A tanya előtti gyep már kiégett a nyári hőségben. A
délibáb-bámulást már meguntuk. A többiek bementek a házba. Nagyanyám kenyeret
sütött. A kemencét épp tisztogatja a hamutól. A kutyák átmenetileg befejezték a
féktelen ugatásukat, mert Márton az óriás belga nyúl visszatért a góré mellett
lévő egyik bújóhelyére. A pitvar is teljesen kiürült. Az állatok elhúzódtak
valami árnyas helyre. A semmittevés unalma jártamban keltemben elvetett a gyep
mögötti kukoricásba.
                                      *

Leültem. Gondoltam, hűsölök itt egy kicsit. Neki is
heveredtem, de hirtelen csipogásra lettem figyelmes. Kispulykák közeledtek
csapatostul. Na né csak, gondoltam magamban, ezek valami német kémek lehetnek,
jó lesz, elővenne a kézigránátokat! Azzal földrögöket kapkodtam fel, s raktam
egy kupacba. Gyertek csak madárkáim, figyeltem feszülten. Na aztán mikor
lőtávolságba értek, adj nekik. Repültek a rögök, s egymás után terültek el az
ellenséges elemek. Üldözőbe vettem a még élőket, s legránátoztam, amit csak felleltem,
mindet. Amikor már nem hallottam semmi hangot, végre megálltam, s nagy lihegve
dőltem le a földre. Na, ezeket jól elkaptam, gondoltam, némi büszkeséggel. Majd
a hajtóvadászat okozta fáradtságtól el is szenderedtem.
                                       *                  
Esteledett. Nagyapám, a tornác oldalának dőlve nagyot köpött a tengeri
irányába, majd miközben a pakli dohányból cigarettát csavart, még azt is
hozzátette, hogy megdöglik itt minden jószág, ha nem ád az isten végre esőt! A
nikotintól sárgás-barna ujjaival gyufát gyújtott, s jókorát szippantott a
cigarettából, aztán meg sercintett vagy kettőt. A kutyák rázendítettek,
ugattak, ahogy csak tudtak, mert Márton az orruk előtt baktatott el nagy
komótosan a pitvar felé. 
                                      *

Nagyanyám
az asztalra tette a krumplis tésztát, majd nagyapának hitetlenkedve és idegesen
mondott valamit. Mit mondasz mama? Nagyanyám most már hangosabban, és lassabban
mondja: a kispulykák odavesztek! Most már érted? Valami három jött elő az
ötvenből! No, ami ezután jött, igencsak elvette az étvágyamat a finoman gőzölgő
vacsorától. Nagyapám felpattant az asztaltól, szörnyű szitkokat üvöltözve, s le
föl járt a konyha földes padlózatán, a legszörnyűbb átkokat szórva nyestre,
rókára, de még a jóistenre is!
                                      *
Döglessze meg az isten, ha egyáltalán van, azt rohadt
állatot. Na majd holnap kitesszük a csapdákat, fordulna föl ott ahun van! Na
hiszen, pont jókor, vetette közbe nagyanyám.
                                      *                                                                                                                                                                          
                                                                                                                                                                       A nyaralás  idején a húgommal, nagyanyánkkal aludtunk a nagy dunyhás ágyban. A szörnyűvacsorai üvöltözéstől gombóccá szűkült a gyomrom. Rázott a hideg. A síráskerülgetett. Rémület vett rajtam erőt. Nagyanyám magához ölelve tudakolta, mi abaj, fáj valamid? Beteg leszel, csillagom? A vacsorából is alig ettél. A szívemelé mutattam, majd öklendezve tört ki belőlem a zokogás. Nagyanyám hiábavígasztalt. Egyre csak azt dünnyögtem, haza akarok menni.