Tér

Az épületek már nem szabhatták meg a tér hangulatát, sem az igeemberei, hanem ami meghatározóvá vált, az a megnyert parttalanság volt. Ennek megnyerése a Birodalomból történő kiszakadását is jelentette. E kiszakadás abban nyilvánult meg, hogy tér elvesztette urbanisztikai funkcionalitását, jelentőségét és értelmét. A fölöttes és az alant. Ami azt jelentette, a próféták elvesztették forradalmi státuszukat. Mondhatni, ez a szimulációs civilizáció csődjét jelenthette, de e kijelentés a parttalanság lényegének elvesztését jelentette volna. Magának a parttalanságnak nem volt és nem lehet jelentése, mert a jelentés az egyeduralmat hozta volna vissza, forradalmiságát elvesztő profetikus igeidőt.
A tér az igeemberek és az igeidő közé ékelődött. Mert a próféció a káosz megtörésére tett kísérletté vált, ennek tanúbizonysága a civilizációs tartalékait fölemésztő urbánus tér volt, amely lényegében arénává változott, s arénaidejében szeretett volna kiteljesedni. Nem önmagáért, hanem a Funkcionális Birodalom kedvéért, melyet a téren felállított Szabadság-szobor szeretett volna megtartani. A szobor nem beszélhetett önmagáért, csupán a térért. Szimbolizmusa a parttalanságot megsemmisítésére tört, melynek eddig alappillére volt. Viszont a tér származékaként, nem tudta behatárolni a parttalanságot, mondjuk úgy, mint a teret a környező épületek, megszabva egy adott korhangulatot, melyet a Funkcionális Birodalom összeomlása kivont az igeidőből. Lehet pont az igeidő omlott össze, s itt felejtette igeembereit, partjaikkal, itt és túl. Itt maradtak, túl a koncepción, mely teremtette őket, de már nem követheti, meg nem tarthatja.
A parttalan a káosszal csapott össze, pedig abból fogant. Ahol a parttalan terjeszkedik, onnan a káosz kénytelen visszavonul. De nem úgy tölti ki, mint a foton az űrt, hogy megteremtse és behatárolja saját idejét. A parttalannak nem volt ideje, melyet kitölthetett vagy meghatározhatott volna. Magja volt, ahonnan terjedt, valahogy úgy, mint a szerelem, mely belülről indul ki, de nem a Bent okozza, partos. Persze parttalanná válhat, ha másért nem, azért hogy birtokosa felismerhesse és bejusson a káosz magvába.
A káosz magva önmagából önmagának indul ki. De nem terjedhet, mint a beléje hulló szerelem. Mégis, a szerelemnek van egy faja, az önmagából önmagának kiinduló szerelem, amely ellentétben a káosszal, megsemmisül. A káosz nem semmisülhet meg, mert nincs partja. A szerelem mindig megsemmisül, ha partot ér. Parttalan lehet örök. Lehet, de a káosz még a szerelem ellen is meg tudja védeni magát, abban hogy elérhetetlenségében kitárulkozik, s megmutatja arculatát. E kitárulkozása önmaga feltárása is, azonban mindazt, ami beléje tud hatolni, automatikusan megsemmisítve táplálja, mert nincs tere, csak vonzása van. Arculata a Funkcionális Birodalom képben jelenik meg, de attól tér el attól és a szerelemtől, hogy érezni nem, csupán érzékelni lehet, s nem szereti, ha értelmezik, mert értelmezhetősége egyben kivégzése.
A parttalanságot érezni, érzékelni lehet, szereti az értelmezhetőséget, hisz lényegében képzeti ideje van, abból szerezi és abban rejlik térereje, ahogyan kiveti magából a teret.
Ontológiai képletben: a tér - O, a parttalanság - Q.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-09-03 10:22:58
Utolsó módosítás ideje: 2013-09-03 10:22:58