|
Először megírtam neki, hogy elvehet.
Írtam, mert erre tanítottál.
Írtam, mert azt hallottam tőled évekig,
minden leírt szóban, minden írásjelben
több a lélek, mint a mögötte suttogó sóhajban.
Azután kijelöltük a napot.
Azután kijelöltük a te napodat!
És észre se vette a Kedves az átfedést.
Örült, hogy épp szünnap az ünnep,
örült, hogy langyos a levegő,
hogy kivirágzanak a bokrok
mentén a jókedvű emberek.
Végül nem akartam semmit,
semmi mást, csak vele menni
az oltár felé. És lám, veled mentem!
Lépéseink lassú ritmusának minden
koppanása szívdobbanás:
Óh, nyugodj! Óh, lélegezz!
Mellé leülök, melletted jól vagyok,
bennünk pirkadó madár,
benned halhatatlan oltalom.
|
