Dublin


- részletek -
Cast a cold Eye On Life,
On Death.
Horseman, pass by!
(W.B.Yeats)

2.
(Andának)

Még pár lépés az egész
Hidd el nem több
Szaporábban ver majd a szív
S fölidézheted azt a fehér csuklót
Azokat a vékony ujjakat
Ahogy tágfényű ablakot tártak feléd
S te lassan lehajtottad fejed
Hogy ne lásd az arcát az otthonát
Hol visszavonhatatlanul pusztul ő is

5.
(Sághy Balázsnak)

Killiney-ban
Hová véletlen kerültem
Tenger fogadott
Mint anya rég látott csavargó fiát
Aki legyintve a hullámokra
A városba vetette magát
Mezítláb futottam felé
Fordítottam arcom hogy felismerjen
De ő hátrált csak hátrált
Hogy megüthessen
Beborítson tajtékos hideg vizével –
Sirályfehér bőrű villogóvörös hajú
Kis vikingek szaladgáltak ott
Be-befutva a végtelen vízbe
Hogy megtörjék elviselhetetlen monotóniáját
Hogy gyorsan gyógyuló sebet hasítsanak
Az idő hátára –

Egy aggastyán arca volt az a tenger
S üvöltött tehetetlen:
Én ültem ott kövek közt
Magam is kő

9.
(Dukay Nagy Ádámnak)

Azok a madarak fejünk fölött felhők alatt
A Dam Street s Grafton Street merőlegesében
Felejthetetlen szárnyalásuk –

Megőrült ez a város
Hova konok vágyad vonz egyre vissza
(hisz te sem ittál a Tisza vizéből!)
S hol évek előtt fekete söreid ittad
S a Temple Bárban sorodra/sörödre várva
Befejezhetetlen soraid írtad
Ott ma barátom
Keltakeresztre feszített jézusok
Bevándorlók koldusok
Hátukon a gyerekek fejük fölött fellegek
Tucatifjak tömegemberek
Olcsó kurvák ügyetlen együgyűek
Rügytelen fák közé menekültek
Popcornt pökdöső rágcsáló ritterek
Parkokban gyülekező aids-esek
Beforrni képtelen vénák ütőerek
Tört szemekben hűlő egek
Egymás szívein átgázolók
Kristályok közt forgolódók
Kora hajnalban haldokolók
Bukottak bénák szétesettek
Árva arcukon a ráncok egyre szélesebbek
Szurdokszemű tébolyultak
Mind-mind egy ócska jelenlét repedésébe hulltak

       Jaj nektek szegénykéim
       Jaj nektek kedveskéim

Tükörbe hullnak akik korán halnak
Foncsor ragyog ő drága testükön
Kik egykor annyi testbe belemartak
Most vadul billeg a fény szemükön
Feküsznek hanyatt leomló tűzfalak
Csupasz a hasuk hátuk a talpuk
Nyitott szájukban nyál só fű és salak
Mögöttük fölrúgott hamis alkuk

Csalódásig ezüst haláltánc ez
Hová vegyülni és repülni vágysz
De menj ha hív a véred s belátod
Itthon halni különb kalanddal jár

       mondom s megyek
       de hova
       Jehova
       se

10.
(Babiczky Tibornak)

Ösztöneimet összezavarta Dublin –
Korábbról nem ismert éberség
Perzselte fel erőm maradékait
S szívem is
Mit hallgatva
Oly sok versem írtam egykor
Akárha búcsúzna
Hátát mutatva alig dobban
Hidegen hagy magamra
Talán ez a szakadatlan
Rémült madárvijjogás
Ami uralja a várost
Higította fel vérem
S űzött el a házak közül
A Phoenix Park suttogó fáinak árnyékába
Hol hanyatt fekve meszelt padon
Némán guruló verítékcseppek fűbe érő
Halk neszezését hallhatom –
Lehúz emlékeim tömbje
Hisz annyi éjjelben elmerültem
Hogy ma már ha sötétedni kezd
Összerezzen bennem valaki

A rózsa még megmenthet
Mondja
S én bólintok –






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Parnasszus, 2003 tél