Életrajzom

Magyar vagyok, ez az én hazám,
háború előtt szült az anyám,
nem tudhatta, apám elviszik,
világégés lesz, a második.

Az öldöklés bekövetkezett,
a bombázók Debrecen felett
úgy szórták le száz-szám a halált,
az állomás romtengerré vált.

Apám munkaszolgálatos volt,
"hazafias vizsgáján" botolt,
fegyvere egy jó nagy szívlapát,
azzal védhette csak a hazát.

Itt hagyott két fiúgyermeket,
mert még egy testvérem született,
drága jó anyánk velünk maradt
füstös, kormos magyar ég alatt.

Apánk USA fogságba esett,
két év múlva haza jöhetett,
addig nem volt híre-hamva sem,
reménykedtünk; egyszer majd üzen.

Végre megjött, munkát nem kapott,
Amerika egy "foltot" hagyott
rajta; nem szovjet hadifogoly
talált haza a háborúból.

Negyvenkilencben a Vagongyár
munkát adott, ne éhezzünk már,
negyvenhétben fiú született,
így ötfősre felemelkedett,

koldusbotra jutott a család,
még sem hagyta ajkunk semmi vád,
sok volt akkor a magyar szegény,
pincelakás és a vak remény

együtt pislogott a föld alatt,
néha jutott csak egy-egy falat.
Így nőttünk fel, mint olyan sokan,
magyar honban, búsan, boldogan.

Magyar vagyok, ez az én hazám,
forradalom éhezés után
következett, Debrecenben is,
írtam róla máshol, szépet is.

Jó apám, a művelt proletár
szeptemberben mondta, vége már,
véget ér az éhezés kora,
forradalom, isten ostora

robban ki fiam, nemsokára,
és számítunk Amerikára,
segít, hogy győzzünk most az egyszer,
módosabb lesz sok szegény ember.

És nem is sokára ezután,
október huszonharmadikán,
ezerkilencszázötvenhatban
forradalmár lett, gondolatban,

ha nem is tettleg minden magyar,
mondta, munkát, kenyeret akar,
az oroszok menjenek haza,
valóság lett apám igaza.

Alig tartott tizennégy napig.
Vége lett, a forradalmait
elvesztette mindig ez a nép,
valótlanná vált a csodaszép.

A régi-új urak szemében
nem voltam kedvenc, "tűrt" is éppen,
s rájöttek, használható vagyok -,
megszaporodtak a csillagok

                                                                                                                                                                                                         rég elhasznált, civil ruhámon,
párttag lettem egy délutánon,
funkciókkal is kedveskedett
a vezető pártgyülekezet.

Azt hiszem, hogy ezek az évek
tettek felnőtté, mert a lélek
bennem lassan már keményedett,
megházasodtam, és vége lett

a tétova igyekezetnek,
megnyugodtam, mert szerettek,
körülvett gyönyörű családom,
megoldást kellett kitalálnom,

merre tovább, és merre, hogyan,
csak most kezdtem élni boldogan,
felelőssé vált az életem,
szüleim után lettek nekem,

akikre már csak én vigyáztam,
Tiszavasváriban találtam
új munkahelyet szép lakással,
azóta itt kelt a madárdal.

Ennek éppen negyvenhat éve,
életemnek több, mint felére
itt találtam, viszontagságok,
szép emlékek, jobb lét, hiányok,

győzelem halálos kór fölött,
ez mind enyém volt, mely ideköt.
Immár tiszavasvári lakos
vagyok véglegesen, bizonyos,

hogy itt talál majd rám a halál,
ha engem keresve körbejár
e hazának szegleteiben,
itt temetnek el, azt hiszem.

2015. február 8.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-02-09 00:02:40
Utolsó módosítás ideje: 2015-02-09 09:12:51