NAPLÓK: Kisprózák Legutóbbi olvasó: 2026-06-11 10:26 Összes olvasás: 1717| 3. | [tulajdonos]: Hajszárító a kézben | 2019-07-19 12:17 | Aztán bevallotta.
Illetve elfogadott mindent, aláírt bármit.
Az isten háta mögötti téliesített hétvégi ház remek ötletnek látszott. Ellátva mindazzal, ami egy víkendhez vagy beszervezéshez szükséges. Az operatív részleg érthetetlen módon csak most vetette be először. Azért egy tapasztaltabb kollégával kipróbáltatták.
Ifjú feleségével Igaz százados egy görbe hétvége keretében mindennek utánanézett. Teli hűtő, márkás piák, üdítők, kényelmes ágy. Ami meglepte mindkettejüket, az a nagyméretű kád, furcsa, de igen kellemes. Kibújtak belügyi bőrükből, Gyerekként paskoltak a habos vízben.
- A hajamat ne, kérlek!
- Bújj le, mint én! - máris a víz alól bugyborékolt, eregetett illetlen hangokat. - Mit félsz, van szuper szárító.
Nagy levegő, a hosszú, szőke haj szétterült a habon, a nő orrbefogva lemerült, a férfi is nyomta lefele. Nem engedte föl, csak egy hatalmas bugyborék után.
- Állat vagy! - vetette föl vad nőstényfejét lihegve.
- Ugyan már, ne vedd komolyan! Mivel tudlak kiengesztelni?
- Szárítsd meg, ha már összevizeztél! Majd még megkapod a magadét!
A férfi röhögött, meztelenül kisietett a koktélokért. Ittak, a nő levette turbánját, a hajszárítót kezébe nyomta.
- Ha akarsz valamit, csak száraz hajjal vagyok hajlandó...
- Csontszáraz leszel, tutira. Szeretem, ha lihegsz.
A szárítón három fokozat, óriási fűtőerővel. A férfi élvezettel fújta a szőke hullámokat, mint egy zenész, finom kézzel játszott hangszerén. Az eszköz felforrósodott, a nő visszakérte.
- Most én szárítalak téged.
- Viccelsz? Ilyen rövid hajat? Már majdnem száraz.
- Akarom!
A férfi hagyja, szinte élvezi. A nő kezében egyre forróbb a gép, nem kapcsol ki a hőfék, hirtelen a fülhöz nyomja.
- Mit csinálsz, őrült?!
- Mondtam, hogy megkapod...
Ölelkeznek, a birtoklás, a legyőzés különös szeretetével.
- No, elmenjünk végleg, és itt hagyjunk a fűtőtesthez láncolva? Mi lesz a kislányoddal, egyedül neveled, nemde? Felkapcsoljuk a fűtést is, hagy élvezd. De tudod, mit? A fürdőkádba...
A főhadnagyra hagyta, kimenet, megnyitotta a kádcsapot. A hajszárítóval tért vissza.
- Tudod mi ez, te szemét? Ne nyöszörögj!
- Hajszárító...
- Mit csinálok vele? Tudod?
- Tudom. Víz, kád, hajszárító, a szívem...
- Ugyan már, nem vagyunk mi olyanok... Bedugom ide, járatom egy kicsit, csak melegszik, de jó, épp elér a füléig...
Az egyenruhás büszkén vonult az asztalig. A központból jött jólfésült elvtárs férfiasan kezet fogott vele.
- Igaz százados dicséretet kap a beszervezési feladat megoldásáért. | |
| 2. | [tulajdonos]: Grund és spicc | 2019-07-18 22:17 | Amikor már kevés volt a Kende utca és a Budafoki út közötti grund, fejükben felragyogott a spicc. Bizonyára a tiltás fokozta a Lágymányosi-öböl és a Duna közti földnyelv értékét, meg a déli vasúti Összekötő hídfőnél posztoló fegyveres őr.
Véget ért a focizós őrület, valamiért nem vették be a csapatba. Indok nem akadt, de teljes lett a két csapat, nem fért be. Talán lerúgott valakit, aki a Blankért volt oda, de neki a Muhits tetszett. Másodiktól ötödikig igen sok verekedésbe és ügyeskedésbe került elismertetni utóbbi mindenek felettiségét.
Vége a grundnak, de fölváltotta a horgászás nagy kalandja, és azt mindenki tudta az utcából, hogy a Gellért kifolyó nem rossz, de a spiccnél pontyot és harcsát is lehet fogni.
A szülők a nemrég kikövezett rakpartra - nagyobb kíséretében, már elengedték fiukat, de se a Gellértig, se a Déli hídig, nincs az az isten, akivel!
Ezért az Újhelyi bátyját hazudták, pedig az már katona volt. Karcsit szülei kettesben Gáborral, valami iskolai összezördülés miatt különben sem hagynák pecázni.
A cájg nevetséges: 15-ös damil, bambusz bot ócska racsnival; bárha lehetne egy kis Michelem, egy igazi peremfutós orsóm!
A hídfőnél setétlő szürke fakabátban a fegyveres a vasútra figyelt, nem holmi tíz év körüli kölkökre, akik a partizánfilmnézők felajzottságával lopakodtak.
- Megmondod apámnak, szétváglak!
- Hülye állat, mit képzelsz?!
- Mondtad a házból valakinek?
- Nem ettem meszet.
- A Muhits a legszebb.
- A Blank Júdó!
- Görbe a lába.
- Kapa a foga.
- Maradjunk a halaknál! - ezt a csenevészebb mondta, Gábor, aki gyakorlottabb horgász volt, és a vakszerencsét tudással foltozgatta. A kártyában is folyvást ő nyert, mert csalt. Ezért sem kedvelte Karcsi.
Túlértek a veszélyzónán, egy irdatlan hosszú tehervonat rettentő zajába belekiálthatták a legszebb emberi lény nevét, ami úgy hangzott ÁGI, ami úgy hangzott JÚDÓ, de beleveszett a zakatoló időbe.
A Duna felőli oldalon meglátták sóvárgásuk tárgyát, a parthoz rögzített halászhajót.
- Ebben lakni is lehet!
- Ba'meg tatám, nekem ilyenem lesz. - álmodozott Karcsi. - Csak leengedem a hálót, felcsörlőzöm, tele hallal, eladom, Hawaii.
- Kezed a bilibe ér, fölébredsz. Ezzel fogjál!
A Muhits Ági-s egy pillantással fölmérte a négyszögletes száradt háló és a göcsörtös bot különbségét.
- De mi a Lágyi-tón is horgászhatunk - nézett tovább Gábor.
Az öböl felé eső rész nagy jövő előtt állt - pár éve. Egy déli Római-partot terveztek belőle a nagyokosok, akik azt hitték, ötletükkel kifogták az aranyhalat, hétvégi üdülőcskéket adtak bérbe, a taxisoknak a legnagyobb területűt, de a földnyúlvány híd felőli részét nem lehetett megtisztítani a cementművektől, meg valami hatalmas sóderlerakattól.
- Jó hely lehet a kertvendéglő, Aranyhal! Hűha!
- Frankó a taxisok telepe!
- Na hallod, ide hozzák a bigéket. Ez egy erkölcsi fertő, mondják mutterék, a bátyám mást mond.
- Az öbölben bazi roncsok vannak, még a háborúból. Bombák meg tuti. Azért én már úsztam benne.
- A mi házunk mellett mindent széttrafáltak. Ötemeleteseket. Azok helyén lett a grund.
- Nekem a nagyapám odaveszett. De a Budafoki út felől. A pékséggel átlósan.
- Én csak a Kendéről tudok. A 14-gyel szemben, a 8 és a 12 között sincs ház. Foghíj.
- Itt a víz alatt tele rommal.. .
- Be mersz jönni a vízbe?
- Nem is tudsz úszni. Én a Kaffka uszodájában tanultam ovisként.
- Nekem nem kellett oviba járnom. Ez veszélyes hely, ehhez kevés az úsznitudás.
- Horgászni jöttünk, azt mondtad.
- A spiccre.
- Akkor gyerünk a legvégibe.
A kis félsziget kövecses füvét egy embernyi ereszkedő zárta, dobálni való kavicsokkal.
- Kaptunk IKKA-csomagot. Adtam a Blanknak csokit.
- Mi cigit küldtünk a nagybátyámnak Párizsba. Ki dob jobban?
- Tizet kacsázok!
- Tizenötöt!
Egy-egy azonnal a mélybe fúrta magát, de aztán hat:hat.
- Láttad a Robin Hoodot?
- Csak olvastam.
- Az Ivanhoe-t?
- Ismerem. Gyilokjáró.
- Cél az a farönk!
Záporoznak a kavicsok az uszadékfára. Eldönthetetlen, ki nyert.
Marad a horgászás. A szerelés Gáboré, ő kezd. Mocskos kenyérgalacsin, büdös snecifogás. Az ezüstpikkelyes vergődik egy ideig.
- Csak ekkora? - fitymálja Karcsi.
- Örülnél te ekkorának! Legalább görbe lába nincsen.
- Kapafoga sincsen!
- Ne izélj már, nem cápa! - ebben jólesően megállapodnak. Visszadobják.
- Te, mi lehetnénk barátok... - kockáztatja meg Karcsi.
- Ez az. Hagyjuk a csajokat.
Karcsi csak erre várt, a nagy kőről belelökte Gábort. Az eldőlt akár egy rakás.
- Hülye! - vergődött, - tényleg nem tudsz úszni - ugrott utána Karcsi, és próbálta a földnyelv víz alatti meghosszabbodása felé cibálni. - Ha ez megfullad, mi lesz?
Jóval az öbölkaréj alatt másztak ki, már majdnem a gabonasilónál. Irdatlanul ziháltak, Gábor fogai úgy kocódtak, alig jött ki hang a torkán:
- A Mu-muhits azt mondta, jó vagy nála. Csa-csak görbe a lába.
- Görbe, görbe, de legalább tud úszni.
Nekivetkeztek a szárítkozásnak. Az újabb tehervonat hangjából már alig hallottak valamit, nem lenne nehéz túlkiabálni. Hallgattak. | |
| 1. | [tulajdonos]: Iszony | 2019-07-17 22:55 | Talán nem is furcsállta, de az öregek egymás haját vágták, míg neki fodrászhoz kellett mennie.
A nagyszülei nem is meséltek. Mintha félősek lettek volna, meg aztán a mesékben annyi iszonyúság van. Vegyük például a németeket. Grimméket. De az oroszok se jobbak. És a magyar népmesék? Erős átdolgozások.
Első külföldi utazásukon, Varsóban, amikor mozgólépcsővel találkoztak, szegénykéim csak ott toporogtak, aztán még a tömött áruházból is kiszédelegtek. Tömeg-, lépcső- és tériszony. Olyan rosszul voltak, hogy a lengyel barátokkal őt sem engedték el Oswiecint meglátogatni. Jó-jó, tízéves, de nem beszari gyerek, a mozgólépcsőt is kifejezetten élvezte.
Ezek szerint családi hagyomány az iszony, ami ki tudja, milyen formában jelenhet meg, de amit le kell küzdeni.
Félelmei voltak, de azok olyan gyerekes valamik. Csak az ismeretlentől félünk és nem a dolgoktól, csupán a róluk alkotott képzeteink rémísztőek. Nagyszülei már rég nem éltek.
Sokat tanult, készakarva treníroztatta magát a világhoz, hogy a természettudósok edzettségével, ugyanakkor örökös kíváncsiságával hozzászokjon a köznapi ember számára alig kibírhatóhoz. Kezdte a csúszómászókkal, a vízi szörnyekkel, folytatta a rovarokkal, amelyeket nagyítóval nézegetett, majd jöttek a pókok. Az emberig nem jutott.
Aztán a villamoson három fiatalt látott, akik kezüket bőven benyálazták, aztán úgy, tocsogós nyállal csapták a másik arcára, majd a negyedik, addig hátul rejtett jobbjával jókora hajgombócot vett elő, és azzal kezdtek labdázni. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
