NAPLÓK: Kávé, tejszín nélkül Legutóbbi olvasó: 2026-10-30 04:15 Összes olvasás: 40006| 1. | [tulajdonos]: 1 | 2011-05-20 13:14 | Második kávé a Dózsa György út, Thököly sarkon, most jövök az üzemorvostól. Barátságos, idősödő férfi, ápolt, rövid szakállal. El kellett jönnöm hozzá, tegnap óta megint ....-val kezelnek, a főnököm először tőle akarja hallani: indokolt a betegállomány. A doktor végignézett rajtam,
- Milyen a közérzete? - kérdezte.
- Hát, nem túl rózsás, - feleltem - és azt hiszem, kötőhártya-gyulladásom is van.
- Igen, látszik a szemén.
Felsorolt még vagy három vizsgálatot, ami ránézésből indokolt volna. Végül is szép, paplanos ágyat, jó ételeket, népes családot nem írhat fel a körzeti orvos, rendes fizetést sem, valódi megoldás itt nincs, én is tudom, és az asszisztensnő kipirosodott, jóindulatú arcán láttam: tudja ő is. Most tehát betegállomány, még kevesebb pénz, egy-két hét szabadság, fűszerezve enyhe szorongással, vajon meddig tűrik a cégnél a nyavalyáimat. Ha kirúgnak végem. Viszont lesz időm írni. A kávé jó, karcos, tágas a helyiség, kissé áttetszővé teszik a délelőtti fények. Faasztalok és üveghamutálak dominálják a kép alsó harmadát, összesen négy vendég, szőkésbarna hajú pultoslány, a szépsége nem feltűnő, készséges, gőg nélküli, majdnem különleges. Szemei kéken világítanak a jövőbe, lesz gyereke, férje, konokul, örökké talpraesett lesz, lehet itt demokrácia, diktatúra, mindegy. Dolgozni fog, és úgy lesz anya, ahogy a nap süt. Valami önzetlen elégedettség tölt el, amikor ránézek, szeretem a vonalakat az orra alatt, az állán, a szája körül, amelyek akkor nyerik el valódi értelmüket, ha elmosolyodik. Ötven forint jattot adok neki, az ma már (szinte) semmi. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
