A füstölő

Az usankás ember vállára kapta, határozott léptekkel elsétált vele a füstölőig. Ott óvatosan csak annyira nyitott, hogy pont beférjenek. Szakavatottan felrakta, nem érzett fájdalmat.
A kötél, amivel lába gúzsba volt, rákerült a kampóra. Feje csak néhány centire himbálódzott a talajtól.
Az usankás megfordult. Tekert spangli kapaszkodott szája végébe. Búcsúzóul lökött a testen. Az lengeni kezdett lassan, egyformán.
Teltek a napok. A lengés kitartott, megnyugtató volt és ringató. Megjelent egy gyenge füstcsík. A deszkák résein beszivárgott. Dohányillatú volt, nem kapart, de zamatot adott a légvételnek.
Fehér bőre árnyalódott, ökle csontosabb lett. Hadonászott néha, földbe vert, ezért kiserkent a vére.
Nyugtalan lett, nem aludt. Vett egy mély levegőt, megfeszült, és elpattant a kötél.

A fiú kirúgta az ajtót, kilépett a sötétbe. A csillagok alig pislákoltak. Dörzsölte a szemét, hogy lásson, de csak saras földet vitt bele. Innentől folyamatosan könnyezett.
Rohanni kezdett. Találkozott a lánnyal. Majdnem feldöntötte, összefejeltek.
Amikor magához tért, életében először elmosolyodott. A lánytól látta, hogyan kell.
Összekapaszkodtak, és forogtak egyre vadabbul. A szédülés után összerogytak.
Sokáig éltek az erdőben. Minden nap magvakat gyűjtöttek. Feleztek mindenen, ami ehető.
Egyre szikárabbak lettek, sokkal messzebbre kellett menni az ételért.
A lány már nem mosolygott. Volt, hogy mag nélkül jött, nem talált. Követelte a részét. Amikor csak egyet tudott begyűjteni, üvöltött vele. A lány vállán kékeslila zúzódások jelentek meg. Nem árulta el, mitől.
A fiú talált valamit, ami nem volt ugyan ehető, de cigarettát tudott tekerni belőle. Rászokott. A lány gyűlölte a füstöt, fulladozott tőle. Ha rágyújtott, visított, és emiatt többször elzavarta. Bánatában elkóborolt. Néha napokra eltűnt.
Egyszer nyomokat látott, követni kezdte. A lányé volt, aki egy gödör mellett térdelt, és kezeivel a földet kaparta. Mellette egy idegen ácsorgott. Keze a lány vállán, gazdakéz.
Csak most vette észre, hogy a lánynak hatalmasra nőtt a hasa, és az emlői is duzzadtak. Őt nem vették észre.
Kiástak egy táskát. Benne magok lehettek, mert két marokkal tömték a szájukba. Mikor végeztek, elsétáltak.
Odament a temetetlen gödörhöz. Benne egy csontváz foszladozó ruhában. Átkutatta, talált egy fényképet a lányról és egy usankát.
Felpróbálta, pont illett a fejére. Elrohant az erdőbe. Egy helyen, ahol a patak tavacskává szélesedett, megpillantotta önmaga tükörképét a vízben. Ugyanezt az arcot látta nemrég a lány mellett.
Amikor visszatért, kötél volt a vállán összetekerve. A lány eltűnt, mindenhol kereste. Legvégül a gödör mellett megtalálta. Aludt, mellette csecsemő, az idegen sehol.

Megkötötte a gyerek lábait a kötéllel, vállára kapta, határozott léptekkel elsétált vele a füstölőig. Ott óvatosan csak annyira nyitott, hogy pont beférjenek. Szakavatottan felrakta, nem érzett fájdalmat.
A kötél, amivel lába gúzsba volt, rákerült a kampóra. Feje csak néhány centire himbálódzott a talajtól.
Az usankás megfordult. Tekert spangli kapaszkodott szája végébe. Búcsúzóul lökött a testen. Az lengeni kezdett lassan, egyformán.
Kiállt a füstölő elé, rágyújtott, évekig nem mozdult. Elfogyott a cigaretta.
Mikor a lány felbukkant, mosolygott, szemfogai kivillantak. Az usankás már nagyon legyengült. Küzdött. Nyakából lüktetve folyt a vére. A lány gyengéden ráhajolt a sebre.
– Köszönöm, fiam. A testvéred lassan ébredezik.
A lány hallotta, hogy pendül a kötél a füstölőben. Az usankást könnyedén a vállára kapta, távolodott. Biztonságos távolságra új gödröt kapart.
    





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-06-29 10:10:32
Utolsó módosítás ideje: 2026-06-29 10:10:32