Lavórérmék

a porszívó ügynök ismét megpróbálja
megkörnyékezni a kiszemelt házat:
egész nap a sarkon áll szívja
porcicákkal tömött pipáját
kezében hűséges táskája a fején kalap
stratégiákat gyárt majd megindul és
becsenget
nos
fene régimódi ház ez: a lakókat nem érdekli a porszívó
volt valaha egy telt keblű fehér cselédük
aki öngyilkos lett és a testét a hátsó kertben kaparták el
amikor már nagy a kosz a lakásban
szeánszot ülnek a háziak és megidézik ezt a halott szobalányt
aki aztán becsületesen végig dolgozza az éjszakát
sóhajtva és nyögve
hát
minek ilyen helyre porszívó?

- egy fontos szabály van - mondja az asszony
- olyan régi tíz filléreseket  kell a hálószoba ajtók előtt hagyni
különben megharagszik a szellem és fojtogatni kezdi az ágyban
fekvőket
az ég tudja miért

  - hölgyem, hölgyem, manapság minden lakásba kell már egy ilyen porszívó!
sehol sem dolgoztatnak már kísértetekkel

megint

a sarkon áll és fújja a füstöt
néha demonstrációt tart a járókelőknek:
bekapcsolja rettenetes porszívóját és elszívja
a galambok lélegzetét
(lehullt tollas húscsomók szerte a járdán) a kéményekből
porzsákjába szökik a füst olykor fojtott sírás hangját
hallani a szerkezet méhéből
- ez itt alighanem az öné lesz - halássza ki a beszippantott csecsemőt az ügynök
és visszaadja egy nőnek akinek összement a hasa
micsoda fokozatok vannak ezen a masinán!
elnémulnak az utcán járók ahogy magába szippantja
képregény-buborékban lebegő szavaikat
ez a pokolgépezet

az éj perselyébe dobott pénzérmék
pucolt halak pihennek egy lavórban
a szobákban ragadt tömjénszagot az ablakon
besurranó szellő hessegeti
fényesednek a kilincsek ahogy dolgozik
a szobalány: üres szemgödreiben aprócska
sírásók munkálkodnak
nem temetnek
exhumálni készülnek régi könnyeit
amik ki is buggyannak mikor a fürdőszobába ér a lány
körmei a kád szélén koccannak ahogy végigsimítja
porcelán oldalát
mindig is szeretett volna ilyen szép kádban fürödni
ehelyett lavórban mosakodott amiben a vacsorára készülő
halakat is tisztította
néhány levált pikkely folyton maradt az alján így mikor fürdött
azok rátapadtak belső combjára
- mi vagy te, sellő? - kacagott sokszor a ház ura
azzal leseperte a lány hosszú lábáról az ezüst darabkákat
mielőtt megerőszakolta volna őt
a nagyságnak persze soha egy szót se erről
tíz filléreseket hagyott a párnája alatt a fickó
csak hogy hallgasson

de vajon hány érmévé változott pikkelyt kell összegyűjtenie ahhoz
hogy egy saját kádja legyen?

  - hölgyem, hölgyem, manapság minden lakásba kell már egy ilyen porszívó!
- ez a kütyü kurvaég hogy megfiatalítja! - esküdözik az ügynök az
ajtóban (a reggeli napfény megcsillan a bejárati ajtó
kilincsén) - bekapcsolom önnek és szépen leszívja az arcáról
a ráncokat!
- vigye innen!
dörögni kezd az ég ami pont jól jön most a fickónak: büszkén kiszippantja
a felhőkből a villámokat
- talán még a jó isten is itt van már benne! - nevetve a masina oldalára csap
de az asszonynak hiába beszél az bevágja az ajtót

na ebből elég! - mérgelődik a porszívóügynök és este visszatér
masinájával beszökik a házba
hogy felszippantsa egytől egyig az
ajtó előtt hagyott tíz filléreseket

reggelre
a lakás csillog-villog a kilincseken szikrázik az exhumált nap fénye
az udvaron szárítókötélre teregetett üres képregény-buborékok
a sülő hal illata odabenn betölti a házat
a lakók még mindig az ágyban fekszenek
mozdulatlan dudorok ők csupán a frissen mosott takarón
odafenn valaki kihúzza épp a dugót a kádból és
megindul lefolyni a víz





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-01-23 22:22:12
Utolsó módosítás ideje: 2013-01-23 22:23:53