NAPLÓK: Új Felvilágosodás Legutóbbi olvasó: 2026-07-30 05:32 Összes olvasás: 35131| 81. | [tulajdonos]: ógörög hagyomány | 2007-11-24 13:44 | spiroslyra 2007.11.23 19:57:11 © (3119)
"Az írást a hagyomány szerint a tiruszi Kadmosz hozta be Görögországba Föníciából; először Thérai szigetén alapított gyarmatot, majd amikor a dórok ezt elfoglalták, Boiótiába vándorolt. Hérodotosz így ír erről: "A Kadmosszal bevándorolt foinikok letelepedve, sok mindenféle ismeretet hoztak be Görögországba, többek közt a betűket is, melyeket véleményem szerint a görögök azelőtt nem ismertek, s kezdetben úgy írták valamennyit, mint a foinikok. Idő folytán a nyelvvel együtt a betűk alakja is megváltozott. Azok a görögök, akik abban az időben a legtöbb helyen körülöttük laktak, iónok voltak, s ezek vették át a betűket a foinikoktól, csak keveset változtatván az alakjukon, s mint a méltányosság megkívánta, minthogy foinikok hozták be Görögországba, foinikiai betűnek is nevezték (phoinékeia grammata). A papirost is régtől fogva bőrnek (diphtera) hívják az iónok, mert valamikor papiros híján kecske- és juhbőrökre írtak; s még ma is sok barbár nép van, mely ilyen bőrökre ír. Magam is láttam ilyen kadmoszi betűket a boiótiai Thebaiban, Apollón Iszméniosz templomában néhány triposzra bevésve; s nagyrészt az ión betűkhöz hasonlítanak."
Kadmosz tehát a hagyomány szerint 16 betűt hozott magával, ezeket később Palamédész négy betűvel megtoldotta, végül Epikharmosz és a keószi Szimonidész újabb négy betűvel egészítette ki a görög ábécét. Kadmosz természetesen nem volt személy, neve "keleti ember"-t jelent, afféle korszakot jelző, eponümikus név, s valójában a keleti műveltség térfoglalását summázza egy névbe, egyetlen történeti adatba foglalva. (Ahogyan mi is Árpád-korról, Árpádokról beszélünk.) A monda egyébként igazat szól: a görög írás föníciai, keleti eredete minden kétségen felül áll. Jensen a döntő bizonyítékokat így foglalja össze: 1. a legrégibb görög emlékek írásjelei csaknem azonos formájúak az ósémita jelekkel; 2. a betűk neveit kizárólag a sémita nevekből lehet megmagyarázni (ez ellen a tétel ellen lépett fel legújabban Bauer és Georgiev)[46]; 3. a betűk sorrendje s a sorrenddel kapcsolatos számértéke megfelel az ósémita használatnak; 4. a sorvezetés a legrégibb emlékek tanúsága szerint a görögben is balra haladó volt vagy "busztrofedon", azaz váltakozva balra vagy jobbra futó, mint az "ökörszántás". Emiatt az egyes jelek hol balra, hol jobbra néznek, de ezt a szokásukat az egységes jobbra menő sorvezetés elterjedésével elveszítik, s azóta mind jobbfelé fordulnak.
Az átvétel ideje is pontosan megállapított, s ez megint egybeesik a görög művelődés hajnalával. Tudjuk, hogy amikor a görögök (iónok) az Archipelagoszból Kis-Ázsia nyugati partvidékét elfoglalták és gyarmatosították (Trójai háború), már magukkal vitték ábécéjüket; viszont a Peloponneszosz őslakói nem rendelkeztek írással, hanem csak az ide betörő dórok tettek szert reá. Az írás elsajátítása tehát a görög félsziget keleti partvidékén történt, s a dór bevándorlás és az ión gyarmatosítás közötti időre esik, azaz körülbelül a Kr. e. 11. századra (Larfeld). Ez megegyezik a Kadmosz-hagyománnyal.
Maga az átvétel nem járt sok nehézséggel, mert a foinik betűk alkalmazhatók voltak a görög beszédre is, csupán a magánhangzókat és néhány sajátos görög hangzót kellett pótolni. A magánhangzókra szükség volt, mert a görög beszédben ezen a téren nincs ingadozás, a magánhangzók egyenlő értékűek a mássalhangzókkal. Műszóval élve, a görög ábécét vokalizálni kellett, s ez így ment végbe: az alefet, amely a foinikban csak efféle nyomatékjelző félhangnak számított, a-vá, alfává erősítették; ugyanígy lett a hehezetes he e-vé, azaz epszilonná; h-vá, a spiritus asperré a hetet tették, az ájint o-vá, a jodot i-vé, a vavot u-vá. A mássalhangzókkal még kevesebb volt a gond; csak néhánynak a neve módosult az utána következő hangzó nevének hatására, a könnyebb kiejtés kedvéért; így például a foinik memből az utána jövő ny (nü) hatása alatt my (mü) lett, vagyis a foinik mem-nun betűpár a görögben a folyékonyabb my-nyvé (mü-nü) változott. A hiányzó aspiráták (j, c, ph, kh) és kettőshangzók (y, e, psz, ksz) pótoltattak, végül egy-két foinik betű fölöslegesnek mutatkozott, s elmaradt. Evvel létrejött az úgynevezett archaikus ábécé, s ez is maradt a görög alfabétum törzse, amelyet az itáliai népek átvettek, s a latinok aztán továbbadtak.
Legrégibb emlékei a Thérai és Mílosz (Milo) szigetén talált feliratok, ezek a Kr. e. 7. század első feléből származnak, s természetesen már egy előzetes fejlődés jelét hordják. Vidékenként, a görög törzsek körében, sok külsőleges, jelentéktelen változás alakult ki; közülük az ión forma kerekedett felül, s lett hivatalossá. Kr. e. 403-ban Athénben, Eukleidész arkhonsága alatt, Arkhinosz javaslatára a régi törvényeket ión írással újból kiadták. E fontos intézkedés hatását az 5. század közepén az attikai okmányokon már meg lehet figyelni, s a példát hamarosan követte a többi görög állam is. Így kimondható, hogy a 4. századtól kezdve már kialakult a közgörög, az úgynevezett klasszikus ábécé, s lényeges változáson többé nem esett át.
Az írás rendszere nem változott, duktusa azonban a gyakorlat hatása alá került. Az archaikus ábécé jelei még mind különállóak, monumentális stílusúak, s nevezik lapidáris (kőbe vésett) írásnak, a kéziratokon használt formáját pedig kapitális ("fej"-betűs, nagybetűs) írásnak. A betűk formái természetesen nemcsak a hordozó anyaghoz alkalmazkodtak, hanem magukban is csinosodtak, egyszerűsödtek, s igyekeztek hasonlítani egymáshoz, azaz egységes vonalvezetésre tenni szert, ahogyan ez minden betűvetés törvénye. A kapitális írás például, a maga egyszerű, egyenes vonalaival, igen alkalmas volt a kőfeliratokon való használatra. Az írónád vagy az ecset viszont szívesen legömbölyítette a szögletes formákat, s megteremtette az unciális írást, amelyet különösen a rómaiak kedveltek. Elnevezése a könyv- és íráskedvelő Jeromos egyházatyától származik, aki voltaképpen megrovó értelemben használta, kifakadván a fényűző kéziratok "hüvelykmagas" (unicialis) betűi ellen. A folyamatos kurzív írás aránylag korán feltűnik: a Kr. e. 2. században, különösen Egyiptomban (Alexandria); a bizánci császári kancellária aztán kifejleszti gondozott, egységes, tiszta vonalú duktusát (Kr. u. 8. sz.), amelyet mi is tanulunk. Kialakul még egy, úgynevezett minuszkuláris írás is, amely velejében az unciális és a kurzív keveréke, a mi kisbetűs írásunk őse. - A betűk ékezése elég késői találmány; a feliratokon egyáltalán nem szerepel, s a régi kéziratokon is alig; mai formájuk egy alexandriai grammatikus, Arisztophanész Büzantiosz találmánya. A vesszőzésnek az volt a haszna, hogy megkönnyítette a központozás nélküli görög írás olvasását: jelezte a szavak hangsúlyos részét, a szókezdő magánhangzók hehezetes jelei pedig részben pótolták az interpunkciót.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
