BOLOND LÁNY II.



Ami nincs, az a felemás bikacsök.
Ami él és mozog, az kártékony, egyszersmind tendenciózus.
A gyertyacsonk elolthatja a hajfonatot és ami hátra marad, az nem más,
mint egy részlegesen megrongálódott kupola. Ki kéredzkedne alá?
A süvítő klíma elmúltával megváltozott a moszattenger, s ennek következtében a decibelnyél kópiájában pokoli zűrzavar keltette vad hullámait. -
- Miért engedted bedarálni a muzsikusok fékpofáit? - vádol meg Petra,
s nem is alaptalanul.
- A kerengő dervisek zablájához közel merészkedett kubista sisakom; ő biztatott arra,
hogy hamisabb legyek a verbális mályvánál. - próbálom megmagyarázni a kidomborodó hasa ellenére légies járású tüneménynek.
- Akkor elfogultságod jobban teszi, ha monogramot vált! - szájaskodik ő és vadul integet, mint ki kitérőt
szándékozik tenni a kornyadozó jáspisok között.
- Emléktelen fásli, üss a traverzre, a monstrumok élén állva voltál jó és arattál háncsot!
- feleselek vissza a bolond lánynak, akit kikértem az elmeosztályról, elcsábítva
őt egy kis kirándulásra.
(Állapota semmiben se különbözött a garnélarákétól, ami egy olcsóbb mézbehasalás
reményében képes megtámadni a kurátort.)
- Nem elég, hogy kikaphatok, - biztosan a fenevad ápolók kínzásaira gondolt -,
még a számok burka is reális!
- sajnálkozik a szépség önmaga felett és előkészíti ölésre szánt szerszámát. Nagy igyekezetében
kicsikét kidugja a nyelvét is, megnedvesítve bájos ajkait.
Mindez nem számít, mindez horganyzott lemezből készült, kipipált erőmű. Ennyit a tárgyalási képességemről… -
Ruhafelvétel, ruhalevétel. - ezt csinálja, amióta csak elindultunk
a kanyargó ösvényeken. Kényszer szülte szokását nem lehet nem figyelembe venni.
Rászólnék ugyan, de nem tehetem, mert az illuzionisták kétfenekű ládája, - ki tudja, honnan került elő -, megakadályoz benne.
Menthetetlenül elsüllyedek.
- Regisztráció esetén a törpenövésűek felturbózzák a szoláriumot. - nyalja meg a szája szélét
újfent Petra, észre sem véve eltűnésem.
- A kórházban nem volt elég tégely, így kupadöntő sípom érintetlen ég el. - panaszkodik, azzal ott, helyben, világra hozza magzatát. A szörnyszülött, (boszorkányos nózli, feltűnően széles vállak, köldöknélküliség és még sorolhatnám tovább,)
alig csúszik ki
a szülőcsatornán, szokatlanul máris felordít: - profi vagyok
torlódásban és mákfejtésben! - dicsekszik és már-már rácuppanna
Petra mellére.
Hanem az anyja nem a kegyességéről híres; ellöki magától a gyermeket, gyorstalpaló, frappáns
illusztrációkat rajzol a levegőbe, majd fia tüdejét megcélozva beledöfi a dárdáját.
- Abrakadabra! - vihog fel eszelősen.
- Hát, eddig tartott. - sóhajtok fel szomorúan, még mindig a bűvészláda
nyitját keresve.
- Ki nemzette egyáltalán ezt a szerencsétlent? - kérdezek rá nyíltan.
- A kakofónia, amikor is a kaucsuk megérdemelten pihent egy fagylaltos kehelyben.
- von vállat ő, s mire kijutva a szabadba feleszmélek, beveti magát a sűrűségükben takarást nyújtó bokrok közé…
Lehet, hogy ez az egészséges felfogás, - nézek utána dermedten -, hogy a kiutált
erkélyt a hollóhadra bízzuk, elhintvén a lakosság körében, a félholdak érdesek.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-08-06 09:29:20
Utolsó módosítás ideje: 2018-08-06 09:29:20