Anyám urnájának temetésekor

Édesanyám, ami maradt belőled,
A hamu és por ha egy marék.
A kemence forró szája kifújta
A vizet, szenet és a nitrogént.

Őrzi-e még a régi erő sodrát
Az elillant vagy megmaradt anyag?
Mely arra késztetett, hogy engem foganjál, szüljél,
Amiért ma is mindig áldalak,

Hisz a sakktáblára, ahol minden kockán
Egy-egy atom a játékfigura,
Ki tudná úgy visszarakni őket,
Hogy megjelenjen az Élet, a csoda?

Hogy felvillanjon újra a tudat fénye,
Mint nyári éjben szentjánosbogár.
Hogy szeressen, gyűlöljön, imádkozzon, öljön,
Míg, mint egy óra, mely lejárt, megáll.

A filozófus megvonja a vállát:
Minden bonyolult – ez régi idea –
Szétbomlik, és alkatrészekre hull szét,
Örök, nagy törvény az entrópia.

A pap is szól: porból lett, s porrá válik.
Egy nagy körforgás ez és örök dolog,
Mit temetünk, az Isten óriási
Ujjai közt kihullt pár szem homok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-26 14:14:31
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-26 14:14:31