DOKK

	Zima István
	Az igazi győztes
	A suli új tesitanárt kapott, aki a pletykák szerint nagyon komolyan vette a feladatát. Az első munkanapján, miheztartás végett, rögtön felméréssel indított. A feladat terepfutás volt, az iskolát kellett körbefutni a környező utcákban. István elhízott srác volt világéletében, általánosban is folyton gúnyolódtak rajta, a futás sem volt az erőssége. Mégis izgatottan toporgott a rajtvonal mögött, ennek az új tanárnak most bizonyíthat. Kuncogást hallott. Túl gyorsan fordult meg, és még pont látta a gunyoros pillantást. Tamás, az osztály nagymenője, sunyi mosollyal, laza testtartásban várta a tanári taps csattanását. A táv harmadánál Istvánnak elfogyott a levegője, leghátul botladozott, mellette Tamás erőlködés nélkül kocogott. Égett a tüdeje, nem volt nyála, legszívesebben megállt volna. A dac továbbvitte, főleg miután észrevette, hogy kéretlen társa futás közben a telefonját nyomkodja. Az utolsó sarok előtt néhány méterrel Tamás sprintbe kezdett, oldalra kilépve rátaposott István tornacipőjére, majd legyorsulta. A kókadt osztály mellett elrobogva elsőként ért célba. Lassan mindenki beért, az összes diák megtudta a szintidejét. Tornasorba! – hangzott a tanári utasítás. – Öltözzetek át néma csöndben! Ekkor vonszolta be magát István, egyik lábán befűzetlen tornacipővel. – Mi történt? – szegezte a kérdést a tanár. – Leesett a cipőm, és alig találtam meg. – Menjünk már, kajaszünet lesz! – kiabált bele Tamás, mobiltelefonján az órára mutogatva. A tanár hosszasan elgondolkodott. – Hát, a stoppert már elraktam, de úgy öt perc körüli a szintidőd. Nálad meg nem lehetne telefon, úgyhogy nem kapsz jegyet. Az osztálynaplót kinyitotta, grimaszolt, majd bezárta. – Menjetek átöltözni. Végül senki nem kapott jegyet. Egy évvel később váratlanul a felmérés megismétlésre került. István összeszorított szájjal, mereven maga elé nézve futott. Tamás rögtön az élre tört, kis idő múlva azonban, az utcán vele szembejövő leányzó mellett lefékezett, és flörtölni kezdett. István elfutott mellettük. – Kár rohanni, dagi, úgysem kapunk rá jegyet! – kiáltottak utána. Mindenki beért. Utolsónak Tamás, telefonszámos cetlit jól láthatóan lebegtetve. A tanár feltekintett, majd a naplóba mélyedt. – Hatalmasat fejlődtél – nézett Istvánra. – A szintidőd másfél percet javult. Szerintem ezért megérdemelsz egy ötöst. A többiek is sokat fejlődtek, gratulálok nekik. Egyedül Tamás romlott látványosan. Tíz évvel később István szívinfarktusban meghalt. A tesitanár nyugdíjasotthonba került. Tamás pedig a Bahamákra költözött azzal a lánnyal, akit a felmérésen ismert meg.