IDŐCSAPDA








Tizenkilenc éves volt a későbbi férj, amikor felfeküdt a dubrovniki vár mellvédjére. A későbbi feleség megdermedt. Előbb még arra gondolt, most lelökhetné. Látta maga előtt, amint zuhan. Forog a semmiben az alföldi papucs, forró, poros kövek megdobják a testet, száraz ágak karmolják. Hallani vélte a puffanást a várárok zúzott kövein. Felkönyökölt, arcán türelmetlenség, így még labilisabbnak tűnt. A későbbi feleség azonnal kikereste a szimat szatyor aljáról a Szmena8 fényképező gépet, a fotó ma is ott áll a komódon bekeretezve egy ketyegő óra pokoli tik-takjának kitéve. 
Negyven évvel később a kórházban újra felismerte a régi zuhanás emlékét. Szédülést érzett, mint akkor. Keskeny, magas betegágyat kapott a férj, aggódott, ha kínjai lesznek lefordul onnan. Talán a szerelvények monitorhoz kötve az ágyon tartják. 
Szeretlek! Kérlek, ne halj meg! - súgta a férjnek. Jó. - Sóhajtotta. Hatalmas szakállából felszállt egy pihe.

Dubrovnikig, mint forró, ragyogó folyosón haladtak Rijeka, Split, Omis útvonalon egészen Ulcinjig. Split után már nem stoppoltak, az út a tenger felé lejtett. Soha ilyen dús növényzetet, virágok, pálmák ennyi fajtáját még nem látták, mint amennyit ebben a növényi amfiteátrumban. Estig gyalogoltak. Homályba burkolta a kerteket a lemenő Nap, hirtelen lett sötét, csillagok gyorsan születtek. Lent nagy fekete hajók haladtak dél felé, kivilágított ablakú óriások házai, fényükben kirajzolódott a hullámok sodrása. Nappali hőségben templomok hűvösébe menekültek. Akkor még nem ismerték az ortodox templomok ikonjait, freskóit. A legtöbb templomban Szent György küzdött lóháton sárkánnyal.
 Később nagyon is megismerték, úgy harminc évvel később, amikor ortodox diakónussá szentelte a püspök a férjet. Vállára hajtotta a fejét, a püspök megölelte és az ablakon beszúró fénypászmákba nézve, mint egy cyber jelenség, aki a szeméből küld sugarakat a kozmikus rendbe ezt kiáltotta: ”Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” Ekkor kiállt a király kapu elé öt pap magasba tartották a Αξιος feliratú textilt és egyszerre kiáltották háromszor magyarul is, hogy Méltó! Később a férjnek sok baja keletkezett ezzel a méltó-sággal tíz év szolgálat alatt. Agydaganatban elhunyt nyolc éve. Ugyanaz az öt pap temette el.

Magyarországon télen is kirándultak, Magas-Tax, Nagy-Hideg-hegy fáit kedvelték. Azt a pillanatot keresték, amikor a tél tüze a gyökerek alá bújt, hogy életre serkentse a bükköt, fenyőket, fényképezték az olvadó esőgyöngyöket. A féjnek ekkor még volt fotó laborja. Egy alkalommal jeges, madárfosos hideg padon szeretkeztek, s aztán még egyszer az erdei kisvasút forró kályhája mellett. Ezt a magzatot közös életük elején január 27-én vetették el, negyvennégy éve. Ezután összeházasodtak.
 A konyhában nyitott ablaknál éltek, ettek, mostak, tárva-nyitva télen is. Vacogva bekapták az ételt és rohantak vissza két ajtóval beljebb a meleg szobába. Negyvenhárom éve a konyhaasztalon petróleumlámpát tisztogatott a férj apja örökségéből. Fényesítette a kerek tükör háttámlát, üvegbúrát. Kanócot cserélt. A feleség is ott ült az asztalnál, hallgatta milyen emlékeket idéz az apáról.
 Úgy tűnt a nyitott ablakon át, hogy kegyelmet kapott az április végi kert, könyörületet a tél vékony acél terítője alól. Zöldül minden ami él. Újra gyermeket várt. 
Beszélgettek a tengerről, költözésről. Visszavágytak a föveny szélére kisodródott torlatokhoz. Elképzelték, hogy Ciprus szigetéről indultak, déli szél terelte az uszadékot, itt kötöttek ki. A feleségnek hiányzott a jód illatú sós szél, a férj a nagy csiszolt vulkáni kavicsokat emlegette. Megborzongott a feleség. Érezte, hogy gyönyörű ez a nap itt és most ebben az országban is, de hiába a fény, a pezsdülő virágzás, a mindent ígérő tavasz pompás léptei a tudatban és hiába lesz fokozható a nyárban. Mindhiába. Bent a szobában a feleség hidegrázás közben vérezni kezdett, az életképtelen magzat éjjel kettőkor született.
A férj szenvedélyes rally versenyző volt ötven éve. Megérkeztek a dalmáciai útról és otthon máris indult a Zemplén rallyn Mád és Tállya között. Felborultak. Nem ő vezetett, ő itinert olvasott, zúzódásokkal megúszta. Edelényben és a Mecsek rallyn még versenyzett, azután felhagyott vele, költséges hobbi. Biztonságosan, élvezettel vezette a család autóit. Autóutak, autópályák térképei indulásra készen rejtőztek a fejében. Nyolc éve, a halála előtti hónapban júliusban még vezetett, illetve vezetni próbált Grábócra a búcsúba. Énekelnie kellett volna a kolostorban. Számtalanszor megtették már azt az utat Tolna megyében a kolostorig de ekkor órák óta csak keringtek a Szekszárdi-dombságban. Nem találta a jól ismert utat. A liturgia kőzepére odaérve már nem állt be a kórusba. A templom bejáratának pihenőjében ült, a feleség látta, hogy könny gördül hatalmas szakállába. Vándorúton gurultak a könnyek, a koponya belsejéből, atomok sejtek káoszából. Emlékek tört visszfénye is törlődött nem csak a tájékozódás képessége. Hazafelé a feleség vezetett. Ekkor már egyetlen mediterrán virágot, fát nem tudott volna megnevezni, pap ismerősei nevét elfelejtette. Feltekerte a kottáját, a hangjegyek fekete titokká merevedtek. A feleség azt hitte lehunyt szeme mögött a tenger sötétkék bőrét látja. Hogy hajóval haladnak lomhán dél felé, örök vonulásuk egyik útján, isten nyitotta ragyogó folyosón. A férj a következő napokban a feleséget nem ismerte fel, azt hitte egyik tóalmási szerelme a gimnáziumi évekből. Haldokolva is hitt teremtőjében, mint Jób, hitét logika fogta össze. Felesége hite azonban minden álmatlan éjszaka után szétszóróott, jéggé hűlt, derengő darabkává vált.
Tizenöt éve Velencében selyem textíliák boltjába mentek be. Gyarmatokról származó szépségeikkel kereskedő karavánok életük árán jutottak el a tengeren Velencéig. Mintha nem is evilágból való kaleidoszkópba néztek volna, a gondatlanság döbbenetében álltak, mert csak pőrén szabadon hagyták a tárolókban a kincseket. Szétnéztek, hogy csapdába estek-e, vagy mint leselkedő bűnösöket most elvarázsolják őket. Fényes selymekbe kötött bibliák, kották, kódexek megannyi kincs kinyitva tárva elborítják az asztalt. Az egyik ortodox kottajelű hatalmas könyvet nézegette a férj, felismerte benne az egyik liturgikus dalt. Gyorsírásra emlékeztető selyem cérnával hímzett vonalakat mint kottát ismert fel, elénekelte, gyönyörű hangja betöltötte a teret. Megálltak a látogatók, hallgatták. Ezután hét évvel később ugyanezt a liturgikus dalt énekelte a férj és a feleség a kórház wc-jében. Nem akarták zavarni a többi beteget A wc- nek is hasonlóan jó akusztikaja volt, mint a selyemmúzeumnak.
Görögországi útjaikat szeptember végére időzítették, amikor már hűvösek az esték és a reggelek de tizenegy órától forróság kezdődik. Más, késői túristák is kihasználják az utószezont. Sétálnak a plázson, a bátrabbak fürdenek. Dél körül kamaszok röplabdázni kezdtek a homokban. Bekéredzkedtek a csapatba. Mindketten szerették, jól játszották ezt a labdajátékot. A férj óriási erővel belecsapott, a labda nagyon elszállt. A feleség utána futott, mögötte a férj, látszólag kergetőzésnek tűnt. Férje évődve, lihegve súgta a fülébe, hogy nyolcvan évesen is is meg fogja kergetni. Pontosan a 60-ik születésnapján halt meg.













Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-09-28 15:58:08
Utolsó módosítás ideje: 2025-09-28 15:58:08