontos kiadni magunkból ami bent kárt okozna, és itt is lehet normális olvasóra találni. Az égetés jogos. Nem mindegyikünk Kafka, és még ő sem akarta, hogy olvassák a beleegyezése nélkül. Az alagút nem az igazi. Élő hallgatóság kell. Csak írj. | |
| 1. | [tulajdonos]: naplóégetés | 2003-10-07 17:01 | Vicces. Épp egy hónapja égettem el a naplóimat. Két teli füzet:1971-ben kezdtem, 12 évesen. Persze mostanában már nem írtam, az utolsó folyamatos bejegyzések 1980-ból származtak. Aztán anya voltam, alkoholizáló férj mellett családfenntartó, később szülőkhöz gyerekkel visszasomfordáló elvált nő. Kinek volt kedve-ideje naplót írni? Meg aztán nem is foglalkoztattak az "élet nagy kérdései", dolgoztam, és az óvodában-iskolában igyekeztünk megfelelni.
Az égetés hirtelen ötlet volt, egy hétköznap éjszaka, amikor nem tudtam elaludni. Végigolvastam, aztán elégettem mindent. Persze, voltak előzményei: tíz éve, apám halálakor minden régi papírja előkerült, a naplói is. Váratlanul halt meg, különben biztos gondoskodott volna róla, hogy ne olvashassuk. Vagy mégse? Ő tudott az én naplómról, és mindig mondta, hogy el kell tenni, meg kell őrizni. Szóval amikor már volt rá erőm, elővettem a dobozait: mindenféle feljegyzés, érdekes, érdektelen - olvasgattam. Aamikor kezembe akadt egy szerelmes levél, amit a születésem napján írt a szeretőjének: félretettem az egészet. Azóta sem nyúltam hozzá. De az én lelkemben ne turkáljon se a gyerekem, se más, amikor már nem akadályozhatom meg.
Régen gyújtottam tábortüzet, nem gondoltam volna, hogy ekkora füsttel jár a papírégetés. Amikor már ijesztő füst gomolygott a konyhaablakon kifelé, bezártam az ablakot. Akkor meg azért ijedtem meg, hogy a fölöttem lakó esetleg kihívja a tűzoltókat, ha beszivárog hozzá a füst a szellőzőn. Úgyhogy szorongásba fulladt ez a jó kis drámai jelenet.
Az a legrosszabb benne, hogy nem volt kinek elmesélni. Ahogy tegnap se tudtam kivel megosztani a kínt, hogy a gyerek már megint abbahagy egy iskolát( immár a másodikat, és nem egészen egy hónap után), megint kezdi szőni valószinűtlen álmait, és megint ugyanott vagyunk, mint 2 éve, amikor leérettségizett.
Pocsék dolog a magány. Szeretnék sikítani. Mint középiskolás korunkban, amikor az alagútba jártunk kiordítani a lelkünkből a feszültséget. Mostanában jöttem rá, hogy az ötlet nem saját volt: a Kabaréból loptuk, Lisa Minellitől.
Ennek a naplónak az az előnye, hogy illetéktelenek nem találják meg. Hátránya, hogy bárki elolvashatja, és az olvasót nem fogják szórakoztatni sirámaim és önsajnálatom. Hát akkor tudjátok mit: ha zavar, ne olvassátok, hagy írjam nyugodtan. Magamnak szól. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
