NAPLÓK: Pálóczi: Nyomolvasó napló Legutóbbi olvasó: 2026-07-30 05:34 Összes olvasás: 47048Olvasói hozzászólások nélkül| 3. | Brittany: Húha | 2007-02-28 11:09 | | Önbizalmad azért van! A SZAKMA meg a CIVILEK. és persze te a SZAKMÁBA tartozol. Én meg a "nyálas gecik" közé de így olvasva eszmefutatásodat nekem jobban tetszik a második társaság, Számos ismerősőm van aki tényleg beletartozik a SZAKMÁBA de ezt nem ők mondják magukról, hanem mások mondják róluk. Te majd akkor tartozol oda, ha bevesznek maguk közé. Az Író Akadémia meglehetősen borsos tandíjának kipengetése az ég egy világon semmire sem garancia. Különben is MI LENNE AZ ÍRÓKKAL OLVASÓK NÉLKÜL! | |
| 2. | [tulajdonos]: Nyomolvasó napló | 2007-02-27 11:18 | Soha el nem érhető (legfeljebb megközelíthető) ideális énem lábanyomában járva tegnap szatírt fogtam az üzenőfalamon. Az illető képes volt azért fölmászni oda, hogy bekiabálhassa a műhelyablakon, hogy én - saját(gép)kezüleg bekopírozva három Walt Whitman verset magamnak - MILYEN SOKAT TUDOK GÉPELNI, ÉS HOGY EZ MILYEN RÖHEJES. Itt nem az a probléma, hogy egy civil képtelen megérteni (noha Rilke kifejezetten javasolja ezt), hogy le akarjuk másolni kedvenc szerzőnk művét "mintha saját kezünktől eredne", hanem hogy az illetőNÉV NÉLKÜL taknyolta össze az üzenő falamat. Mint egy csiga,vagy mint egy szatír. (Aki szekrétumát hagyja a falon, miután "végzett"). Múltkor azt kérdezte tőlem Jónás, hogy mit szeretek a DOKK-ban. Az egész kezdeményezés jó, írtam: "látványpékség" az irodalombarátok számára. A név nélküli bekiabálás azonban nem kell, hogy szükségszerűen tartozzon a "látványpékség" eszmeiségéhez.
Nem aréna ez, nem foci lelátó!
A DOKK-nak lehetővé kell tennie, hogy egy-egy szerző eldönthesse: csajozni vagy dolgozni szeretne (én mindkettőt javaslom, de külön-külön!). Vagyis ÜZEKEDŐ-fal helyett ÜZENŐ-falat szeretnék elsősorban DOKK-osok, másodsorban névvel író civilek számára. Civil írhat névvel, az nem jelenthet "szamárlétra-bajt", mint az íróság vállalása a hierarchiában.
Amikor a többiekkel legutóbb vitáztam erről, függőben hagytam a dolgot. Az újabb "szatír-járás" azonban elvette a kedvemet attól, hogy engedményt tegyek. Ráadásul, megkezdvén a a Magyar Író Akadémia második félévét, éppen Fodor Kinga mellé ültem, akinek a www.iroakademia.hu honlapon szereplő díjnyertes novelláját szatírok egész serege támadta meg, mintha a bírónak kiabálnának be a meccsen. (A szerző kérésére végül mindkét írást levették a honlapról, amivel nem értettem egyet.)
Kornis Mihály óráján is szóba került - nem ezzel összefüggésben - az internetnek ez a gyermekbetegsége. Kornis olyan internetes fórumot tervez, ahová belépni is csak igazolt személyek számára lehetséges. Mondván, hogy aki adott magára, az még a diktatúrák idejében is névvel publikált.
Én most falfirkáknak vélem a "nyálas kis gecik" megnyilvánulásait és nem látom be, miért ne kéne megakadályozni, hogy összefirkálják a "szellemi ingatlanok"
Ez ma a modern attitűd. Eredendően nem érteni a jeleneséget: ez volt a múlt. Megérteni és átgondolni a jelenséget: ez a haladás. Kikúrálni a globalizációt ebből a gyermekbetegségéből (is), ez a jövő. | |
| 1. | [tulajdonos]: NYOMOLVASÓ NAPLÓ | 2007-02-26 14:05 | Hirtelen ötlettől vezérelve tegnap este feltettem a bírálandó versek közé Walt Whitman öregkori arcképét és Az ének magamról című vers 3. szakaszát és „Az ifjúség, nappal, öregség, éjszaká”-t. Mert már annyira hiányzik ez a költészet, hogy szinte nélkülözhetetlennek érzem, hiszen 15 éve kihagyás után továbbra is a rímes versek béklyójában vergődöm. Szinte már nem merem szabadon engedni a fantáziámat, mert rögtön a „Metróvers”-hez hasonló formák kezdenek zakatolni az agyamban, mint a mókuskerék.(Naponta több ilyen verset tudnék írni!) Miközben én a ketrecéből kiszabadult mókus szabad és nagyívű ugrásaira vágyom. A nősülés, a házépítés, a bérrabszolgaságom - vagyis a „domesztikáció” előtti életérzéseim kifejezési formáira. Amelyeket a Dokk-on a Mitopoézis című (20 éve írt verseimből álló) ciklusban szedtem csokorba (keresgélve régi lábnyomaimat).Másfél óra múlva „irodalmi csínyemet” leleplezték és törölték Walt Whitmant élő kortársaink közül.
A drága Mester szelleme természetesen ma is világító toronyként pazarolja fényét. Ide is bemásolom három versét, mert mostantól kezdve komolyan kell foglalkoznom a szabadvers (pontosabban a költemény) írással.
Hátha meg tud meg tud újulni a régi életmódom ritmusemléke az idegrendszeremben.
Rilkével szólva beteljesednek rajtam az alábbiak:
„Ifjúságod, amelyre annyira vágytál visszatért!Most
aztán látnod kell, hogy az idő nem old meg semmit”
S most következzen Walt Whitman egyik legrövidebb költeménye (a másik kettőt külön teszem fel, mert együtt nem veszi be a rendszer).
IFJÚSÁG, NAPPAL, ÖREGSÉG, ÉJSZAKA
Ifjúság, te hatalmas, izmos, szerelmes ifjúság, bájjal,
erőszakkal, varázslattal teli,
Tudod-e azt, hogy az öregség ott jöhet mögötted épp annyi
bájjal, erőszakkal, varázslattal teli?
Virágfűzéres, tündöklő nappal, méretlen fénynek ragyogása,
tett, nagyravágyás és kacaj,
Tudod-e, hogy az éjszaka lépdel sarkaidban millió fényeivel,
álommal és gyógyító sötétségével?
(Takács Gyula fordítása)
Egy dokkos ezeket az ironikusan komoly sorokat írta Walt Whitman üzenőfalára. Kedves Walt!
Lenyűgözött. Remélem olvassa ezeket a sorokat, azóta megtanult magyarul és verseit odafent ezen a nyelven írja. Ha nem, akkor azt remélem, hogy mire feljutok, megtanuljak angolul. (Ez már csak a diplomám miatt is fontos lenne, amúgy). | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
