Laci ebéd után bemenekült a szobájába. Nem volt kedve a szülei „bezzegazénidőmbenjét” hallgatni. Fehér inget, élre vasalt, sötét nadrágot vett ki a szekrényből. Öltözködni kezdett.

  -Lacikám, kicsi fiam, a sütikédet még nem etted meg – óvatoskodott be az anyja a kis szobába egy tányéron árválkodó, krémes micsodával.

  - Vidd vissza, anya, nem kell!

- Elmész valahová?

- Ühüm.

  Elővett egy nyakkendőt is, de nem kötötte fel. A zsebébe gyűrte.

- Jaj, istenem, hová? Kivel?

- Ferivel találkozom az Oktogonon.

- Jaj, kisfiam, csak nehogy belekeveredj valami huligán bandába, annyi ilyet hallani. Mondtam is az apádnak, hogy vegyünk egy tévét, egy Munkácsit vagy milyent. Akkor itthon is tudnál szórakozni, nem kéne eljárkálnod sehová…

   - Na, köszönöm én szépen azt a szórakozást – mormolta szinte magának a fiú, azzal otthagyta a még mindig sápítozó anyját.

   A lépcsőház sötét volt és büdös, húgyszagú. Laci fellélegzett, ahogy kilépett az utcára, és elvegyült a járdán hömpölygő emberfolyamban. Szerette, ahogy sodródott a sok ismeretlen között. Itt volt igazán egyedül, nem háborgatta senki.

Feri, a „jobb híján” barát, az Abbázia kávéház előtt várta. Lacival ellentétben kis, vékony fiú volt, eleven, sokbeszédű. Ismerte a haverja természetét, ezért vele szűkszavúbban társalgott.

  - Bemegyünk? - mutatott a kávéházra.

Laci csak a fejét rázta.

- Mozi? Szerelmes biciklisták?

- Kizárt.

   - Ifipark? Sör? Zene?

- Bánom én! Ahogy akarod.

Az Ifjúsági Parkba a bejutás körülményes volt, ellenőrizték a lányok szoknyahosszát, a fiúk haját, nyakkendőjét, a fehér inget. Két srác bosszús képpel jött el a bejárattól. Két fakabát is ott ácsorgott, figyelték az elutasítottak reakcióját. Feri odasündörgött az egyik
fiúhoz?

- Mi van ott elől?

  - Csak csajjal mehetsz be. Fellép a Sakk-Matt, félnek, hogy gubanc lesz. A zsernyákok is azért vannak itt.

Feri körülnézett. Meglátott két közeledő lányt. Barátnők lehettek, elég csinosak, szolid, kék ruhában.

  - Épp rátok vártunk a haverommal – állt elébük. – Bejöttök velünk?

A lányok egy kicsit kuncogtak, de belementek a játékba. A szöszi hajú, nevetősebb, Feribe karolt, a hosszúhajú, barna, Laciba. Úgy vonultak be, mint akik régóta ismerik egymást. Valami „nyálas” esztrádzene szólt, Feriék táncolni kezdtek. Laci és a barna hajú lány leültek a körfal melletti asztalhoz.

- Hogy hívnak? – kérdezte a lány.

- Laci.

- Én Györgyi vagyok.

Laci csak bólintott, kicsit egykedvűen.

- Nem táncolunk?

  - Menjél, ha akarsz, tied a pálya.

  Györgyi az asztal másik felére húzódott.

   - Mindenkivel ilyen pokróc vagy? Vagy csak velem szemben eresztetted ki a tüskéidet?

Laci elmosolyodott.

- Látod, ez tetszik, kieresztem a tüskéimet. Igen. Ha lehetne, összeszurkálnám vele ezt a szar világot.

- Mert mi bajod a világgal? Szép, nyári délután van, csodás innen a Várkertből a kilátás, mindjárt jönnek a Sakk-Matték.

-Te ennyire korlátolt vagy?  Nem látod, hogy mindez csak a felszín, hogy
egyébként kordában tartanak mindenkit, nem mehetsz oda, azzal, akkor, amikor
akarsz? Minek lehet itt örülni?

- Felvettek az egyetemre!

- Engem is. Mert a fater „jó elvtárs”. Beálltam én is a sorba. Megvetem magam érte.

Feri egy üveg sörrel meg két pohárral átverekedte magát a táncolókon.

  - Nesztek, ha már nem táncoltok, legalább igyatok valamit. A barátnőd – fordult Györgyi felé –, kicsit rámenős. De én bírom a rámenős csajokat – tette hozzá vigyorogva.

  Mikor Feri elment, a lány megjegyezte.

   - Egészen más, mint te vagy.

- Hogy más?

  - Olyan szélhámosféle.

  - És ha én is az vagyok?

- Á, te nem.

  - Honnan tudod?

  - Nem tudom, csak érzem.

  Laci kicsit figyelmesebben vette szemügyre a lányt. Szabálytalan arc, de kellemes vonások. A szeme olyan igazi, őzike-szem. A haja lófarokba fogva leér egész a háta közepéig. Szép lehet kibontva.

   Egy hosszú, sovány fickó odasenderedett az asztalukhoz. Megfogta Györgyi karját.  

   - Jó kis bigyó vagy. Gyere, rázzunk egyet!

- Nem táncolok. Hagyjál!

A jampecféle figura felrántotta Györgyit a székről. A következő pillanatban Laci megütötte, a lakli ráesett a szomszédos asztalra. Egy szék nagy csörömpöléssel felborult, sörösüveg, poharak törtek. A közelben táncolók leálltak, később a többiek is. A zene elhallgatott. Csak Ferit lehetett látni, ahogy odarohant Lacihoz.

  -Te, marha! Mit csináltál? Tűnjünk el, mert mindjárt jön a Rajnák, szétpofoz.

  Nem Rajnák László igazgató elvtárs jött, hanem az egyik smasszere, kigyúrt, izmos
alak. Feri elhúzódott a tömegbe, csak Laci nem mozdult. A harmadik ütés után esett neki a betonfalnak. A feje, orra vérzett, de megint fel akart állni, hogy szembenézzen a vadállati vigyorral, ami megjelent a smasszer arcán.

A lány kilépett a szótlanul álló tömegből, odament a földön fekvő fiúhoz. A retiküljéből előhúzott egy zsebkendőt, és törölgetni kezdte Laci arcáról, szeméről a vért. Aztán feltámogatta és kivezette a bámészkodók között az utcára.

- Gyere, menjünk el innen! – mondta neki csöndesen.