Hogy került oda?

A hentes munka után találkozott a fiúval. Megszokta, hogy az emberek félreállnak, nem kellett szólnia sem, elég volt a fellépése, a modora. Mások már messziről felismerték.
A kövér fiú azonban nem mozdult. Zsíros ujjakkal tömte a száját, szalonnapörcöt ropogtatott, a hentes elé állt, mintha ott lenne a helye.
– Miért állsz elém? – förmedt rá a bárdos. – Nem érted?
A fiú ránézett, de nem válaszolt.
A hentes közelebb lépett. Eszébe jutott, hogy a nagynénje nemrég egy őrültről mesélt. Ettől ingerültebb lett.
– Állj félre! Át kell mennem! Kitüntetést megyek átvenni.
A fiú az orrába túrt, majd fikát pöckölt a járdára.
– Ismeretlen katona vagyok – mondta végül csendesen.

A hentesnek tátva maradt a szája, az ismeretlen katonát nem ilyennek képzelte. Már épp mondani akart valamit, amikor a fiú hirtelen alárúgott.
Nem fájt azonnal. Inkább az volt furcsa, hogy a teste elhagyja a talajt.
Emelkedett.
A város eltűnt alatta, a fények összeolvadtak, majd megszűntek. Nem értette, mi történik, csak azt, hogy egyre gyorsul.
A Hold betöltötte látómezejét.
Nem volt levegő. Nem volt hang. A felszín túl gyorsan közeledett, és végül hatalmas arca fogta fel a zuhanást.
Sokáig feküdt mozdulatlanul.

Később arra gondolt, hogy palackpostával üzenhetne haza, de úgy tudta: ami lehetetlen, vagy kicsi az esélye, arról írni tilos.
    





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-06-08 19:10:18
Utolsó módosítás ideje: 2026-06-08 19:10:18