O,Q

(olvadás)
A szárnyak lassan kiolvadtak, de nem hozta el a mozgást, nem a nehéz kristályok hurokfilmekbe zsugorodása. Ezeket csak érzékelni lehetett. Még a hangok se, mert a már ismert kódjait bontogatták, s még csak nem is keltettek rezignált hangulatot. A szárnyak kiolvadása áramlásokat hozott, melyek azonban nem kerülhettek áramlatok rendszerébe, mert mikrohullámokat vetettek. A szárnyak és a mikrohullámok egymásra hatója, viszonya igen összetett volt, csak az a biztos, hogy bent olvadtak ki. Hatásuk az volt, hogy érzékelhetővé vált nagy fáradt áramlatok terhe.
A nagy fáradt áramlat egyike a méltóságteljes öregedés volt, s a mikrohullámok verése éreztette, ez csupán berögződés. A méltóságteljességet a másodkirálysághoz lehetett volna hasonlítani, ha meghatározzuk, hol végződik az első. Nem nehéz: mondjuk a stílusdandik az elsőkirályok, kikkel végződik a külsődleges oldal. A belsődleges oldalt pedig a mikorszárnyak rajzása nyitja, melytől a nagy fáradt áramlatok kívülre szorultak, oda ahonnan érkeztek. A külsődleges oldal pszichózis, lényegében a tudat és az ösztön kompromisszuma: hogy létével elfogadja, kibékítse önmagával, ugyanakkor nevén nevezze a fáradást.
A fáradást a nehéz külsődleges oldal terhének elviselése hozza, az örvénylés ciklusának lassulása. A teher az örvénylés a tér és a parttalanság függvénye. A térnek mindig ciklusa van, a körforgás törvénye, mellyel igyekszik elzárkózni a parttalanság megsemmisítő erejétől: hisz ez a tér nem eukledeszi léte.
Valószínű, a parttalanságot a mikrohullámú szárnyak verdesése hozza, mert ott bent ki akar törni valami a nagy fáradt áramlat szorításából. Hogy mi az, elég nehéz megnevezni, mert vélhetően a szó és a gondolat közt található, s jobbára csak érzékelni lehet. Jobbára érzékelni, mert immár az írás elejétől nem csak térben távolodtunk, hanem ugyanez a tér lebontásának folyamata is egyben, megnevezve: a parttalanság töltése.
Tehát nemcsak skriptális dimenzió, hanem aktív gondolati, érzelmi kvantum, amely önmeghatároz ugyan, de nincs szabálya: onnan bentről nem törvényszerűen indul és tart valamerre, mint az elejtett kavics, mely felgyorsulva ugyan, de egyszerűen leesik a kőrakásra, nem lévén saját energiája. Talán nem is annyira önmeghatározás, mint önteremtés, hisz a mikormozgás esetében a fogalmi meghatározásnak rendkívül pontosnak kell lennie, hogy ne fékezze az adott, a már megnyert gyorsulást. Bizonyítható parttalanságnak gyorsító mechanizmusa van, amelyet persze műszaki eszközökkel nem lehet bemérni és meghatározni.
Mert lassan kiderül pszichikai léte. Nem az hozta létre, hanem a szárnyak kiolvadásakor egyszerűen csak úgy elindult. A O-pontból a Q, de immár nem az ismeretlen kvantum, hanem a parttalanság. A térnek nincs logikája, hisz következmény. A parttalanság pedig megteremti önön logikáját azért, hogy ne az által létezzen, másképp partra találva, külsődlegessé válik, és törvényszerűen elnehezül. A parttalanság nem fáraszt, olyan kimeríthetetlen ereje van, mint a gyűlöletnek, de sokkal olyanabb, mint az összeférhetetlenség. A gyűlölet nem fáraszt, hanem fölemészt. A gyűlöletnél az összeférhetetlenség sokkal erősebb, mert nem fáraszt, nem emészt föl, de önmagát önmagában önmagának nem tarthatja fent, kell a másik, akit eltaszíthat, elvethet magától, ez bázisa.
A parttalanságnak nincsenek ilyen tulajdonságai, tulajdonsága nem metamorfózisa, nincs bázisa, hanem szabadon áramló töltete van. Spontán, tehát nincs áramlási rendszere, a káosz törvénye szerint szerveződik, s ez által felszámolja azt a káoszt, amellyel kontaktusba lép. Magának a káosznak megvan az önfelismerése képessége, amelyet egyrészt a külsőségtől kap - önmagában önmagának tenyészik -, másrészt egy belső magja, amely a parttalansághoz köti.
A káosz bonyolultabb, mint a parttalanság, dacára hogy a parttalanság belső része. Mert tény, hogy a bensőség és a külsőség viszonyát is ő determinálja. A parttalanság nem fáraszt, mert mondjuk magában hordozza a megismerés szükségét. Akinek nincs megismerési igénye, azt valószínűen már rég elfárasztotta ez az elmélkedés, mert biztos annak tartja. Ha történetesen eljutott idáig, ez saját parttalanságának vagy külsőségeinek kérdése. Akik eljutottak idáig, és még nem fáradtak ki, ők közelebb állnak a parttalansághoz, a megismerés igénye által. Vagy egyszerűen azért, mert nem szeretnének elfáradni, helytállni szeretnének a megterhelő, indulatokat termő konfliktusokban. A parttalanság adomány, azaz a mikroszárny csak úgy elkezd verdesni az emberben, s ha megpróbálja követni, feltöltődik, átveheti annak energiáját azzal, hogy azonosulva vele, önmagává teszi. Nem önköltés. Nem egyszerű, mert ha nem ismeri fel a külsőségek szerepét, a vele való azonosulásban nem önenergia szabadul fel, hanem önemésztő folyamattá válik.
Hogy miért történhet így is, miért változhat ilyen irányban ez az egész?
A felelet ott van, amiért az O-ból kiszabadul egy vonal, s kvantumként Q-vá ér.
(helyettesítsünk be)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-09-03 10:24:41
Utolsó módosítás ideje: 2013-09-03 10:24:41