NATURA
prózavers
Haza az, ami engem választott, vagy én őt? Nyári alkonyokon
könnyű vagyok, amikor talpig koszosan a kis fehér házam felé lépdelek.A föld színei a melegbarnák árnyalatai.Ha valaki kérdezi merre visz az utad, egyszerű
a válaszom - Hazafelé, ahol az erdő a saját valóságom, szobám falát árnyak keretezik a föld gyengéden ráz ha nyakamon esőcsepp szánkázik...
és a tizenhárom platán -Magritte pipái - erőt adnak. A platánok mindig vidáman
intenek ..lassúdad lebegés sétámon. Nagyanyám szavai jutnak eszembe
egyetlen verse. "Ne dícsérd napodat, míg nem lett este, és estéidet mielőtt éjjé vált, ne szólj az éjszakákról, míg a reggel ködűző színeivel fel nem szállt"
A gyaloglás egyfajta nyugalom megtapasztalása, a tiszta élet egyik formája." Kezem barnul a napnak sugarától. Szeretem a szelet.A szél füvekben nyugszik megtörve kalászait. A száraz téli füvek a szálviharnak is nehezek, vad csókot ad megvetéssel. Száj kiszárad a portól a víz elvesztésétől. Szomjam oltom. Hátizsákom vizet rejt, sohasem mást.. Banános csokit mert 5 óra alatt nem érzek éhséget. Áramlat. Ki nem érzi az erdőben, hogy ott él igazán? A tűlevelű fák amik sosem karácsony formájúak, miket gyermek kéz rajzol papírra. Ha vénülnek, göcsörtösek, száradnak amikor a nedv megáll bennük repedeznek, várják a felhőket a gomoly hoz megváltást ideig óráig. Először levelük hal. Holtidő. A gyökér enged a Föld hívásának egyszerre sírni kezd a fa. Nyekereg.. Búcsúzik a földtől -nagy csend marad utána. Láttál dőlni fát?
Minden elhalkul ekkor. A madarak ijedtek, és elhagyják fészküket utódaik a fát követik. Elpusztulnak.
Az ember elfelejtette, hogy fák uralták a világot. Ahová először fektetik a kisembert az a bölcső. A fa a te növésed. Meghallod Jószél fújását A szent fák sámánjairól olvasol,
kik arany sarlóval fagyöngyöket szakítottak ünnepeik előtt.
Amikor szerelmes leszel a fehér fa törzsébe karcolod a szívet és szerelmed nevét. Az ember nem élhet csak emberek között. A fára szüksége van a földnek, szüksége a fák társadalmára. Földet -áldottat a fák adnak neki . Nap ellen eső ellen lombok védik. Fákat kell ültetnünk.Ahhoz a nemzedékhez tartozom kiknek nem szabad emlékezni - amikor az ember lemondott sapiensi címéről. A gondolataim azokat a fákat kísérik melyek a jövőben nőnek. Lépek mint gyermek a tó irányába, a tavat én én hívom Gyöngynek.
Az egyik horgász a kövekről mesél, ahogy tenyerembe veszem. A kő keménysége itt a legnagyobb..A vízre boruló fák a legszebbek a tónál. Alázat a borulásuk. Jéghideg, tiszta édesvíz, ahol ez emberek az éltetőt érzik. Hát nem gyönyörű itt? Kérdik .. Mólókat építenek kemény kavicsból, fekete földből és akácfákból miket elmos a víz sodra.
Újra és újra épít az ember..
A büszke fűz meghajol .. Dús lombú fa.. Két gyökér tartja a meredek tó partjába kapaszkodik. Párja egy másik fa.. ami mindig árnyékot tart a tófarokban fekvő fának. Még mindig nem hagyja halni a fát a nagy kőris.. Még mindig nem engedi a parttól el. Az övé.Ez az igazi szerelem. Ami tartja az hal hamarabb, a borostyán szíja a fa nedvét, fojtja..Mindketten tudják.. Egyre feljebb kúszik az ág, hogy napfényt adon a vízben fekvő társnak..A fák hűsége nem a tiéd. Soha nem fogod megérteni a szeretést , a játékot, a filiát , míg nem láttad e két fát. A már-már isteni szeretetről soha ne beszéljünk. Odébb almafa..kontrasztot húz a természet a náddal, ne fázzon és védi a jég éles nyelvétől. Tavasszal kibontja arcának szirmait.. cukorbetegeknek szedtem össze a nyári almát. Egyet sem tartottam meg magamnak - adott ő másnak..A horgászok jó emberek.. Lassan mindent megtanulok itt, de minden nap más Nincs két egyforma nap. Ha láttad Derszu Uzalát meg fogod érteni a nádat is. A nagy folyón a vöröslő nádat, mi a fagyhaláltól mentett két embert és még mindig ott a naplemente( őrzi az emlékezet egy filmrészletet ) a fagyott víz felett.. Az az én világom, ahol nők is horgásznak, csendben beszélgetünk hallgatunk együtt. A hallgatás összeköt és itt nem találsz rossz szót. Madártoll a kezemben.. és szív alakú kavics.. Mindennap más a tó, más a nád - a sikló tojásait a meleg déli kis dombon rakja le. Lassan cserélődnek a fák itt is -sok a juhar-madarak pottyantotta diófácska. A Nád hajlik de sosem törik- tudtad? és hódok rajcsúrjától hangos az éjjel.. Ez a hazám.. Ahol mindent ismerek, ez a hazám, ahol estelen fűben fekszenek a kikericsek, őszikék, ahol annyi gomba nől.. Ahol a virágok nevei szépek: margaréta, pipacs, kígyószisz, árvacsalán, keltike. A kidőlt fa vastag moha rétegén gombák nőnek.. Ahová ki kell jönnöm, érezni a Föld illatát ha lehajolok ahogy apám is tette minden kapavágáskor. Fel kell néznem az égre, hogy lássam a madarak röptét.. Ahol megértem Thoreau világát.. Petőfi Sándort, a nagy gyaloglót. Aszálykor a föld reped, és a napraforgók szomjasak mindegyik mellé jó lenne egy kis herceg, hogy szelídüljön a föld.. Poros utak füveit faggatom. Áramlat súgja a folyó. Látom a repülő korsókat, és kelyheket, bízom abban, hogy mielőtt szomjaznék elsírják magukat és leszakadnak a vetésre .. De a legszebbek a hajnalok, az alig derengések. Ökörnyálra tapadt hideg párák remegései.
Gaia sebei, Földanyánk arca ráncoktól barázdált.
..Ess ess eső..
"Hallgass, és várd meg, mivel jött a nap,
Jó sorssal jön-e, segít-e, vagy rest-e,
Ne átkozzad, míg a fényeiből tart
És ne dícsérd, amíg csak nem lett este"
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2023-12-12 19:15:12
Utolsó módosítás ideje: 2023-12-12 19:15:12
