Alkonyatban várlak

Hamvasan kék és áttetsző már az alkony,
augusztus ledéren, aprót, glóriásan int;
most gazdag vagyok: az emlékezés segít -
szeptember rubintgyűrűs ujja megérint.

Ülök a teraszon és várom a lépted,
csikordul-e a kavics bölcs talpad alatt; a nap
átbotlott már a fenséges esti hegyek csúcsán,
gyönge fény szűrődik át a fák zsolozsmás lombján.

Jó így az alkonyatba alámerülve rád várni,
olyan fényes a csönd mint a kristályos pala;
így ér itt engem az alázatos, hűs este, az
izzadt fák közt már lábamhoz ül a naplemente.

Ma elbúcsúzott a forró, sárga ragyogás, a
boldog nyár könnyen suhanó perce tízezer évvé
ringatja magát -, én itt bóklászom az édes
alkonyatban, és tízezer éve várok rád.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.