„A mennynek boltozatja. Ó, oda van

1.

Boldogan élünk, amíg meg nem halunk
Ha Isten esetleg a halál,
persze csak játékból, azt mondaná neked,
hogy ahogyan, mikor Kovács mamád
májfoltos, (selymes, őszi falevél szaga volt)
karját fogtad hosszú-kínos perceken át,
(tudod, amikor erősen koncentráltál arra,
hogy megállítsd öregedését és halni akarását,
legyőzni vágytad az összes
-titkon már akkor is - megállíthatatlannak hitt rémet),
s te arra gondoltál, tudod,
hogy bármiféle Örökké Termő Fa alól hazafutnál,
haza hozzá, mert annyira imádod a hangját például,
ahogyan olvassa neked a mesédet…
azokon a délutánokon, mikor házuk felett
valószerűtlenül sok varjú körözött órákon át.

2.

szóval azt mondaná,
hogy te megfoghatod most valaki kezét,
mint egyes fűtetlen templomokban szokás,
még manapság is sok helyütt,
amikor azt hitted a feléd forduló idős néniről,
hogy valahova menni készül és talán így is volt,
talán így is volt,
ugyanazzal a szeretettel a szívedben,
hogy örökkön-örökké veled maradjon,
vajon te kit választanál?

3.

Emlékszel, mikor Kovács papád kezét
szorítottad, mindig próbáltad utánozni megfontolt lépteit,
csoszogást.
Egyszer az iskolából hazafelé (nehéz keresztcsatos táskádat akkor még ő cipelte)
slattyogtatok a Piac utcai házhoz,
és te arra gondoltál, hogy isten puha keze is
majdnem éppen ilyen lehet, és fejben gyorsan kiszámoltad
a perceket, amiket együtt tölthetsz még vele idelenn,
és elcsodálkoztál a lehetetlenül véges, belátható eredményeden,
és akkor megfogadtad, hogy sohasem bosszantod fel többet,
és a cuppanós csókjai utáni nyálat sem fogod letörölni arcodról soha már,
és megszorítottad szappanillatú kezet, és nem vágytál többé a halhatatlanságra.

4.

Ha lehetőséged lenne megfogni valaki kezét,
mint hideg templomokban még mindig szokás,
ugyanazzal a szeretettel a szívedben,
most vajon kit választanál?

5.

Tudod, amúgy is: azt hiszem, Isten
(vagy a halál: lényegében mindegy)
nem valamiféle jóságos nagymama,
hogy örökké a kívánságaidat lesse,
vagy, hogy pesti unokáitól hazafelé vonaton,
a szatyrából előkotorja félbehagyott kereszt-
rejtvényét, golyóstollát, szemüvegét,
hogy unalmában ontsa magából
a jobbnál jobb megfejtéseket.
Ha már itt tartunk, inkább emlékeztet engem
arra a másik papádra, aki fokozatosan őszült meg:
a bajusza egyik fele még fekete volt,
amikor a másik már fehér,
összekuszálta a papucsokat, amiket újra és újra rendbe kellett tenned
és a hűvös konyhában állt a jéghideg csapvízzel kezében, aminek
utolsó pár cseppjét egy óvatlan pillanatodban fejedre löttyintette
és közben valami vicceset is mondott.
Vagy, mikor a nyikorgós szúnyogháló ajtaján keresztül nézted, még mindig nézed
homályos körvonalait azon az ellentmondásos nyáron,
és ő is onnan téged, aztán szólt, hogy öntözzük meg a paradicsomokat,
meg a szőlőt és a kerti csapból ömölve zúdult a víz az egyre súlyosabb vödörbe, de
mindig tudta mikor kell elzárni.

6.

Emlékszel, amikor kihullott az első tejfogad?
(Megjegyzem, a bátyád utolsó tejfoga 3-4 éve hullott ki,
de nem nőtt ki utána új, és te azóta
nem láttad mosolyogni. Mellékvágány.)
Te ép ésszel felfoghatatlan bánatot éreztél,
Csak nézted a véres fogadat a fűben,
és vigasztalhatatlanul sírtál a fájdalomtól.
Úgy érezted valahonnan ki-,  
esetleg leestél te is,
vagy megszegtél valami fogad-
almadat.

7.

Ez az egész pont olyan, azt hiszem,
Mint a mesékben az utolsó mondat.
Szóval kit fogsz választani? Gyerünk már!
Csak játékból kérdezem, ígérem.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.