Az ég komor dalt tanul

Fekete felhő gyűl az ég peremén,
Szél szaggatja a fák zöld koronáját,
Mennydörgés zúg a föld szívének helyén,
S villám rajzol az égre izzó pályát.

Reszket a táj, s a csend darabokra hull,
Eső dobol a háztetőkön vadul,
Az ég haragja mély, komor dalt tanul,
S a lélek benne ősi félelmet dalol.

De minden vihar mélyén ott a remény,
Hogy tisztul majd a fáradt, szürke világ,
S fény gyúl újra az égen, tisztán, szerény.

Mert bár az ég most lánggal, zajjal kiált,
A csend utána lágyan visszatér,
S békét lehel a megtépázott tájra.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-04-26 20:06:10
Utolsó módosítás ideje: 2026-04-26 20:06:10