NAPLÓK: Doctor Gray Legutóbbi olvasó: 2026-10-30 04:07 Összes olvasás: 33884| 7. | [tulajdonos]: Pszicho | 2004-02-04 17:49 |
Az elmúlt hetekben átrágtam magam néhány pszichológiával foglalkozó könyvön, egyelőre csak a populáris vonalat vettem kezembe, Jungot, Freudot, Bernét, Frommot és Hellert. Olvasáskor átéltem a leírt kórismét, felfedeztem magamban a depresszióst, a skizót, a hazudóst, a gyávát, a gyengét, a beteget. Valójában ugyanaz történt, mint amikor még a kórházban dolgoztam, ahol a műtétek és kötözések után tüdőrákom, májzsugorom, embóliám, de legalább egy kis vakbelem volt. Lassan elhiszem, hogy egy terapeuta képes lehet gyógyítani (feltéve, hogy a páciens meg akar gyógyulni).
Érdekesek a pszichével foglalkozó gyógyítókról és módszereikről kialakult sztereotípiák. Az ágyon fekvő, homályos tekintetű páciens, a háttérben üldögélő, unatkozó orvossal, vagy mondjuk Woody Allen, aki filmről-filmre kezelteti ki fóbiáit, vagy csak egy mondat: 15 ezer dolláromba került, hogy megtudjam, nem szeretem az apámat. A kialakított kép szerint a terapeuta mágus, kábé annyira, mint Laci bácsi, a volt főnököm, a replantáló sebész, aki a helyükről levált végtagokat illesztette vissza úgy, hogy megint működjenek. Ha Laci bácsi elé járult (vagy csak úgy odatettek) egy embert három darabban, akkor azt pár óra alatt eggyé-legózta, aztán a viszonlátás, és rohant teniszezni.
Ezt az eredményt várják a pszichológustól, pszichiátertől is. Kérem, valami itt benn valami nem fasza, tessék megheftölni jelzi a beteg, s hátradől, Na, most eltapsolok egy opelnyi pénzt, de legalább rendesen meg tudom csinálni, akár ötször egymás után az asszony, szóval kezdje doktorom, hétre haza akarok érni. A lélekbúvár ezzel szemben kérdez, rávezet, és utat mutat, amin aztán a beteg vagy végig megy, vagy nem. A két gyógyulási módszer közötti különbség szembeötlő, míg Laci bá szab-varr, a terapeuta irányít. Az előző esetben a beteg kvázi-passzív, az utóbbiban csak akkor lesz tünetmentes, ha aktív. Erre a kijelentésre persze Bobó felhúzná a szemöldökét, és felhívná a figyelmemet a francia csávóra, aki a vendéglóbon (Földkörüli vitorlás verseny) a tükör előtt varrta vissza a nyelvét, miközben rádión közölték vele a teendőket, tehát aktív a fickó, annyi szent. Bobót ekkor megkérném, hogy inkább menjen le sörért vagy küldjön még Oravecz idézeteket.
Szóval, azt hiszem, hogy egyedül is el lehet jutni az egészséges állapotba. Hogy miért nem választja az öngyógyítást a beteg? Talán kényelemből, talán félelemből? Önmagunk (első sorban lelki világunk) vizsgálatáról a következőket írja Berne (addig megyek, megkeresem Bobó, azt hiszem duzzog az előbbiek miatt):
Amint a pszichoanalízis megjelent a színen, sok olyan értékes dolgot háttérbe szorított melyet korábban már tudtunk. Az introspekció, a tudatos önvizsgálat évszázados hagyományát a szabad asszociáció váltotta fel. A szabad asszociáció az elme tartalmaival foglalkozott és a pszichoanalitikusra bízta, hogy ebből találja ki, hogyan is működik az emberi lélek. Ezt pedig csak olyankor lehetett kitalálni, amikor a lélek éppen nem működött jól. Mindaddig, amíg egy zárt gépezet (fekete doboz) tökéletesen működik, nem láthatunk bele a működésmódjába. Ilyen információkhoz csak akkor juthatunk, ha a gépezet hibákat vét, vagy ha szándékosan megrongáljuk annak érdekében, hogy hibákat vétsen, és beleláthassunk. A szabad asszociáció tehát csakis annyira hasznos eszköz, mint amennyire a mögötte rejlő pszichopatológia: az átkapcsolások, a feltoluló emlékek, a nyelvbotlások, az álmok.
Az introspekció azonban leemeli a fekete doboz fedelét, és lehetővé teszi, hogy az egyén beletekinthessen saját énjébe, és megláthassa, hogyan működik miként alkot mondatokat, honnan származnak képzeleti képei, és miféle hangok irányítják viselkedését.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
