| Doktor Krk, skizoid vonásokat vélek felfedezni magamban. A többszörőződött-én jelentkezéseire csak egyetlen példa: ülök a tévé-híradó előtt. A szokásos tüntetés blokk: kereplő, kiabáló, zászlólengető emberek. Egy kordonnak támaszkodva gyűrött arcú, fáradt, dacos pillantású egyedek. Rajtuk eleganciának, európaiságnak nyoma se. A látványtól émelyegni kezdek: már megint? Mikor és ki fogja meggyőzni ezeket, hogy ez, amit csinálnak, ez…szóval ennek semmi értelme, csak rohanunk vele valami széteső koszba, egy kivéreztetést igénylő káoszba. Milyen megoldást akarnak ezek, kitől és hogyan? A változásokra, változtatásokra szükség van, kényszerpályán vagyunk, valakinek csak el kell végezni a szükséges műtéteket, különben beledöglünk a saját, életképtelen burjánzásainkba…stb stb. Nagy, díszes épületre csúszik a kamera. Elegáns, jó tartású urak és hölgyek (főleg urak) vonulnak a luxus (nak tűnő) kocsijaik felé. Egyikük megáll az autója mellett, és tenyerét a füléhez tölcsérezve cukkolja a bekiabálókat. Puff! A bennem eddig mérlegelő, értékelő, kompromisszumkész labancot egyetlen villanással sarokba vágja a felhorgadó kuruc-én. Mit csinál ez a féreg? Ki ez? Azok ott a kordon túloldalán EMBEREK. Ettől a nyomorult, demokráciának látszó izétől szenvedő, többszörösen kisemmizett, megalázott emberek, akiknek az akaratából (közvetlenül, vagy közvetve, de mindenképp) ez a …önmagát VALAKI-nek tartó erkölcsi semmi, egyáltalán lett valami . Képviselő. Leírom mégegyszer: KÉPVISELŐ. Felrobbanok az indulattól. Késélként hasít belém egy miniszter „a békát se kérdezik meg, ha le akarják csapolni a mocsarat” örökéletűje. A kurva anyád! Azt! A nyám-nyila tesze-tosza demokrácia-imitációitokkal (l. körgyűrű befejezetlenség), a gusztustalan privatizációs trükkjeitekkel stb stb stb. Mit tegyek, Doktor? Bunkózzam le őket egy jó adag xanax-szal (az immáron triplázódott én-jeimet), vagy hagyjam őket kényük-kedvük szerint randalírozni? Gondolom nem elég, ha a dokk-on érzelmi, hangulati maszturbációit rendszeresen végző én, most szégyenkezve előbotorkál: van egy olyan érzésem, hogy ezekre szavaztam (mindegy melyikre), és bocsánatot kérek magaimtól. Sz. B. |
