|
Kényszerképzet, hogy megszűnt az élet,
egy metropolis furcsán néma lett,
a hang tűnt el először, pedig a villamos jár,
és orkánt támaszt a metró, s az égen
felhőket kutyul a szél.
Egy pohár hullik a dísztéglás járdára,
némán, állóképben szikráznak a szilánkok.
Átkok szóródnak,
mind enyémek, szürkévé fakult színeikkel.
A Blahán galambok morzsát kutatnak,
kutyaszar díszeleg, eső takarít,
nincs szag,
eltűnt a virágok illata is,
csak színek bóbiskolnak fáradtan.
Egy híd omlik a Dunába,
lézerkép,
játszik a rendező,
az ásító alagút feldübörög,
csak én hallom,
engem keres
a metró-szél a kattogó hangrögökben.
|
