NAPLÓK: Rút Kiskacsa Legutóbbi olvasó: 2026-10-30 02:52 Összes olvasás: 11165| 9. | [tulajdonos]: immár a nap leáldozott | 2017-10-30 19:43 | Krisztinának: Annak jár a köszönet, aki megírta. Nekünk (ez nem királyi többes, hanem többesszám) csak tetszik, ez pedig nem érdem. :D
Rút Kiskacsa olvasóinak: minden este igyekszem majd halászni egy verset. Ha mégis elmarad, bocsánat. Vezessétek le a napot egy szép verssel, mosakodjatok be vele a költészetbe. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 7. | [tulajdonos]: ötödik ének | 2017-10-29 20:01 |
Kőmüves Klára
Pálhoz írt első levelem
...a férfi tiszteletéről.
Kibogoztam a hajam és a törvényt. Döntöttem,
tovább növesztem. E fátyollal leszek a férfi éke,
kit saját képmására teremtett az Úr. Hiszek neked,
Pál. Elhiszem és elfogadom, hogy Teremtőnk a férfi
uralma alá állította a nőt. Köszönöm az egek földre
szállt csodáját, mely a vajúdásban szenteli meg
a nőket, valahányszor világra hozzuk őt. | |
| 6. | [tulajdonos]: negyedik ének | 2017-10-29 11:50 | Mórotz Krisztina
hóillatú
esteledik. szeretem ezt az álmos csendet, a felhők
ólomszürkéjét.
minden olyan kobalt vagy vízszínű, és most valahogy mégis ez a szép.
a tököket tegnapelőtt szedtem be, némelyik már rothadt volt, vagy
szétfagyott. kicsit ki kellett jönnöm, pár fenyőágért, közben az álmokról;
igen, az álmokról gondolkodtam. azokról a meghatározhatatlan színűekről,
melyek valahogy mégis egyre fakóbbá lettek. ahogy barátom W, arca csendje,
most mint valami előhívhatatlan negatív egy kis fiók alján. vagy a madaraim,
melyek észak felé szálltak, és talán nem térnek vissza többé. ez a hamarsötét.
a mai, töprengő, hóillatú nap. a felébreszthetetlen csend bennem. az ég felé
kapaszkodó fám, melynek korhadt ágát csak az ima tartja. a fagyöngyök (akár
ujjaid bütykei) aztán a kéjes érzés, ahogy csipkebogyót lopok egy kert szürkéjében.
elkóricált macskám hiánya. majd egy csésze forró, fahéjas tea gyömbérrel. vagy ahogy
szinte nem történik semmi különös napok óta. | |
| 5. | [tulajdonos]: harmadik ének | 2017-10-29 07:49 | Mezey Katalin
AKÁR A ROZSDÁS KÉSEKET
Műfogból, szemüvegből,
néhány régi ruhából
összetákolom
anyámat reggelente.
Csontváz lába közé
pelenkát simítok,
harisnyát, szövet-
papucsot adok rá,
aztán két kézen vezetve
kicsoszogunk a nagyszobába.
Az önállóság bajnoka, ő,
aki soha nem szorult senkire,
és a szabadság bajnoka, én,
aki már kamaszfővel
elszöktem tőle,
nem akartam a szigorában élni.
Csodálkozhat most az, aki
ismert bennünket azelőtt.
Akár a rozsdás késeket,
egymással élesít
minket az Isten. | |
| 4. | [tulajdonos]: másodil ének | 2017-10-28 18:50 |
Kósa Emese
Zsuzsi baba könnyei
Kisgyermek voltál, arcodról letöröltem az elmaszatolt könnyeket, mert cimboráid kiszúrták kedvenc babádnak, Zsuzsinak a jobb szemét, hogy ne lásson tisztán téged, amikor az óvodából hazajössz, és boldogan rohansz feléje, és mondod lelkesen, kaptam egy csokit Andráskától, meg se kezdtem, kéred a felét? Most is törölöm a könnyeket a babáról, akiből annak idején csúfot űztek a rossz fiúk. Süket lett az egyik fülére, de mindig meghallja, ha csöng a telefon. Azt hiszem, téged vár, mert kitartó és konok. Valamelyik nap rendezgettem a babaházban. Képzeld el, mit találtam meg? Az Andráskától kapott csokit, ugyanabban a papírban, ugyanúgy becsomagolva. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 3. | Rút Kiskacska: anyunak | 2017-10-28 12:55 | | Ezt persze nem most találtam meg, régi gyöngy ez, már régóta nézegetem. Nehezen írok róla, számomra nehéz téma az "anyu". Amit bennem megidéz, az bent is marad. Talán egyszer én is felírom az anyumat egy lapra. | |
| 2. | [tulajdonos]: első ének | 2017-10-28 12:51 |
Tesch Gábor Ferenc
anyunak
Ki tudja mi tartott egyben. Te mindennap
pontosan keltél, fákkal, kaláccsal, poharakkal.
Lábad alatt meglazult hajnalban a föld,
s halványabbak lettek a fogkrém csíkjai szádon.
Pont ilyenkor esik szét minden pórusaira.
( Nagy öregek élhettek át hasonlót küszöb alá
patkót, kenyér fölé keresztet vetve.) Anyu én
a humorérzékemet már régen eltemettem.
Ki tudja mi tartott egyben. Látod a vers megírja
önmagát. Csillognak a fák és a fákon a kemény
valami lágyabbat takar. Ez minden költemény
alapja azt hiszem. S ha van valahol egy könyv
és abban a boldogságnak egy lapja? De hagyjuk
ezt. Te most is mindennap pontosan kelsz
sebekkel, szálkákkal és tenyereden vak
poharakkal egyensúlyozva. Emlékszel,
mikor hat voltam megígértem, hogy egyszer
felírlak egy lapra. | |
| 1. | [tulajdonos]: prológus | 2017-10-28 12:40 | Ezt a naplót már rég tervezem. Pontosabban, nem gondoltam, hogy ennek a tervnek napló formátuma lesz, de lehet, így a jó.
A tervem, hogy azokat a verseket gyűjtöm ide a Dokkról, amik valamiért hatással voltak/vannak rám, olvasóra. Halászok a bírálandokk, maradandokk, és múlandokk kategóriából is. Nem elsősorban a jó verseket fogom keresni, amelyek irodalmi értékben kiemelkednek, hanem, amik hatnak rám.
Bár személyesen egy szerzőt sem ismerek, némelyikről azért kialakult a megnyilvánulásaik alapján pozitív vagy negatív kép. Igyekszem ezeket a bármilyen előjelű előítéleteket levetkőzni, és csak a verset nézni.
A napló címe ne tévesszen meg senkit (nicknévnek általában Andersen mesehősöket adok meg), a rút jelző egyik versre sem lesz jellemző, ami itt lesz.
A versek után szeretném a magamét is leírni, nem a versről, hanem a vers által bennem megszólaló érzésekről, emlékekről, gondolatokról.
Most pedig olvasok, halászok. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
